Tüntettek a Pannon Rádió védelmében

Csaknem nyolcvanan gyűltek össze a Pannon Rádió felhívására a rádió Szabadság téri stúdiója elé, hogy kifejezzék szolidaritásukat a szerintük veszélyben lévő rádióval. A Pannon élőadásában ugyanis felolvasták Gidófalvi Attilának a rádió főtulajdonosának levelét, miszerint napokon belül visszafoglalja rádióját.
Élőadásban hívta a Pannon Rádió épülete elé a rádióért aggódókat az egyik hallgató azután, hogy Franka Tibor felolvasta Gidófalvi Attilának a rádió főtulajdonosának levelét. E szerint Gidófalvi mint a rádió fő tulajdonosa szeretne rádiójában újra birtokon belül lenni, ezért arra szólította fel a MIÉP által alapított Bocskai Szabadegyetemet, hogy augusztus 16-ig hagyják el a Szabadság téri stúdiót, ellenkező esetben ugyanis kénytelen lesz "visszafoglalni" rádióját.

Az éterben kora este elhangzott felhívásra fél óra alatt csaknem nyolcvanan gyűltek össze a rádió Szabadság téri épülete előtt. A megjelenteknek Franka Tibor újra felolvasta Gidófalvi levelét, majd jelezve, hogy "egyelőre nincs veszély", fölszólította a rádió lelkes hallgatóit, hogy továbbra is figyeljék, mi történik az éterben és ha "baj van, jöjjenek, de ennél sokkal többen, jöjjenek" Franka ezután távozásra kérte a megjelenteket, akik azonban nem moccantak.

A bejelentés nélküli gyűlésről a rendőrség is tudomást szerzett, de nem avatkoztak közbe: távolról figyelték az eseményeket. A "tömegben" felbukkant Kocsis Imre, az Erzsébet híd lezárást szervező Lelkiismeret '88 Csoport vezetője, illetve a hídblokád számos résztvevője is. A spontán akció azzal ért véget, hogy Kocsis összegyűjtötte a résztvevők telefonszámát és azt ígérte: "ha cselekedni kell majd, mindenkit időben értesítek".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25