Kerületenként más Pannon Rádió hallható

2002.08.16. 12:19
Péntek hajnal óta ismét két adás hallható egyszerre a Pannon Rádió frekvenciáján, az üzemeltető Gidó Média Kft. és a kizárás alatt álló kisebbségi tulajdonos Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány is sugároz a 99,5 MHz-es hullámhosszon.
Győri Béla, a Bocskai Szabadegyetem Alapítvány kurátora pénteken elmondta, hogy tudomásuk szerint Angyalföldön, a Józsefvárosban és Óbudán a Gidó Média adása, az I., az V., a VI., a VII., a XII. kerületben, valamint egész Dél-Budán az alapítvány Szabadság téri stúdiójából sugárzott műsor fogható.

A független frekvencia?
Pártoktól független adóként, a magyar zene rádiójaként kíván működni a Pannon Rádió - nyilatkozta Gidófalvi Attila pénteken MTI-nek. A korábbinál kisebb teljesítményű, de magasabban lévő, ezért nagyobb területet besugárzó adóról továbbítják a rádió műsorát - mondta el Gidófalvi, amelyről azonban nem kívánta elmondani, hol készül. A stábról annyit árult el, hogy másféltucat főt számlál a csapat, amelynek gerincét régi pannonosok alkotják. "Noha ez az időszak nem a meggazdagodás kora", a korábban megjelent hírekkel szemben nem tervezi sem új tulajdonostárs bevonását, sem azt, hogy értékesíti a rádiót - mondta Gidófalvi.
A Bocskai Szabadegyetem fellebbezett a HíF döntése ellen

"A törvényt nem mi sértettük meg, nem nekünk kellene abbahagynunk az adást" - közölte Győri Béla, jelezve, hogy a törvényes határidőn belül már fellebbeztek is a Hírközlési Felügyelet (HíF) azon döntése ellen, amelyben adója kikapcsolására szólította fel az alapítványt.

A Gidó Média Kft. a HíF döntése alapján csütörtök éjfél után negyven perccel kezdett zenét, reggel hat órakor pedig saját készítésű műsort sugározni a 99,5 MHz-es frekvencián.

Az adóberendezés kikapcsolása az alapítvány feladata lett volna

A Hírközlési Területi Hivatal (HTH) csütörtökön rendelte el a Bocskai Szabadegyetem tulajdonában lévő Meredek utcai telephelyről sugárzó adó kikapcsolását. A hivatal egyúttal engedélyezte, hogy a 99,5 MHz-es frekvencián augusztus 16-án 0 órától a többségi tulajdonos Gidó Média Kft. a hármashatár-hegyi új adóval sugározza a Pannon rádió című műsorát.

Gidófalvi Attila, a Gidó Média vezetője ugyanakkor elismerte a Bocskai Alapítvány tulajdoni igényét a Meredek utcai adóberendezésre, ennek értelmében annak kikapcsolása az alapítvány feladata lett volna, erre azonban nem került sor.