Felmentették a Papát

2005.12.06. 21:28
Az összes vád alól felmentették Sándor Istvánt, azaz a Papát. A volt főrendőr kártérítést követel.

A tényállás
Tekintse meg képeinket!
Az ORFK KBI egykori magas rangú felderítő tisztje 1997-ben egy, az Energol-ügyben később megvádolt vállalkozóval összefüggésben konstruált rendőri intézkedést hajtott végre, majd arról a vád szerint valótlan tartalmú rendőri jelentést készített.
A Fővárosi Ítélőtábla határozatának szóbeli indoklásában elhangzott, hogy Sándor István 1997-ben, egyik jelenlegi vádlott-társa felkérésére, az olajos bűncselekményekkel kapcsolatos Energol-ügy egyik későbbi vádlottjának, Vadnai Gábornak a céges iratait tartalmazó táskát egy előre megrendezett rendőri akció keretében foglalta le.
A táska előzőleg vádlott-társa birtokába került, de Sándor Istvánnal abban egyeztek meg, hogy harmadik vádlott-társuktól foglalja le bűnjelként és erről rendőri jelentés is készült, melyben Sándor István valótlanul azt írta, hogy az intézkedés kezdetén úgy vélte, Vadnai Gábor ellen lép fel.
Mindezt az ítélőtábla úgy minősítette, hogy Sándor István tettesként, egyik vádlott-társa felbujtóként, másik pedig bűnsegédként követett el hivatali visszaélést. Továbbá a rendőri jelentés elkészítése miatt Sándor István bűnös hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében is. Ezt semmisítette meg most az LB.

Felülvizsgálati kérelmének helyt adva, bűncselekmény hiányában, az ellene emelt összes vád alól felmentette Sándor Istvánt, a "Papa" néven ismert nyugállományú rendőrtisztet a Legfelsőbb Bíróság kedden. Sándor Istvánt idén márciusban hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt 600 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla.

A felülvizsgálati kérelem és a Legfelsőbb Bíróság (LB) döntése továbbra is 85 évre titkosítva van - mondta Hegedűs László, Sándor ügyvédje. Annyit elárult, hogy az LB több ponton jogszabálysértőnek találta a másodfokú bíróság ítéletét.

A döntés azt jelenti, hogy jogellenesen tartották előzetes letartóztatásban hat hónapig Sándor Istvánt, ezért kártalanítást igényelnek, valamint visszajár a 600 ezer forint is - tette hozzá. A 2002 májusában kezdődött bűnügyben többi között vesztegetés, hivatali visszaélés, hamis tanúzás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség.

A vád szerint az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóság egykori magas rangú felderítő tisztje 1997-ben egy, az Energol-ügyben később megvádolt vállalkozóhoz kapcsolódó akcióban konstruált rendőri intézkedést hajtott végre, majd arról valótlan tartalmú rendőri jelentést készített. Sándor koncepciós perről beszélt végig, és azt állította politikusok is érintettek az illegális olajbizniszben.