Bíróság előtt a képviselő és a volt kormánybiztos

A hűtlen kezelés vádját ejtette, magánokirat-hamisítás miatt azonban bíróság elé állította az ügyészség Papcsák Ferenc fideszes képviselőt, Sík Zoltánt, az Orbán-kormány informatikai kormánybiztosát és Ormos Zoltán ügyvédet. A vádlottak tagadják bűnösségüket, állításuk szerint legfeljebb mulasztottak, de nem hamisítottak.

Magánokirat-hamisítás vádjával állították bíróság elé csütörtökön Sík Zoltánt, az Orbán-kormány informatikai kormánybiztosát, Papcsák Ferenc fideszes képviselőt és Ormos Zoltán ügyvédet. Az ügyészség vádjai szerint a Sík felkérésére a hírközléssel, az elektronikus aláírással és a távközlés liberalizálásával kapcsolatos jogalkotási feladatokban közreműködő Ormos, és az akkor még szintén ügyvédként tevékenykedő Papcsák a közebszerzési eljárást megkerülendő okiratokat hamisított.

Igazoltan teljesítettek

Az ügyészség vádjai szerint 2001-ben Ormos és Papcsák valótlan tartalmú teljesítési igazolásokat nyújtott be az informatikai kormánybiztossághoz. A megbízások teljesítése érdekében Papcsák további szerződéseket kötött alvállalkozókkal, ügyvédekkel, közgazdasági és informatikai szakértőkkel. Mivel ez utóbbiakat csak közbeszerzési eljárás után választhatták volna ki, a kormánybiztossághoz benyújtott teljesítésigazolásokban már csak az ügyvédeket tüntették fel.

Az ügyészség szerint a vádlottak által benyújtott teljesítésigazolások valótlanok voltak abban a vonatkozásban is, hogy kik és milyen időtartamban végeztek munkát. Ez, tekintve a vezető ügyvédek ötvenötezer forintos, az ügyvédek harmincezer forintos és az ügyvédbojtárok tizenötezer forintos óradíját, jelentős károkat okozott.

A hűtlen kezelést elvetették

Az eljárás adatai szerint az informatikai kormánybiztossággal kötött megbízási szerződések alapján Papcsák Ferencnek összesen mintegy 200 millió, Ormos Zoltánnak pedig több mint 70 millió forintot utaltak át.

A nyomozás során felmerült, hogy nem történt meg a tényleges teljesítés és ez megalapozza a hűtlen kezelés gyanúját. Ám az ügyészségen már csak magánokirat-hamisítás miatt folyt a büntetőeljárás. A hűtlen kezelés a vádiratban sem szerepel, Polt Péter legfőbb ügyész korábbi nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy a benyújtott igazolások valós teljesítményt takarnak, így az államot ebből a szempontból nem érte kár.

Tagadnak

A büntetőper első tárgyalásán, csütörtökön a vádlottak nem kívántak szóbeli vallomást tenni. A bíróság a hatóságok előtt tett korábbi vallomásaikat, valamint Papcsák írásos vallomását használja fel. A bíróság előtt mindhárom vádlott tagadta bűnösségét.

Papcsák Ferencnek a bíróságon felolvasott írásbeli nyilatkozata szerint a szakértők alkalmazására kapott írásbeli hozzájárulást a kormánybiztosságtól, a kifogásolt okiratok pedig legfeljebb hiányosak lehettek, de nem hamisak.

A Papcsák Ferenc és társai ellen magánokirat-hamisítás vádjával indult büntetőper májusban tanúk meghallgatásával folytatóik a II-III. kerületi bíróságon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25