Budapest és Belgrád között a legszarosabb a Duna

2008.11.06. 12:14

Javul a Duna-víz minősége, derült ki a Duna Vízminőségi Expedíció vizsgálatából. A kutatásban elemezték a 2007 szeptemberében és októberében a Dunából és számos mellékfolyójából vett vízmintákat, hogy kiderüljön, milyen élőlények élnek a Dunában, és hogy érzik magukat, magyarázta Steindl Zsuzsa, a környezetvédelmi minisztérium szakértője.

Egyes helyeken, így Budapesten, Belgrádban és Bukarest közelében az elszaporodott algák festik a vizet zöldre, az algásodás oka pedig egyértelmű. Budapesten például a szennyvíz fele tisztítatlanul ömlik a folyóba, és két évet még legalább várnunk kell arra, hogy a helyzet megváltozzon. Csak 2010-re épül meg a Csepel-sziget északi részén a központi szennyvíztisztító, ami a tervek szerint teljesen megtisztítja a fővárosi szennyvizet. A mért értékek egyébként lényegesen rosszabbak, mint például Bécsnél, északra tőlünk gyakorlatilag minden nagyvárosnál megoldott már a szennyvíz teljes egészének megtisztítása.

Meg lehet-e enni a Dunából kipecázott halat? Fertőzött-e hormonokkal a csapvíz Budapesten? Sugárzik-e a Duna Csernobil miatt? Mikor tisztul meg végre a fekáliával dúsított Duna-víztől a főváros? Javul-e a Duna vizének minősége?