Téma volt a kvóta parlamentben

2008.11.17. 15:37

Katona Kálmán interpellációt nyújtott be Szabó Imre környezetvédelmi miniszterhez, azt akarta tudni, mi alapján választottak a kvótaeladáshoz tanácsadó cégeket, és miért nem vonták be a nyilvánosságot az adás-vétel részleteibe, valamint hogy a versenyeztetés nélküli kereskedelem hogyan felel meg a demokratikus alapelveknek.

Szabó Imre válaszában azt mondta, hogy a minisztérium egy nemzetközi jogi tanácsadó és egy, a szén-dioxid-kereskedelemben jártas céggel szerződött februárban, illetve áprilisban. A kiválasztás még Fodor Gábor minisztersége idején történt, a feladat újdonságát, egyediségét figyelembe véve döntöttek nemzetközi hátterű cégek mellett.

Beszélt arról is, hogy mivel jelenleg a kínálati piac a jellemző, előnyösebb volt Magyarország számára, hogy egyenként tárgyalt a vevőjelöltekkel, az állami vagyonról szóló törvény pedig megengedi ilyen esetekben, hogy versenyeztetés nélkül történjen az értékesítés. A tranzakciót egyébként a pénzügyminisztérium felügyelte.

A korábban már ismert információk mellett újdonságként hangzott el a miniszteri válaszban, hogy Magyarország további 12 vevőjelölttel tárgyal kvótaértékesítésről. Azt is közölte, hogy a minisztérium a kötelezettségvállalási időszak első fázisában, a kísérleti fázisban összesen 25 millió kvótát akar értékesíteni.