Tekla
8 °C
20 °C

Japán mégis vett szén-dioxid-kvótákat Magyarországtól

2009.11.26. 19:48
20 hozzászólás

Magyarország nyolcmilliárd forintért adott el 3 millió tonna szén-dioxid-kvótát egy japán magáncégnek, a szerződést nyáron írták alá. Az Index csütörtöki értesülését Olt Boglárka, a környezetvédelmi minisztérium szóvivője megerősítette.

Ez a harmadik aláírt szerződés, 2008 augusztusában Belgiumnak 2 millió tonna kvótát, szeptemberben Spanyolországnak 6,6 millió tonna kvótát értékesítettünk. A két ügyletből Magyarországnak 28,2 milliárd forint bevétele származott.

A szerződésekben vállaltuk, hogy az eladásból bejött pénzt mérhető zöldberuházásokra fordítjuk. Ehhez kellett felállítani a Zöld Beruházási Rendszert (ZBR), amin keresztül a lakosság pályázatokon pénzt nyerhet klímavédelmi beruházásokra. A környezetvédelmi tárca ezt csak 2009 júliusában indította el, az első kifizetések 2010-ben lesznek.

Magyarország már több éve tárgyal a japán partnerrel, 2007 decemberében szándéknyilatkozatot is írtak alá a felek, derült ki a zöldombudsman kedden nyilvánnosságra hozott állásfoglalásából, amelyben a kvótaértékesítéseket, illetve az ezekből száramzó bevételek sorsát vizsgálta.

Mivel Magyarország a belga és a spanyol ügyletek után késlekedett a ZBR elindításával, illetve a bevétel felhasználása nem volt átlátható, Japán végül elállt az ügylettől, és Csehországtól vett 40 millió tonna szén-dioxid-kvótát 110 milliárd forint értékben.

Olt Boglárka kérdésünkre elmondta, hogy a nyáron a japán céggel megkötött szerződés a két korábbihoz hasonlóan rendelkezik arról, hogy a bevételt klímavédelmi beruházásokra kell fordítani.

A kvótaárakról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a japán cég tonnánként 9 és 10 eurót fizetett érte, ami kevesebb, mint a 2008-as árak voltak. Hivatalosan akkor sem közöltek összegeket, becslések szerint a tonnánkénti ár a belga és a spanyol üzletben 13-14 euró körül alakult.

Ennek magyarázata lehet, hogy a gazdasági válság miatt csökkent az országok szén-dioxid-kibocsátása, így csökkent a kereslet a piacon, illetve a kiotói egyezmény alapján elindult nemzetközi kereskedelembe egyre több ország szállt be, a nagyobb verseny pedig érdemben változtatja a piaci árakat.

Megtudtuk azt is, hogy Magyarország további tárgyalásokat folytat kvótaeladásokról, több potenciális partner van köztük, de csak annyi derült ki, hogy szó van EU-s és tengerentúli országokról is.