Egyezség az egészségügyi tárca parkolójáról

2007.10.16. 14:36
Sikerült egyezségre jutnia az Egészségügyi Minisztériumnak és a Belváros Önkormányzatát képviselő Parkolási Társulásnak - közölte Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere. A minisztérium egy letéti számlára 40 millió forintot fizet a parkolásért. A tulajdonjogi per lezárulta után kamataival együtt azt illeti az összeg, akié a parkoló.

Az Egészségügyi Minisztérium kifizeti a parkolóhelyek kizárólagos használata után járó évi bruttó 40 millió forint parkolási díjat, ez a díj egy letéti számlára kerül és a tulajdonjogra vonatkozó per lezárulta után kamataival együtt azt illeti, aki a bírósági döntés értelmében is a terület jogos tulajdonosa, áll Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármesterének közéleményében.

A hétfőn született megállapodás szerint a Belváros Önkormányzata továbbra is fenntartja igényét az elmúlt öt évre vonatkozó közterület-használati díjra és a közterület nyilvánosság előtti megnyitására. Ezen jogviták rendezésével azonban a felek megvárják az illetékes bíróságok végleges döntését.

Az Egészségügyi és a Honvédelmi Minisztériumot (HM), más közintézményekkel együtt, még múlt év novemberében szólította fel az V. kerületi önkormányzat, hogy egy tíz évvel ezelőtti rendelet értelmében a parkolásért fizetniük kell. A minisztériumok hat hónap türelmi időt kaptak arra, hogy szabadítsák fel az önkényesen lezárt és parkolónak használt területeket.

A HM és az EÜM a hat hónap alatt nem reagált az önkormányzat megkeresésére, ezért az önkormányzat felszólította a két tárcát, hogy fizessék meg a mintegy 3500 négyzetméternyi közterület-használati díj tízszeresét öt évre visszamenőleg, ami az egészségügyi tárcánál 10,5 milliárd forint követelést jelent.

A minisztérium Arany János utcai épülete előtt lezárt parkoló van, ami - mint azt korábbi tájékoztatóján Rogán Antal közölte - a földhivatali nyilvántartás szerint a kerület tulajdona. Horváth Ágnes tárcavezető ugyanakkor azt közölte korábban, vitatják a polgármester követelését, mert az EÜM parkolója a tárcához tartozik, mivel a parkoló alatti pince "szervesen a minisztériumhoz épült" 1967-ben. A minisztérium a közigazgatási eljárás szabályai szerint a határozatokat megfellebbezte - tette hozzá akkor Horváth Ágnes.