Egy év után elévül a parkolási bírság

2008.06.19. 15:20
Csütörtöktől elutasítja a bíróság azokat a parkolási díj elmulasztásával kapcsolatos keresetleveleket, amelyeket az eset után 1 éven túl nyújtanak be. Ha már elindult a per, a bíróság köteles azt azonnal megszüntetni.

A polgári perrendtartásról szóló törvény módosítását tartalmazó Magyar Közlöny szerdán jelent meg, és a vonatkozó rész csütörtöktől lépett hatályba.

Egyes becslések szerint több tízezer pert indítottak az országban a parkolási társaságok illetve behajtó cégek azok ellen az autósok ellen, akik szerintük jogosulatlanul, fizetés nélkül használták a parkolókat.

Sok esetben a társaságok csak évekkel az eset után nyújtották be a keresetleveletet, többek között ezért is döntöttek úgy a törvényhozók, hogy a módosítással felgyorsítják az eljárásokat.

Azokat a folyamatban lévő pereket, amelyeket eredetileg egy éven túl kezdeményeztek a parkolási társaságok, csütörtöktől már megszüntetik a bíróságok.

A törvénymódosítás pontos szövege

A keresetlevelet (fizetési meghagyást) a bíróságnak... akkor is idézés kibocsátása nélkül el kell utasítania, illetve a perindítás hatályainak beállta után a pert...a bíróság akkor is köteles hivatalból, az eljárás bármely szakában megszüntetni, ha a közút területén vagy a közút területén kívüli közterületen létesített, illetve kijelölt várakozóhely jogosulatlan használata folytán keletkezett igények érvényesítésére a keresetlevelet (fizetési meghagyást) a jogosulatlan úthasználattól számított egy éven túl nyújtották be. E határidő elmulasztása esetén igazolásnak helye nincs .