Natália
1 °C
7 °C

Szili két fideszes interpellációt tiltott le

2007.05.07. 06:57
Az ellenzéki Pelczné Gáll Ildikót és Kiss Attilát Szili Katalin házelnök arra szólította fel, hogy ne sértsék meg Szilvásy György és a parlament tekintélyét, majd elvetette, hogy interpellációjukat hétfőn elmondhassák. Csak, ha újrafogalmazzák, írja a Magyar Nemzet. Szili Katalin cáfol.

"A szocialista kormány még mindig hazudik reggel, hazudik éjjel, hazudik este?", és a "Meddig folytatódik a sumákolás?" című interpellációkat a parlament és az interpellált tekintélyének megvédéséért Szili Katalin visszautasította, írja a Magyart Nemzet. Az előbbit Kiss Attila, az utóbbi Pelczné Gáll Ildikó fideszes képviselő mondta volna el hétfőn.

A lap szerint a házelnök a címek miatt döntött úgy, hogy a felszólalások ebben a formában nem hangozhatnak el. Szili a Magyar Nemzet szerint csak abban az esetben engedné elmondani, ha újrafogalmaznák, és nem sértenék a megszólított, Szilvásy György személyét.

Pelczné a II. Nemzeti Fejlesztési Terv "átláthatóságát és számonkérhetőségét" firtatta volna. Kiss a kormányzati pozíciókba kerültek KISZ-es előéletéről érdeklődött volna.

Szili Katalin hétfőn délben az MTI-nek nyilatkozott, és cáfolta az infoirmációt. Szili Katalin elmondta, mindössze annyi történt, hogy a kancelláriaminiszter kérésére levelet írt a két érintett fideszes képviselőnek, amelyben kérte, mellőzzék a minisztert sértő kijelentéseket és, ha lehet, fogalmazzák újra felszólalásukat.

Hozzátette, ezen indokok alapján nem utasíthatja és nem is utasította el az interpellációk elhangzását, pusztán jelezni szerette volna a Fidesz irányába, hogy nem ez az első eset, amikor káros, sértő szóhasználat jelenik meg az interpellációikban. A házelnök véleménye szerint az, hogy a magánéletben ki, hogy beszél, milyen szavakat használ, az a magánügye, de az országgyűlésben szükséges egyfajta viselkedési norma. Szili Katalin elmondta, annál is inkább igaz, hogy nem tiltotta le az interpellációt, hogy Pelczné Gáll Ildikóé elhangzik a hétfői országgyűlési napon.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?