Megegyezésre van szükség. Őszintén és tisztán beszéljünk, vessük össze a terveinket. Ebből a szempontból a hétvége azonban váratlan fordulatot hozott, kezdte beszédét Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
Gyurcsány Ferenc felvetette az önkormányzati érdekegyeztető testület ötletét. Olyan ismerős ez az ötlet. És mintha mégsem lenne alkotmányellenes, parlamentarizmusellenes. Mintha Kósa Lajos is ezt mondta volna szeptemberben, de akkor elutasítottak minket, mondta Navracsics, majd rátért a másik váratlan fordulatra. Uniós források felhasználásának felügyelete. Erről a Fidesz még a nyáron nyújtott egy javaslatatot, de pont egy hete, Gyurcsány Ferenc szavazatával is, a többség megakadályozta, hogy napirendre vegyük.
Legalább segítsenek nekünk, hogy napirendre kerüljenek a javaslataink, mondta Navracsics, és kifejtette, felügyelő bizottság helyett parlamenti bizottságnak kéne ellátnia az uniós pénzek elosztásának a feladatát: így valósulhat meg egy átlátható, parlament által beszámoltatható bizottság. Gesztusokat kéne tenni a kormánypártnak az ellenzék fel, summázta gondolatait az ellenzéki frakcióvezető.

Rovataink a Facebookon