Ez a poszt a következő Percről percre része:

Gyurcsány együttműködést ajánlott

Együttműködést ajánlott, randira hívta a polgármestereket és hárompontos cselekvési tervet vázolt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a parlamentben. Egy fideszes azt sugallta, hogy a rendőrség Gyurcsány utasítására volt durva. Boross Péter szerint viszont kár a rendőrséget visszanyomni a baloldalra.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Van más út címen szól napirend előtt az Országgyűléshez Gyurcsány Ferenc. A Fidesz frakciója szokás szerint kivonult.
  • Verseny nélkül nincs demokrácia, mondja Gyurcsány, aki szerint a demokratikus politikai rendszer nem csak versenyből áll, főleg, ha az verekedést, veszekedést jelent. "Meg kell találni az arányokat" - jelentette ki a miniszterelnök. Szerinte a közügyekkel foglalkozó magyar állampolgárok nem érzik jól magukat, de a képviselők sem, hiszen vita helyett csak veszekednek. "Érdemes megkeresni az együttműködés útját" - mondta.
  • Folytassuk az előző évek hagyományát, amikor intenzív tárgyalások voltak a kormány és az önkormányzatok között, mondta Gyurcsány. A miniszterelnök közjogilag is beillesztené a kormány és az önkormányzatok közös fórumát a döntéshozatali folyamatba. Ehhez szerinte nem kell újraírni az alkotmányt, nem kell újrarendezni a közjogi rendszert. Csak szabályozni kell az együttműködést, hogy ne a hivatalban lévő kormány kedve döntsön az együttmáködésről. Gyurcsány szerdáig adott időt Lamperthnak a javaslat kidolgozására.
  • Második javaslatában Gyurcsány a nemzeti fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Bajnai Gordon számonkérhetőségére ajánlott megoldást. Tárcanélküli miniszteri kinevezés helyett pártdelegáltakból álló Fejlesztéspolitikai Felügyelő Tanács létrehozását javasolta. A testület paritásos lenne.

    Elmondta: november 22-re megbeszélést kezdeményez a megyei jogú városok polgármestereivel és a regionális fejlesztési tanácsok vezetőivel.


    Fotók: Barakonyi Szabolcs
  • Harmadik javaslatában Gyurcsány konzultációra hívta az önkormányzati vezetőket. Javaslataikat beépíteni a kormányprogramba is. Gyurcsány szerint javaslataival tovább lehetne lépni a pillanatnyi politikai helyzeten, egyben esély teremtődne az önkormányzati rendszer átalakítására is. "2007-ben kezdjünk el újra az önkormányzati rendszer átalakításáról beszélni" - mondta. "2010 olyan messze van, hogy lehet nagyvonalúnak lenni, ki tudja ki nyeri a következő választást".
  • Megegyezésre van szükség. Őszintén és tisztán beszéljünk, vessük össze a terveinket. Ebből a szempontból a hétvége azonban váratlan fordulatot hozott, kezdte beszédét Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.

    Gyurcsány Ferenc felvetette az önkormányzati érdekegyeztető testület ötletét. Olyan ismerős ez az ötlet. És mintha mégsem lenne alkotmányellenes, parlamentarizmusellenes. Mintha Kósa Lajos is ezt mondta volna szeptemberben, de akkor elutasítottak minket, mondta Navracsics, majd rátért a másik váratlan fordulatra. Uniós források felhasználásának felügyelete. Erről a Fidesz még a nyáron nyújtott egy javaslatatot, de pont egy hete, Gyurcsány Ferenc szavazatával is, a többség megakadályozta, hogy napirendre vegyük.

    Legalább segítsenek nekünk, hogy napirendre kerüljenek a javaslataink, mondta Navracsics, és kifejtette, felügyelő bizottság helyett parlamenti bizottságnak kéne ellátnia az uniós pénzek elosztásának a feladatát: így valósulhat meg egy átlátható, parlament által beszámoltatható bizottság. Gesztusokat kéne tenni a kormánypártnak az ellenzék fel, summázta gondolatait az ellenzéki frakcióvezető.


  • Ipkovich György szocialista képviselő örül annak, hogy Gyurcsány az önkormányzatok problémájával foglalkozott. Hiszen a kormány és az ellenzék között nem csak a Navracsics által is említett házbizottságban, de az önkormányzatokban is folyamatos az egyeztetés. "Ebben az országban a párbeszédhez kell bátorság" - mondta, és reméli, hogy Gyurcsány beszéde megadja ezt a bátorságot.


  • Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője, felidézte, hogy Gyurcsány pár héttel ezelőtt nyílt hatalmi harcról beszélt, aminek a megnyilvánulását be is mutatták az október 23-ai rendőrattak kapcsán. Az MSZP-frakció erre felhördült. A kereszténydemokrata politikus, ezután egy régi feladványt idézett fel: "Minden görög hazudik, mondja a görög." A kérdés az, folytatta Semjén, hogy amit most Gyurcsány mondott a párbeszédről, azt őszintén gondolta-e, "hihetünk-e neki?" Majd hozzátette, nyitottak az egyeztetésekre.


  • A hétfői parlamenti ülés előtti szokásos frakcióülésen számos érv elhangzott a kistérségi társulások fennmaradása érdekében, értesült az Index egy olyan szocialista képviselőtől, aki szerint az ország 9,9 millió polgára attól még nyugodtan aludna akkor is, ha felszámolnák a hálózatot. A kormánynak ugyanis ez az egyik célja, ami abból sejthető, hogy a jövő évi költségvetésben erre a fejezetre nem tettek félre pénzt. A 176 kistérségi megbízott jó része a szocialista politikusok munkatársai, a választási kampányban kampányfőnökei voltak. Az MSZP képviselőinek nagy része ezért is megtartaná a hálózatot, mások viszont összevonnák például a falugazda-hálózattal.


  • Az MDF-es Herényi Károly két részben reagált Gyurcsány Ferenc szavaira. A formai részre reagálva örömét fejezte ki a kétkamarás parlament felvetése kapcsán - erre Ipkovich György utalt hozzászólásában -, hiszen az MDF is kétkamarás parlamentet javasolt. A tartalmi részre reagálva megjegyezte, hogy Gyurcsány a párbeszédre szólítással "nyitot kapukat dönget". [Eörsi Mátyás a lábával dobol, Magyar Bálint ásítozik.]

    Herényi a közigazgatási reform mellett adóreformot is javasol, de részletekbe nem megy bele. A piac és kapitalizmus elleni hangulatkeltés helyett pedig tisztességes piaci versenyt ajánl. A pártok közti egyeztetések alapja pedig csakis az őszinteség lehet, mondta.


  • "Ha elfogadjuk, amiről Seméjén Zsolt is beszélt, hogy tiszteletre kell építeni a politikát, akkor nem a legszerencsésebb az MSZP frakcióülését a „szocialisták egyik szeánszának” nevezni. Az „egyik testületi ülésén”, ezt kéne mondani, mert ezzel adjuk meg a tiszteletet, kontrázott az ellenzéki frakciószónokok szavaira a kormányfő. Ne forgassuk ki egymást szavait, kérte Gyurcsány, aki szerint ő épp arról beszélt azon a bizonyos ülésen, hogy az ellenzék folytat nyílt hatalmi harcot.

    „De beszéljünk a tartalomról” – folytatta a miniszterelnök. A Fidesz nem együttműködni akart, hanem hatalmat akart szerezni az önkormányzatoknak, hiszen egyetértési jogot javasolt nekik a kormánnyal szemben, ami a hatalmi ágak átszervezését jeleni. Legyen a kormánynak is egyetértési joga, javasolta Gyurcsány, aki rossznak gondolta a Fidesz EU-s források elosztását ellenőrző parlamenti bizottságról szóló ötletét, a fejlesztési pénzek elosztásával ugyanis már több bizottság is foglalkozik. A fejlesztéspolitikai kormánybiztost pedig nem kell gyámság alá helyezni, arra ott van a Parlament, ahol lehet őt interpellálni.

    A kormányfő végül keretes szerkezetben gondolkodva visszatért első gondolatához: „Isten engem úgy segéljen, meg fogom védeni Semjén Zsoltot, ha ki akarják forgatni a szavait.”


  • A szocialista Nyul István a nyugdíjrendszer átalakításáról beszélt, de ezt nem közvetítjük. Inkább megnéztük, ki is az a Nyul István. 1940. december 24-én született Mohácson. Nős, felesége gyógyszerész, két felnőtt gyermeke van. Életrajzának többi eleme ugyanolyan unalmas, mint a felszólalása.
  • Kiss Péter munkaügyi miniszter válaszol Nyul Istvánnak. Az idősügyi politikáról, társadalmi szerződésről szónokol. Mellette Hiller István mosolyog.
  • Már tudjuk, miért mosolygott Hiller István. Hazai pályára (valaha az év tanára címet nyerte el) kerülhetett a KDNP-s Hoffmann Rózsa jóvoltából. "Helyes döntés, hogy Gróf Klebersberg Kúnó születésnapján felelevenítik az emlékét, sok évtizeddel azután, hogy meghalt" - mondta Hiller István. Hiszen Klebersberg Kúnó korszerűsített, összehangolta a kutatást és a fejlesztést. Említésre méltó, hogy a magyar kultúra külföldi megjelenítésének intézményrendszerét ő építette ki. Hiller konzervatív reformernek tartja Klebersberget. Klebersberg ugyan tiltakozott a numerus clausus ellen, de az attól még létezett minisztersége alatt, emelte ki Hiller. Mindazonáltal Hiller örült annak, hogy felelevenítették az "emlékezetes miniszter emlékezetes tetteit".
  • „Mint a női inspirációkra érzékenyebb férfiú, megjegyzem, IV. Béla is ma született, 800 éves lenne” – kezdte beszédét Boross Péter MDF-es képviselő. Nem tudom, mikor volt rosszabb helyzetben az ország, akkor vagy most, de jó lenne példának tekinteni újjáépítő tevékenységét.

    „Az ország jelene és jövője komorabb gondolatokat érlel” – folytatta az újabban nagy ívű beszédeket produkáló egykori miniszterelnök. Boross szerint sok kérdés tisztázatlan még, mindkét oldalon vannak megválaszolatlan kérdések. Az egyik oldal a rendőrséget támadja, a másik oldal pajzsot tart eléjük. „Minek visszanyomni a rendőrséget a baloldalhoz, amikor 1990-től sikerült kiszabadítani oldal?” – utalt Boross az ellenzéki pártok egyoldalú, a rendőrséget támadó nyilatkozataira.

    „Vagy kimossuk saját szennyesünket, vagy nem vagyunk e világra valók” – fejtette ki véleményét arról, hogy bizonyos politikusok külföldön mondanak véleményt az országról.
  • 1805. november 13-án Johann Georg Lehner találta fel a hot dog-ot. 1968-ban az angliai mozikban bemutatják a Beatles animációs filmjét, a „Yellow Submarine”-t. Pontosan 18 évvel ezelőtt alakult meg a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szabad Kezdeményezések Hálózatából. És 1955-ben ezen a napon született Whoopi Goldberg amerikai színésznő
  • Hosszú hallgatással kezdte reagálását Boross Péter beszédére Gyurcsány Ferenc. (Azt megfigyelték, hogy az MDF-es napirend előtti felszólalásokra majdnem mindig Gyurcsány válaszol? A fideszes szónokokra általában egy-egy miniszter szokott reagálni.) Mint mondta, azt még tanulnunk kell, hogyan lehet enyhíteni a társadalmi konfliktusok hatásait. Gyurcsány egyetértett azzal, hogy ha nem tudunk segíteni az országnak, legalább ne ártsunk neki. Egy külföldi hozzászólás is árthat, de Gyurcsány nem akarja listázni az országnak ártó külföldi hozzászólások szerzőit.

    Gyurcsány szerint a magyar rendőrség elkötelezetten védi a magyar jogrendet, ezért kész megvédeni a politikai támadások ellen. Viszont kötelességének érzi kivizsgálni az esetleges jogsértéseket.

  • A politikai pártok tegyenek kísérletet, hogy a legfontosabb kérdésekben cseréljék ki álláspontjukat, mondta Bőhm András liberális képviselő. Ez a felvetés nem arról szól, hogy az SZDSZ segítséget kérne a kormányzáshoz, de szeretne eszmét cserélni a jövőről nyilvánosan, szakpolitikusi szinten. Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az oktatás és az egészségügyi reform, illetve a pártfinanszírozás átalakításáról. „Még egyszer kérem, tegyünk egy kísérletet” – mondta Bőhm.
  • Balog Zoltán (Fidesz) szerint nyilvánvalóan súlyos jogsértéseket követett el a rendőrség október 23-án. Mint mondta, a rendőrök eleve jogsértést követtek el az utcára vonulással, hiszen azonosító nélkül vonultak fel. Balog ezután újra sorolta a Fidesz állandósult vádjait a "békés tüntetők" megveréséről, illetve arról, hogy a rendőrök direkt nyomták rá a zavargókat a fideszes demonstrációjára. Balog hozzászólásában azt sugallta, a rendőrség Gyurcsány Ferenc utasításaira cselekedett.
  • Az igazságügyi és rendészeti miniszter Balog Zoltánnak válaszolva elmondta, hogy nem mond semmit, mert ezekre a kérdésekre az Országgyűlés emberi jogi bizottságának korábbi ülésén már válaszolt.
  • Eddig kevésbé érthető módon a Parlamentben az újságírók kizárólag egyetlen kapun járhattak ki és be. Hétfőtől azonban már lehetőségük lesz három kaput igénybe venni a 17-ből. Haleluja!
  • Varga László MSZP-s képviselő (Fiatal Baloldal) bejelentette, hogy kerekasztal mellett tárgyalnának arról, hogy Orbán Viktor hűtlen-e vagy sem. Varga a közelmúltban hűtlenség gyanúja miatt az ügyészségen feljelentést tett a Fidesz elnöke ellen, de az ügyészség elutasította a feljelentést. (Vargánál és a Fiatal Baloldalnál Orbán azon beszéde verte ki a biztosítékot, hogy az EU ne segítsen a kommunista szellemiségű kormányoknak).


    Varga László
    Fotók: Barakonyi Szabolcs

    Koszorús László fideszes képviselő (Fidelitas) kijelentette, nem vesznek részt egy hazugságon alapuló kerekasztal-tárgyaláson.


    Koszorús László
  • cikkünk a témában:

    Visszavonulásra kényszerítik Gyurcsányt

    A költségvetésben nem szerepelt a kistérségi megbízotti hálózat jövő évi finanszírozása, jóllehet az MSZP embereiről van szó. Az MSZP-frakció ellenáll.

  • 14:21-kor azt írtuk a Parlament 17 kapujából az újságírók már hármat használhatnak. Nem sokkal ezelőtt viszont javították tévedésünket: nem 17, hanem 27 kapuja van az Országháznak. Az olvasóktól és a tervező Steindl Imrétől elnézést kérünk.
  • Szijjártó Péter most Molnár Lajost találta meg. A Fidesz szóvivője az egészségügyi minisztert arról kérdezte, a vizitdíj mennyire jogos. Molnár szerint nagyon. Szijjártó szerint viszont nyugdíjasok könnyeikkel küszködve fogják fizetni, és hazugsággal vádolta a kormányt, mert Molnár kollégái a választási kampányban még tagadták, hogy fizetős lesz az egészségügy. Szijjártó felszólalása alatt Kuncze Gábor nevetőgörcsöt kapott, és 13 másodpercen keresztül hahotázott.
  • Lázár János fideszes képviselő, a rendészeti bizottság elnöke azt firtatta azonnali kérdésében, miért nem ismerheti meg a közvélemény az MTV-ostromáról készült vizsgálati anyagot. A honatya arra is választ várt, milyen instrukciókkal látta el a miniszterelnök a rendőri vezetőket szeptember 18- és október 23-a között, illetve azt is megkérdezte, miért nem juthat hozzá a nemzetbiztonsági kabinet október 23-ai ülésének jegyzőkönyvéhez.

    Kondorosi Ferenc, az igazságügyi és rendészeti tárca államtitkára válaszában jelezte, a vizsgálati anyag egyelőre Bene László országos főkapitány asztalán fekszik, de a későbbiekben azt Lázár, és a magyar nyilvánosság is megismerheti. Az államtitkár azt mondta, semmiféle politikai utasítást nem kapott senkitől a rendőrség. A nemzetbiztonsági kabinet jegyzőkönyve ügyében nem az igazságügyi tárca a titokgazda, jelezte Kondorosi.

    Lázár János viszontválaszában felidézte a kormányfő szeptember 18-ai szavait, miszerint utasította Szabadfi Árpádot, az országos főkapitány helyettesét a tévéostrom ügyében. Erre az államtitkár azt mondta, nem tudja, miről beszélt a kormányfő Szabadfival, a tévéostrom rendőreinek a parancsnoka ugyanis Gergényi Péter budapesti főkapitány volt.

  • Munkatársunk Bene László országos rendőrfőkapitányt látta bemenni Szilvásy György kancelláriaminiszterhez. Azt nem sikerült megtudnunk, hogy miért ment a MeH vezetőjéhez.
  • Nem reprezentatív, szigorúan nem a szociológia módszertani szabályai szerint közvélemény-kutatást készítettünk az MSZP-s képviselők között, hogy szerintük menjen, vagy maradjon Gergényi Péter. Hatból öten azt válszolták, hogy maradjon, egyvalaki viszont nem kívánt válaszolni, mert mint mondta, ez már eldöntött kérdés.