Ez a poszt a következő Percről percre része:

Gyurcsány unja az odamondogatást

A kormányfő rendszeresen egyeztetne a városvezetőkkel, közgyűlési elnökökkel, és az ellenzéki programok megmutatását kérte. Az ellenzék attól tart, hogy újabb kommunikációs fogásról van szó.

A folyosókról elvitték a fogasokat, halmokban állnak a kabátok. Az MSZP leszavazta az SZDSZ-t. Lendvai és Navracsics a korona árnyékában megbújva egyeztetett egymással. Ülésezett a Nagy Népi Hurrá.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A miniszterelnök kezdte a mai parlamenti ülésnapot is. Gyurcsány Ferenc megint a sajátjai előtt beszél, mert az ellenzék ezúttal is kivonult beszéde alatt.
  • Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az együttműködés felelősségéről tart napirend előtti felszólalást. Mint mondja, a rendteremtés gyakorta nehezebb feladat, mint a munka. "Sokszor néztük tétlenül és szótlanul, hogy elromlanak közügyeink" - mondta. Gyurcsány szerint az elmúlt napokban egyre többen jelzik, hogy az ellenvélemény kifejezése helyett az együttműködés lenne a fontos.


    Fotók: Huszti István

    "Egyre többen dolgoznának együtt, mert közös a hazánk, mert hazafiak vagyunk" - mondta. A közös munka példájaként a múlt heti román-magyar közös kormányülést és Sólyom László és Ivan Gasparovic szlovák elnök találkozóját hozta fel.

  • Gyurcsány szerint nemcsak a magyarok történelmi fájdalma létezik, de azok az országok is érzékenyek, ahol nagyszámú, identitásában erős magyar kisebbség él. Gyurcsány szerint az a helyes út, ha a nemzet és a köztársaság szempontjait összegyeztetik, "ha ésekből próbálunk építkezni".

    "Ehhez csak párbeszéddel lehet eljutni" - jelentette ki, hozzátéve, hogy Magyarországon a párbeszéd hívei vannak többségben.

  • Gyurcsány ezután a magyarországi helyzettel foglalkozott. Mint mondja, múlt heti együttműködési javaslatára a nyitottság volt a válasz. Bejelentése szerint szerdán "érdemi tárgyalások" kezdődnek a megyei jogú városok vezetőivel. A kormányfő bíztatta a kormánypárti polgármestereket, hogy a jövőben is működjenek együtt ellenzéki kollégáikkal.

    "A tárgyalásokhoz nem kell előfeltétel, szándék kell" - jelentette ki. A kormány, mint mondta, nem egyszeri gesztusra készül az "elmúlt hetek ribiliói után", hanem rendszeres együttműködésre az ellenzékkel.

    Az odamondogatás, a kivagyiság nem vezet eredményre, fejtegette.

  • Gyurcsány bátorítaná az ellenzéket, hogy fogalmazzák meg programjukat. Ez lenne az "együttműködés értelmet teremtő alapzata". Ebből láthatnák a polgárok, hogy "ezek jól kormányoznak, felelősen dolgoznak együtt". Gyurcsány szívesen megismerkedne az ellenzék programjával. "Nem állítanám, hogy a kormány javaslatai mindig a legjobbak" - mondta, és kérte az ellenzéket, hogy terjessze elő programját.

    Ha ez megtörténik, kiderülhet, hogy a kormány és az ellenzék ugyanazt akarja, egy jobb Magyarországot. Szónoklatát ismét a hazafiasság hangsúlyozásával zárta.

  • „Talán megvilágosodás, talán egy újabb fordulat: párbeszédre van szükség valóban kormányoldal és ellenzék között” – értett egyet a miniszterelnökkel Navracsics Tibor a Fidesz fracióvezetője, aki szerint van együttműködés: az öt frakcióvezető szokott találkozni a házelnök asszonynál, ”tudunk megállapodni, ha arról van szó”, sőt a Kuncze Gábor által jegyzett meghívónak is eleget fog tenni a Fidesz.

    „De honnan gondoljuk, hogy együtt fog velünk működni Gyurcsány Ferenc?” – tette föl a kérdést Navracsics, majd kifejtette: egyetlen kommunikációs trükkért bármit eladhat, gyermekkori ismerőst, határon túli magyarokat, külföldi munkavállalókat.

  • A szocialista Botka László szerint az ökormányzatiság az elmúlt 16 évben a demokrácia alapintézményévé vált. A területfejlesztési tanácsok munkáját eddig nem a pártpolitikai csatározások, hanem az együttműködés határozta meg. Az eddig sosem látott fejlesztések megvalósításához azonban új típusú együttműködésre van szükség, mondta. Botka pozitív kezdeményezésként emelte ki Debrecen fideszes polgármesterének, Kósa Lajosnak a hétvégi találkozóját. Szintén jó ötletnek tartja az Önkormányzati Egyeztető Fórumot is.

    Véleménye szerint az együttműködés pártállástól függetlenül mindannyiunk feladata. Botka támogatja, hogy újból egyeztetések kezdődjenek a régiós átalakításról.

  • Gyurcsány úr partnerségről beszélt, és mi készen vagyunk az együttműködésre. A KDNP frakcióvezetője azt kérte, hogy tanuljanak a románoktól, akik több millió embernek adtak állampolgárságot. Szerinte ami most van, az eső után köpönyeg, mert már javában tárgyalják a jövő évi költségvetést.

  • Partnerek vagyunk abban is, hogy rábeszéljük a bankokat, a multinacionális cégeket ők is vállaljanak többet a közterhekből, ne csak a munkavállalók, mondta Semjén, aki szerint a magyar bankok a régióban egyedülálló módon csillagászati profitot termelnek.

    A KDNP frakcióvezetője ezután történelmi példát hozott fel: „Cesare Mori volt a az olasz vasprefektus, akit Mussolini bízott meg a maffiával szembeni fellépésre. (Nevetés.) „Nem mondtam ilyet..., de azért elgondolkodató, hogy az SZDSZ a fasiszta párt frazeológiáját csaklizza el.” Van egy hasonlóság Cesare Mori és Gergényi Péter között: Mori a fasiszta párt vezetői ellen is felléphetett. „K&H ügyben nem hallottam, hogy Gergényi Péter nyomozott volna.”

    Partnerek vagyunk a párbeszédre: ha személyi jövedelemadó helyet be akarja a kormány vezetni a családi jövedelemadót, mondott egy példát Semjén.

  • Nagyon nehezen tudjuk eltalálni, hogy mit hoz a múlt" - jelentette ki Kuncze Gábor. "Nem jutunk előre, ha újra és újra sérelmeket hánytorgatunk fel" - mondta. (Kuncze felszólalása elején azt mondta, reagál Semjén szavaira, majd lehajtotta a fejét, és több másodpercig csendben maradt. A kormányoldal reakciója nagy nevetés volt.)

    Kuncze azt hánytorgatta fel, hogy gyakran úgy érkeznek politikustársai az egyeztetésekre, hogy már tudják, mit fognak nyilatkozni utána. Ez így szerinte nem valódi együttműködés. Kuncze szerint a fidesz önkormányzati testületre vonatkozó felvetését azért utasították el, mert az az elképzelések szerint felülírhatta volna a parlament döntéseit, azaz korlátozta volna a törvényhozás szuverenitását.

  • Az SZDSZ frakcióvezetőjének beszéde alatt Semjén Zsolt egy pohár vizet vitt az éppen szónokló Kuncze Gábornak. Az SZDSZ elnöke ezt Semjénnek azzal nyugtázta, "úgy látom, megtalálta a hozzá illő feladatot". A kormányoldal megint nagyot kacagott.

  • Dávid Ibolya az Antall-féle miniszterelnöki kultúrát sírta vissza. Szerinte az egykori kormányfő asztalhoz ültette a barátokat és az ellenfeleket. Az MDF elnöke szerint a két nagy párt legalább nyolc évet elvett a nemzet életéből azzal, hogy folyamatosan vitatkoztak, hadakoztak egymással. „Lepattantak a többpárti kezdeményezések az önző politikai hatalomszerzési vágy miatt” - mondta. Az MDF nyitott minden tisztes és nyitott kezdeményezésre, mondta.
  • Balogh László szocialista képviselő szerint van esély a változtatásra, hiszen Gyurcsány Ferenc meghirdette az együttműködés politikáját.
  • A Semjén Zsolt által idézett olasz rendőrfőnök 1924 és 1929 között vezette maffiaellenes hadjáratát, miután Benito Mussolini Palermóba helyezte át. Mori hamar rájött, hogy a törvényi szabályozás gyenge a fasiszta pártban is teret nyerő maffia felszámolásához, ezért a rendőri erőszak eszközéhez nyúlt, felhasználva a maffiának a félelemre, a tiszteletre és a becsületre alapozott hiearchiáját. Bár a bűnözés valóban csökkent regnálása alatt, a bűnözést kiváltó szociális és gazdasági okok nem szűntek meg, és hamarosan úgy nevezték, a maffiózók legnagyobbika. (Wikipedia)
  • Lamperth Mónika arról beszélt, hogy van egyeztetés az önkormányzatok és a kormány között. Erre a törvény is, és a jószándék is kötelezi a kormányt. Az önkormányzati minisztérium államtitkára, Ujhelyi István pedig már kétszer is egyeztetett a Pénzügyminisztériummal. Lamperth ezután még percekig ecsetelte az egyeztetés különféle formáit, de beszéde nem tűnt túl érdekesnek, még a szocik is csak beszélgettek.

    Szili Katalin rendre is utasította a fecsegőket. Nem tudjuk, ki beszélt Lamperth Mónika mellett, a tévében mindenesetre az látszott, Magda Sándor, a gazdák barátja, illetve Gál Zoltán volt kormányszóvivő duruzsol a miniszter asszony mögött.

  • Nógrádi László, a KDNP képviselője a Volán-vállalatok regionális összevonásáról kérdezett. Az átalakítás egyik kísérleti terepe Nyugat-Magyarország, ahol Nógrádi szerint nincs ennek értelme, hiszen például a Zala Volán járatainak alig 5 százaléka hagyja el a megyét. Szerinte közlekedési infrastruktúra-fejlesztésbe kell kezdeni, vagy a régiókat kéne újragondolni, hiszen Zalából könnyebb eljutni Budapestre, mint Győrbe. A régiók útvonalak szerinti átrendezését javasolta.
  • „Nem látok szoros összefüggést régiószervezés és közlekedésszervezés között” – kezdte válaszát a Garamhegyi Ábel, a közlekedési minisztérium államtitkára. „A közlekedéspolitika nincs összefüggésben közigazgatási hivatalok elköltöztetésével.” Az autóbusz- és a vonatreform folyik, ez szakmai kérdés. Az államnak az a feladata, hogy az útvonalakat és a kényelmi szempontokat meghatározza a közlekedési szolgáltatók számára.
  • Reform vagy deform címen szólt hozzá Dávid Ibolya. Szerinte a politika mostanában elég öncélú, és nem vesszük észre, hogy mi folyik a háttérben. A volt igazságügy-miniszter a büntetőtörvénykönyv liberális átalakítását bírálta, megjegyezve, hogy a korábbi büntetőpolitikát utódja primitívnek nevezte.

    A rendőrségi és ügyészségi statisztikákra hivatkozva a bűnözés emelkedéséről számolt be, külön kiemelve a kábítószeres bűncselekményeket. (Dávid Ibolya minisztersége idején a fogyasztók büntetését tartotta a létező legjobb megoldásnak). A kábítószeres bűncselekmények növekedése miatt azonnali lépéseket követelt, majd általánosan azt a következtetést vonta le, hogy a bűnözés a baloldali kormányok alatt emelkedik.

  • Nagyon köszönöm, hogy Dávid Ibolya felvetette ezeket a gondolatokat, reagált az MDF elnökének beszédére Kondorosi Ferenc, az igazságügyi és rendészeti minisztérium államtitkára, és az új Büntető-törvénykönyv (Btk), „az új magyar büntetőpolitika sarokpontjait” kezdte ismertetni.

    „Nem liberális, nem konzervatív, hanem európai és magyar lesz az új btk.” – mondta Kondorosi, majd kifejtette, az enyhébb személy és vagyon elleni bűncselekmények szankcionálásánál nagyobb hangsúlyt kap majd a kártérítés és a megbocsátás, mint a szabadságvesztés szankciója.

    A súlyos bűncselekményeknél a viktimológiai gondolkodás kerül előtérbe, az életfogytigalni büntetést emberi körülmények között töltsék le az elítéltek. Kondorosi európai színvonalú börtönök építését ígérte.

    Az új btk-ban a felderítésen, megelőzésen lesz a hangsúly: a bűnt mindenképpen kövesse büntetés, de inkább a bűnelkövetést kell elkerülni, amiben az iskoláknak, családnak és az egyháznak is komoly szerepet szánnak. Dáviddal szemben Kondorosi kifejtette, a bűnelkövetések számát nem feltétlenül csökkentik a drákói, megtorló büntetések.

    Kondorosi az adatokról elmondta: az elmúlt években csökkent a bűnözés, 425 ezer történt tavaly. Jelenleg 15530 elítélt ül börtönben.

  • A fideszes Szűcs Lajos szerint a 2007-es költségvetés megélhetési válságot okoz, hiszen mindenki vesztese lesz. Szerinte Gyurcsány javaslata "hazugság, férevezetés". "Ugyan kérem, ez nem egyeztetés, ez egyszerű politikai péer-akció" - mondta. Kifogásolta, hogy Gyurcsány a regionális tanácsok "pártkatonáival" tárgyal a választott képviselők helyett. Gyurcsány hazudott, így nincs helye a politikában, jelentette ki. Javaslatot tett a főpolgármesterekből, a megyei közgyűlési elnökökből és a megyei jogú városok vezetőiből álló testület felállítására, mely egyetértése nélkül a kormány nem hozhatna döntéseket.
  • Lamperth Mónika Szűcs szavaira reagálva azt mondta, azt hitte, hogy az arcátlanságnak van határa. A miniszter szerint Szűcs úgy csinál, mintha el sem hangzott volna az előző felszólalása, és így tényszerűtlen dolgokat állított. Nem igaz, hogy a kormány nem egyeztetett az önkormányzati érdekszövetségekkel, mondta Lamperth.

    Arra kérte a fideszes katonákat, hogy ne rombolják le, amit együtt akarnak felépíteni.


    Fotók: Huszti István

  • Varju László az MSZP frakcióigazgatója felel továbbra is a kormánypárti többség biztosításáért. A napirend elfogadása előtt a parlament folyosóinak jórészét végigtapsolva nógatta képviselőtársait, hogy térjenek vissza az ülésterembe.
  • A szabad demokraták kezdeményezték, hogy a parlament halassza el a nyugdíjreform-tervezethez benyújtott módosítóindítványokról a szavazást, a szocialisták azonban elutastották az SZDSZ-es kezdeményezést. A liberálisok ennek ellenére elfogadták a parlamenti ülés napirendjét.

    A liberálisok azért akartak halasztani, mert szerették volna meggyőzni a szocialistákat, a jövőben is számítson, ki hány évet tölött munkával, merthogy a reform szerint ennek a nyugdíj majdani kiszámításánál nem volna jelentősége.

  • A házbizottság Szili Katalin kezdeményezésére nemrég úgy döntött, hogy eltávoltják a parlamenti folyosókról a fogasokat. Mindezt a parlament rendjének fenntartásával magyarázta a házelnök, a rendelkezés két héttel ezelőtti bevezetése óta az ellenzéki oldalon össze-vissza hevernek a kabátok. A képviselők ugyanis nem szeretik a ruhatárat. Az még kiderítés alatt áll, a szocialisták hol tárolják kabátjaikat.

  • A parlament hétfői ülése az összesúgások napja volt: Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök Kiss Péter szociális minisztrrel egyeztetett a parlamenti patkóban, Lamperth Mónika önkormányzati és Molnár Lajos egészségügyi miniszter pedig Gyurcsány miniszterelnökkel súgott össze. A legmeglepőbb diskurzus a két legnagyobb parlamenti párt frakcióvezetőjének négyszemközti egyeztetése volt. A parlament üléstermében Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezér kezdeményezte a megbeszélést fideszes kollégájával, Navracsics Tiborral. A két frakcióvezető a korona árnyékában egyeztetett, a fotósok lencsevégrekapták a meglepő párost, de ezután elzavarták a fényképészeket, mondván négyszemközt akarnak beszélni. Egyelőre nem szivárgott ki, miről beszélt a két politikus.