A mór nem tette meg kötelességét, a mór maradt, kezdte A rend dõre õre című interpellációját Lukács Tamás (KDNP). Szóba hozta az ázsiai bevándorlók ügyét, az októberi rendőri túlkapásokat, majd azt mondta, a miniszternek le kellett volna mondania, de ez egy következmények nélküli ország. Felelevenítette a móri ügyben bekövetkezett fordulatokat, majd az igazságügyi államtitkár egyik nyilatkozatára utalva azt kérte, hogy ne lehessen a sajtó által olyan nyomásgyakorlás, ami megakadályozza a sikeres nyomozást.
Kondorosi Ferenc államtitkár a büntetőeljárásról szóló törvényből a sajtval való kapcsolattartásra vonatkozó részeket idézte válaszul. Az államtitkár beszámolt a móri ügy főbb állomásairól, és azt mondta, a móri ügyben fokozott ügyészi felügyelettel nyomoztak, és nem volt panasz az emberijogi ügyekben.
Lukács Tamás viszontválaszában azt mondta, valami hiba mégiscsak történt. Arra várt választ, hogy a sajtó vagy a politika gyakorolt nyomást a nyomozásra.
Rovataink a Facebookon