Szabó Éva (MSZP) köszönetet mondott azoknak a nőknek, akik részt vettek a párt nőnapi akciójában, amikor az ország 17 megyéjében és a fővárosban lufikat engedtek a levegőbe. Céljuk az volt, hogy nyugalom és béke legyen az országban. „Nem voltak indulatokat korbácsoló poliitkai szónoklatok” – mondta a politikus, aki szerint „nem harsogott a sajtó az üzenetüktől”, de még az árpádsávos zászlóval érkezettek is elhallgattak. Idézett egy kislányt, aki azt mondta: „Néni, ez olyan szép volt, csak az akár, hogy ilyen hamar véget ért.” Szabó Éva szerint sajnos nem mondhatták neki azt, hogy a béke folytatódik, mert szedelőzködniük kellett, ugyanis egy másik csoport váltotta őket. Végezetül egy csokor békét kívánt az országnak.
Rovataink a Facebookon