Gyurcsány: A kormány megbuktatása elbukott

2007.03.19. 14:52

Legutóbb a parlamenti idény kezdetekor szólalt fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtt a parlamentben. A március 15-én történtek azonban most szólásra késztették. Kormánypárti össztűz zúdult az ellenzékre és Orbán Viktorra, a Fidesz pedig épp azt kifogásolta, hogy állandóan velük folgalkoznak.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Németh Zsolt (Fidesz) interpellációjában felidézte: két hete kínos volt látni, hogy Gyurcsány Ferenc megpróbálta a magyar kormány oroszbarát irányvonalát úgy feltüntetni, mintha az összhangban lenne az EU energiapolitikájával. "Az izzadó miniszterelnök furcsa látvány volt" Németh szerint. Az International Herald Tribune-nak nyilatkozva Németh szerint Gyurcsány őszintébb volt: itt ugyanis egyértelműen szembeállította egymással az EU és Budapest energiapolitikáját. A Kék Áramlat nevű orosz projektet nevezte reálisabbnak, nem az EU által támogatott Nabucco gázvezetéket. Válaszában Göncz Kinga külügyminiszter hangsúlyozta: nincs ellentétben az európai és a magyar energiapolitika, és a magyar kormány nyitott mindkét gázvezeték megépítésére. A választ Németh nem fogadta el, de az Országgyűlés igen.
  • “Ötszáz, bizony, dalolva ment ..” – olvastuk kíváncsian Puskás Tivadar interpellációjának címét. Aztán kiderült, hogy a KDNP-s politikus a vizitdíj alkalmatlanságáról beszélt. Pénzbehajtást emlegetett, és a vizitdíj megszüntetését kérte. “A tüdőszűrő vizsgálat kifizetendő-e, ha a tüdőgondozóból felszólítására megyünk vizsgálatra” – kérdezte, majd megemlítette, hogy megsérült tűzoltóktól is vizitdíjat szedtek nemrégiben.
  • Molnár Lajos egészsgésügyi miniszter az elmúlt hetek tapasztalatait összegezve azt mondta, a vártnál is nagyobb megértéssel fogadták az orvosok és a betegek is a vizitdíjat. Az emberek érzik és tudják, hogy a vizitdíj tisztességesebb, mint hálapénzt fizetni. Mindenki arról nyilatkozik, hogy milyen hasznosan fogják felhasználni a vizitdíjból befolyt összegeket, mondta a miniszter. Nem tökéletes a rendszer, sok apróbb hiba, korrekciós ügy merült fel, ismerte el. A tűzoltóknak munkahelyi baleset esetén nem kell vizitdíjat fizetniük, mondta. Molnár Lajos sem bírta kihagyni, hogy szóba hozza a március 15-i zavargásokat, de mivel elfogyott az ideje, kikapcsolták a mikrofonját.
  • Simon Gábor (MSZP) interpellációjában azt kérdezte, hogy milyen közmunkaprogramok indulnak. Kiss Péter munkaügyi miniszter elmondta, romák, megváltozott munkaképességűek, 50 év felettiek, vagy pályakezdők, a gyesről visszatérő nők találnak nehezen munkát. Az ötven év felettiek és a gyesről-gyedről visszatérő nőknek ezért fogadták el a Start Plusz-programot. Új rehabilitációs rendszerről is beszélt Kiss Péter, ami a rokkantnyugdíj helyett a foglalkoztatottság növelését célozza meg. Szerinte 8,5 milliárdos közmunkaprogramokat hirdetnek idén – mondta Kiss. Simon elfogadta a választ.
  • Katona Kálmán (MDF) a Budapest feletti, repülőgépek miatti zajterhelés miatt panaszkodott. Különösen problémásnak nevezte az éjszakai zajokat. Kovács Kálmán környezetvédelmi államtitkár hosszú, zavaros, szakkifejezésekkel teli választ adott, amit Katona nem fogadott el.
  • A Kossuth téri kordonok helyén két zászlós ember járőrözik. Mint kiderült, néma tüntetők, akik – állításuk szerint - engedélyt is kaptak a csendes demonstárcióra. Azt mondják, ők a keddi kormányellenes tüntetés előörse. Korábban állítólag azzal az indokkal utasították el tüntetési bejelentésüket, hogy zavarnák a ráckevei hév forgalmát. (Megfejtés: a 2-es villamos közlekedését zavarnák, ez ez lenne (?) hatással a ráckevei hév utasforgalmára.)


  • Bencsik János (Fidesz) egy Tatabánya környéki 3 kilométeres útszakasz gyalázatos állapota miatt interpellált. Állítólag korábban a minisztérium ígért támogatást, de ez elmaradt, és így nehéz helyzetbe kerülnek a környék befektetői is. Garamhegyi Ábel közlekedési államtitkár elmondta, hogy valóban ígérték a Bridgestone cégnek, hogy felújítják az ipari parkba vezető utat és körforgalmi csomópontot építenek. Ezt az ígértet tartják, és 2007 második felében megépülhet a beruházás. Garamhegyi ezután megkövette Bencsiket, hogy a minisztérium főosztályvezetője levélben korábban félretájékoztatta őt az ügyben. Bencsik nem fogadta l a választ, az Országgyűlés viszont igen.
  • Heintz Tamás (Fidesz) "Ismerd meg hazádat - mozgalom indul, túravezetõ a miniszter?" című interrpellációjában a körházösszevonást ócsárolta. Példákat sorolva elmondta, a celldömölkiek orvosi beutalóval körbeutazhatják a fél országot, mert minden ellátás messzire esik a várostól. Sok pénzbe és időbe kerül majd a betegek és a hozzátartozók utazása, fejtegette.

    Molnár Lajos egészségügyi miniszter szerint félreértésektől, szakmai hibáktól hemzsegett a fideszes képviselő felszólalása. A miniszter a garantált ellátóhelyek fontosságáról beszélt, és azt hangsúlyozta, speciális gondokkal mindenkinek joga van speciális ellátáshoz. A fideszes képviuselő nem fogadta el Molnár válaszát, és egy térképet ajándékozott a miniszternek.
  • Lasztovicza Jenő (Fidesz) interpellációja szerint operációra van szükség, nem boncolásra az egészségügyi intézményrendszer átalakításakor. Márpedig szerinte most élvboncolás történik Veszprém megyében. Várpalota ugyanis lemondott az aktív ágyakról, és a kezelést áttették Veszprémbe. A veszprémi megyei kórház azonban nem kapta meg a 40 ezer újonnan ellátott beteg után járó OEP-támogatást. Molnár Lajos egészségügyi miniszter elmondta, hogy ez a normál ügymenet, hiszen 3 hónapos az átfutási idő az ilyen átalakítások idején az elszámolások átvezetésére. Vagyis a veszprémi kórház április elsején megkapja a neki járó pénzt.
  • "Mélyen elítélem Gyurcsány Ferencet, amiért politikai szorultságában egy idős asszonyt rágalmaz. Mélyen elítélem Gyurcsány Ferencet, amiért engem minden alap nélkül zsidózással vádol" - áll Wittner Mária fideszes képviselő közleményében. Mint írja, "a Gyurcsány Ferenc által nyilvánvalóan szándékosan félreértelmezett véleményemet továbbra is fenntartom: hazánknak olyan miniszterelnök kell, aki a szívén viseli a magyar nép sorsát, nem hazudik egy teljes nemzetnek éveken keresztül és nem hoz sorozatosan olyan döntéseket, melyek válságba sodorják az országot."
  • Helyes dolognak tartja a belvárosi polgármester, hogy rendeződött a helyzet a Kossuth téren, eltűnt a kordon, és már nem "Európa szégyene" a Parlament előtti tér. Azonban sérelmezte, hogy a Kossuth tér felújításáról Rogán Antal, Szili Katalin házelnök és Demszky Gábor főpolgármester között egy hónapja tartott sajtótájkoztató óta nem történt semmi. Az V. kerületi önkormányzat korábban 600 millió forintot különített el a célra, és ha volna megfelelő terv, ugyanennyivel beszállna a finanszírozásba is. Rogán nem évek múlva szeretne változást, akár már jövőre megújulhatna a tér, ha a főváros is úgy akarja. Az önkormányzat egyébként elfogadta a demonstrálók kérését, négy mobilvécét - 140 ezer forintért darabját - bocsát a tüntetők részére.


    Fotók: Huszti István
  • Minden ötletet, kreatív elképzelést befogadnak a Kossuth téren kedd délutántól demonstráló Kossuth tériek, mondta el az Indexnek Fáber Károly a Rendszerváltó Fórum egyik vezetője a téren. A Kossuth téri szervezet keddtől minden nap délután fél hattól este fél tízig gyülekezik. A tüntetők ezúttal munkafórumot alakítanak ki a téren, ahol az ország sorsának jobbra fordításán fognak dolgozni, elképzeléseket, ötleteket megvitatni. "Akár a végtelenségig" - felelte Fáber arra a kérdésre, meddig tart a munkafórum a téren.
  • Hétfőn a rendőrség elbontotta a Szabadság téri tévészékházat körülvevő kordont, kedd hajnaltól pedig ismét megnyitják a tavaly szeptemberi ostromban szétvert, mostanra helyreállított főbejáratot, tájékoztatott Holub Katalin, a Magyar Televízió (MTV) szóvivője. A főbejárat helyreállításának nettó költsége 15 millió forinthoz közelít, a munka azonban még nem teljesen ért véget; hátra van ugyanis a főbejárati homlokzat teljes felújítása. Holub Katalin részletek említése nélkül úgy nyilatkozott, „a korábbinál jóval erősebb biztonsági rendszer védi az épületet”. (MTI)
  • A Fidesz nevében határozottan visszautasította az antiszemitizmus vádját Navracsics Tibor frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus a miniszterelnök parlamenti felszólalására reagálva azt mondta: határozottan visszautasít minden olyan vádat, amely antiszemitizmust vagy bármilyen formában idegengyűlöletet próbál rábizonyítani a Fideszre.

    "Visszautasítom azt a politikai gyakorlatot, hogy az antiszemita kártyát, az idegengyűlölet kártyát rutinszerűen, amikor már minden érv csődöt mondott, a belső zsebből előrántják, a nemzetközi sajtó előtt meglengetik és ezzel próbálják lejáratni a legnagyobb ellenzéki pártot"- hangsúlyozta a politikus. Navracsics Tibor szerint a miniszterelnök is pontosan tudja, hogy a Fidesz és a magyarországi jobboldal nem antiszemita, illetve, hogy a március 15-i rendzavarások nem hozhatók összefüggésbe a Fidesszel, így a kormányfő csak politikai célnak használja fel az antiszemitizmus vádját. Szerinte most már nyilvánvaló vált, hogy Gyurcsány Ferenc "exportcikknek szánta az antiszemitizmust", amellyel Magyarország hírnevét és a magyar embereket akarja lejáratni, és támadni azokat, akik támogatják a Fideszt. (MTI)