Navracsics Tibor (Fidesz) szerint a miniszterelnök erős akart lenni, a tévénézőknek és nem a parlamentnek beszélt. Párbeszédet nehéz ugyanis úgy kezdeni, hogy 16 percen keresztül az ellenzéket szapulja. A Fidesz elhatárolódott a tojásdobálóktól, mondta. Navracsics szerint a Fidesz nem védi az árpádsávos zászlót, az ugyanis van. A miniszterelnök március 15-én kétszer is találkozott vele. A frakcióvezető felolvasta a Batthyány-család levelét, amiben kikérik maguknak, hogy Gyurcsány az első miniszterelnökhöz hasonlította magát. Navracsics emlékeztetett arra, hogy 200 ezer ember ünnepelt március 15-én a Fidesszel. (A szám hallatán a kormánypártiak nevettek.)
Rovataink a Facebookon