új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Fodor Gábor miniszteri eskütétele után Gyurcsány Ferenc szólal fel Valamennyiünk érdekében címmel. Őt követi az MSZP-s Burány Sándor (Amiben nincs, nem lehet kompromisszum), majd a fideszes Mikola István (Tekintsünk előre VIII.), a KDNP-s Soltész Miklós (Lovasberény után) és az MDF-es Dávid Ibolya (Zéró toleranciát a visszaélésekkel szemben). Az SZDSZ-től ma senki sem szólal fel.


    Fotók: Barakonyi Szabolcs
  • A szocialista kormány még mindig hazudik reggel, hazudik éjjel, hazudik este?, és a Meddig folytatódik a sumákolás? című interpellációkat a parlament és az interpellált tekintélyének megvédéséért Szili Katalin visszautasította, írja a Magyart Nemzet. Az előbbit Kiss Attila, az utóbbi Pelczné Gáll Ildikó fideszes képviselő mondta volna el hétfőn.

    Szili Katalin elmondta, hogy mindössze annyi történt, hogy a kancelláriaminiszter kérésére levelet írt a két érintett fideszes képviselőnek, és azt kérte, az Országgyűlés tekintélye érdekében mellőzzék a minisztert sértő kijelentéseket, és ha lehet, fogalmazzák újra felszólalásukat. Hozzátette, hogy ezen indokok alapján nem utasíthatja és nem is utasította el az interpellációk elhangzását, pusztán jelezni szerette volna a Fidesznek, hogy nem ez az első eset, amikor az Országgyűlés tekintélyére káros, sértő szóhasználat jelenik meg az interpellációikban.
  • Fodor Gábor, az eskü előtt álló leendő környezetvédelmi miniszter az új barátnőjét most mutatja be családjának a parlament egyik páholyában.


  • Fodor Gábor leteszi a miniszteri esküt, miután Sólyom László köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztert felmentette. A környezetvédelmi bizottság támogatta Fodor kinevezését, még két fideszes képviselő is igennel szavazott.
  • Kovács Attilát is kinevezték egészségügyi államtitkárnak.
  • Gyurcsány emelkedik szólásra, de előbb megvárja, hogy kivonuljon az ellenzék. Szili kicsit kiabálva kéri az ellenzéket, hogy csendben távozzon.


  • A miniszterelnök koalíciós pártok hétvégi lovasberényi egészségügyi egyeztetéséről beszélt. A közpénzügyi reform és a pártfinanszírozás is szóba került, de arról, mint mondta, most nem akar beszélni. A kormány célja, hogy igazságosabb legyen a magyar egészségügy, magasabb a szolgáltatás színvonala és ezt hosszú távon is fenn lehessen tartani. "Az egészségügy eddig mindenkié volt, és egy kicsit senkié sem", ezért hihetetlen ellentmondások alakultak ki.


  • Gyurcsány szerint nem az orvosokkal, hanem a rendszerrel van baj. A torz rendszer ugyanakkor torz viselkedést vált ki bizonyos esetekben. 2001 és 2003 között a kormányok 50 százalékkal növelték az egészségügy költségvetését, ettől jobb lett a hangulat egy időre, de a bajok megmaradtak.
  • A háziorvosok havi bevétele átlagosan 180 ezer forinttal növekedett, de van olyan hely, ahol a többlet a 400 ezret is meghaladja havonta, mondta Gyurcsány. Egy combnyaktöréses beteg 2700 forintot fizetett, a kórház a biztosítótól több mint hatszázezer forintot kap a kezelésért. A miniszterelnök szerint megszűnt az a tévképzet, hogy az egészségügy ingyen van.

    Gyurcsány emlékeztetett arra, hogy csökken a gyógyszer ára, legutóbb négyszázé. Sok gyógyszertár alapítására érkezik kérelem, és gyógyszertáron kívül is lehet már egyes gyógyszereket kapni.
  • Az egészségügy átalakítása konfliktusos folyamat, ki ne aggódna például a saját kórházáért, mondta Gyurcsány. Szerinte azon zajlik a vita a koalíciós partnerrel, hogy a szolgáltatásokban miként valósuljon meg a verseny. Magyarországon a háztartások több pénzt fizetnek az egészségügyre zsebből („out of pocket” – mondta a miniszterelnök), de a pénz sokszor kézen-közön eltűnik.
  • „Magyarországon sokat beszélünk politikai hazugságokról” – mondta a miniszterelnök. Szerinte az is hazugság, hogy a több biztosító több sorral jár majd. "Magyarországnak okos vitára van szükség."
  • A Fidesz frakcióvezetője szembeállította a koalíció piaci szemléletét és az egészségügyet most jellemző káoszt. Navracsics szerint öt éve az egészségügyben "még az volt a legnagyobb baj, hogy rozsdás a cső, most meg az a cél, hogy ne haljanak meg a reform miatt a betegek. Rosszabbá vált az élet Magyarországon, mint amikor átvették a hatalmat, nem tudnak kormányozni, a kormányzati politika, az egészségügyi reform egy nagy csőd." Navracsics arra kérte a kormányt, hogy "térjen észre".


  • A befektető a profit miatt akar befektetni az egészségügyben, mondta a KDNP-s Semjén Zsolt. És ki fizeti meg a befektető profitját? Az állampolgárok. Semjén a „valóban” szocialista képviselő azt kérte, hogy ne szavazzák meg a több-biztosítós modellt.


  • Kökény Mihály fájlalta, hogy az ellenzék politikai kérdéssé teszi az egészségügyet. A szocialista politikus szerint a biztosítási jogviszony változtatása nem most kezdődött el, hanem korábban. A mostani párbeszéd "arról szól", hogyan lehet a társadalombiztosítást valódi biztosítássá alakítani. A szolidaritás a volt egészségügyi miniszter szerint nem csorbulhat.


  • Dávid Ibolya üdvözli a lovasberényi egyeztetést, bár hónapok óta vitázik az ország, de nem tudja, hogy miről. Az MDF elnöke szerint nem elég, hogy a miniszterelnök csak napirend előtt beszél ilyen horderejű kérdésekről. Nehezményezte Horn Gábor egy korábbi kijelentését is; a szabad demokrata politikus azt ajánlotta a képviselőknek, hogy olvassanak újságot. Dávid szerint inkább értelmes vita kellene. A másik koalíciós Hornt, Gyulát is a szájára vette, és emlékeztetett a volt miniszterelnöknek a vizitdíj bevezetését bíráló kijelentésére.


  • Tízből hat ember elégedetlen a magyar egészségüggyel, mondta Eörsi Mátyás, a szabad demokraták frakcióvezetője. "Az egészségügy igenis üzlet. " A mai egészségügy egy feudális rendszer. Az SZDSZ-nek a lovasberényi tanácskozás sikeres volt, mert jobban értik egymást a koalíciós partnerrel. Állami pénzből nem lehet növelni a szolgáltatás színvonalát, járulékot emelni egyetlen politikus sem akar, ezért magánbiztosítók kellenek.


  • „Navracsics Tibor koalíciós válságot szeretne látni, ez a politikai érdek alapján érthető” – mondta Gyurcsány Ferenc, de az igazi koalíciós válság a vita hiánya volna. Ha nem lenne vita, akkor az SZDSZ-szel egy párt lennének. Sőt az MSZP-ben a párton belül is van vita. Az volt a válság, ahogy a Fidesz leszalámizta a kisgazdákat. Akivel a Fidesz elkezdett kormányozni, az vagy végveszélybe került, vagy megszűnt. Gyurcsány szerint Navracsics beszéde populista volt, pedig a Fidesz frakcióvezetőjének "lenne tehetsége többre". „Frakcióvezető úr! Ma olcsó volt” – mondta a miniszterelnök.


  • Az MSZP-s Burány Sándor 1945. május 9-ére emlékezett, amikor Európában elhallgattak a fegyverek. "Egy gonosz eszmét kellett legyőzni." Emlékeztetett arra, hogy május 9. Európa napja is; Robert Schumann francia külügyminiszter 1950-ben ezen a napon kezdeményezett megbékélést a németekkel. Burány elmondta, hogy a zéró tolerancia jegyében élőláncot szervez a budapesti MSZP május 9-én. „Legyen ebben az évben május 9-e az antifasizmus napja is.”


  • Hiller István szerint nem akkor kezdődött a második világháború, amikor megindultak a német csapatok Lengyelország ellen, hanem a Mein Kampf megírásakor. Az MSZP békeláncához Hiller is csatlakozik.


  • Mikola István folytatta nagy sikerű előadássorozatát, már a nyolcadik résznél tart. A fideszes politikus még mindig nem tudja, mi lesz az egészségüggyel, sőt Lovasberény után sem lát tisztán. A több-biztosítós rendszer bevezetése járuléknövekedéssel jár. Mikola szerint az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy mi készül. Az egészségügy átalakítását a rendszer konszolidációjával kell kezdeni, vagyis vissza kell adni mindent, amit elvesztett. Mikola azt remélte, hogy a Ferihegy Airport 450 milliárdját a társadalombiztosításra költik majd, de nem így történt.


  • Horváth Ágnes fájlalja, hogy Mikola István nem volt a teremben az elmúlt órában, így meg kell ismételnie azt, amit a miniszterelnök már elmondott. Az egészségügyi miniszter szerint nagy a különbségek vannak az országban abban, hogy hol van nagyobb esélyünk a túlélésre. A reformot tovább kell vinni, és kell az ellátórendszerben a verseny, a szolgáltatók versenyezzenek és a verseny tárgya a miniszter legyen, mondta Horváth Ágnes.


  • A KDNP-s Soltész Miklósnak Lovasberényről Söjtör jutott az eszébe. A két települést a mutyi köt össze. Napirend előtti felszólalásában az egészségügy állapotáért aggódott. Szerinte egy korábbi lovasberényi találkozó után zárt be kórházakat a koalíció. Soltész szerint egy demokráciában konszenzus kell az ellenzékkel.


    Fotók: Barakonyi Szabolcs
  • Horváth Ágnes „boldogan ismétli” magát, és ismét elmondja, mi volt Lovasberényben. Nem közvetítjük.
  • Dávid Ibolya arról beszélt, hogy az EU zéró toleranciát hirdetett a korrupció ellen. Egy kimutatás szerint egymilliárd euró vándorol illetéktelen zsebekbe. Arról is beszélt - a Centrum Parkoló Kft.-t emlegetve -, hogy az uniós átlagnál a a magyarországi helyzet is rosszabb, ezért egy korrupcióellenes program mihamarabbi elfogadását sürgette.
  • Kondorosi Ferenc igazságügyi államtitkár próbálja nyugtatgatni Dávid Ibolyát, és azt ígéri, megvizsgálják az MDF javaslatait.
  • A csepeli galvániszap ügyében írt Fodor Gábornak, a frissen esküt tett környezetvédelmi miniszternek nyílt levelet a XXI. kerületi Fidesz frakcióvezetője, Németh Szilárd. A frakcióvezető arra kéri a minisztert, hogy szállíttassa el és ártalmatlaníttassa a galvániszapot. Németh arra is kéri Fodort, hogy vonja vissza azt a feljelentést, amelyet elődje, Persányi Miklós tett Illés Zoltán fideszes politikus ellen.
  • Szili Katalin az ülésen is felhozta a parlament tekintélyét romboló interpellációk ügyét. Majd elköszönt.
  • 2002. óta csak ígérgetik a tiszai gátépítéseket, állította "Árvízvédelem, de miből?" című interpellációjában a fideszes Szalay Ferenc. Mint mondta, a kormány most 25 évet adott a műtárgyak kiépítésére, pedig senki sem tudja azt megígérni, hogy 25 évig nem lesz árvíz. Szalay szerint a kormány ígéretei ellenére semmi sem történik. Konkrét kérdés végül nem hangzott el.

    Az interpellációra a frissen kinevezett Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter helyett Kovács Kálmán válaszolt. Mint mondta, a "versenyfutás" a Tiszával 150 éve tart. Azt is mondta, hogy 12 műtárgy már elkészült, és idén is átadnak egy vésztározót. Az építkezéseket költségvetési forrásokból finanszírozzák, a jövőben pedig európai uniós forrásokat is bevonnak a 155 milliárd forintos árvízvédelmi fejlesztésekbe. "Támogassuk közösen a terveket" - szólította fel Szalayt Kovács. Szalay szívesen támogatná Katonát, de mégsem tudja, mert úgy érzi, hogy elhanyagolják a tiszamenti embereket. A kormánytöbbség viszont meggyőzőnek találta az államtitkári választ.
  • 2002. óta csak ígérgetik a tiszai gátépítéseket, állította "Árvízvédelem, de miből?" című interpellációjában a fideszes Szalay Ferenc. Mint mondta, a kormány most 25 évet adott a műtárgyak kiépítésére, pedig senki sem tudja azt megígérni, hogy 25 évig nem lesz árvíz. Szalay szerint a kormány ígéretei ellenére semmi sem történik. Konkrét kérdés végül nem hangzott el.

    Az interpellációra a frissen kinevezett Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter helyett Katona Kálmán válaszolt. Mint mondta, a "versenyfutás" a Tiszával 150 éve tart. Azt is mondta, hogy 12 műtárgy már elkészült, és idén is átadnak egy vésztározót. Az építkezéseket költségvetési forrásokból finanszírozzák, a jövőben pedig európai uniós forrásokat is bevonnak a 155 milliárd forintos árvízvédelmi fejlesztésekbe. "Támogassuk közösen a terveket" - szólította fel Szalayt Katona. Szalay szívesen támogatná Katonát, de mégsem tudja, mert úgy érzi, hogy elhanyagolják a tiszamenti embereket. A kormánytöbbség viszont meggyőzőnek találta az államtitkári választ.
  • Hogy áll ma a „tokaji” névhasználat ügye, kérdezte a földművelésügyi minisztérium (FVM) államatitkárát Vécsi István szocialista képviselő. Vécsi elmondta, április 1-től tilos a tokaji név használata, mivel az védett Magyaroszág számára, ez alól csal Szlovákia képez kivételt, de ott gondok vannak a szabályozással. Az EU vajon az USA-val és Ausztráliával szemben is teljesíteni tudja a magyar elvárást? És mi a helyzet az olaszokkal?