Kovács Attila egészségügyi államtitkár válaszában felhívta Puskás figyelmét arra, hogy a gyógyszertörvény rendelkezései szerint a forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező cégeket terheli fizetési kötelezettséggel, mást pedig nem is lehet. Ráadásul forgalmazási engedélyt csak az EU területén letelepedett cégek kaphattak, ezektől pedig be lehet hajtani az adókat. Az adók mértéke pedig a törvény tanulmányozásával kiszámítható. Azaz, Kovács szerint nem kell bevételkieséssel számolni, az adók kiszámíthatóak és behajthatóak, a gyógyszergyártók nyolcvan százaléka már be is fizette az adókat, a gyógyszerkassza pedig hosszú évek óta először nyereséges. Puskás megköszönte a komoly szakmai munkával elkészített választ, majd meghazudolta az egészet és nem fogadta el a választ. A parlament ellenben igen.
Rovataink a Facebookon