Mátyás
-6 °C
1 °C

Nem oszlik fel a parlament

2008.09.15. 10:58

Fontosabb részletek
  • Nem oszlik fel a parlament, nem kapott ugyanis többséget az MDF erre vonatkozó indítványa.
  • Gyurcsány Ferenc a Megegyezés programjáról beszélt az első őszi parlamenti ülésnapon, és az SZDSZ-t kérlelte, hogy működjenek együtt. A népnek azt üzente, kérdezzék bátran a politikusokat a programokról.
  • A Fidesz, a KDNP és az MDF is előrehozott választásokat követelt, mert szerintük az országban hónapok óta nincs valós kormányzás.
  • Az SZDSZ Gyurcsány programját és a parlament feloszlatását sem támogatja. Szerintük ez utóbbival az MDF Gyurcsánynak segített.
  • Ezerrel megemelték a hadsereg létszámát.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • cikkünk a témában:

    Eldől, Gyurcsány jól taktikázott-e

    A rendszerváltás óta nem volt javaslat a parlament feloszlatására.
  • A parlament feloszlatását az elmúlt héten két ellenzéki párt is kezdeményezte. Orbán Viktor Fidesz-elnök kedden azt mondta: a parlament feloszlatását tartaná a legjobb kiútnak a jelenlegi, kaotikusnak ítélt helyzetből Orbán Viktor. A Fidesz elnöke pártja elnökségi ülése után arról beszélt, hogy ennek kezdeményezéséről tárgyaltak ugyan, de döntés nem született.

    Az ötletre másnap lecsapott, és azt tovább is fejlesztette az MDF. Hock Zoltán, a párt alelnöke szerdán, miután egyeztetett Varga Mihállyal, a Fidesz alelnökével, és Latorczai Jánossal, a KDNP országos választmányának elnökével, azt jelentette be: még ezen a héten benyújtja az MDF azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely kezdeményezi, hogy szeptember 30-i hatállyal oszlassa fel magát az Országgyűlés.

  • cikkünk a témában:

    Gegesy kilépett az SZDSZ-ből

    Nem ért egyet a párt jelenlegi vezetésével, ezért lemondott parlamenti mandátumáról is, már ma sem megy be szavazni. Mivel egyéni választókerületből került a parlamentbe, időközi választást kell majd tartani.
  • Lengyel Zoltán volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő nemmel szavaz a parlament feloszlatásáról szóló indítványra; ezt maga a képviselő közölte hétfőn. A politikus múlt hét pénteken jelentette be, hogy független honatyaként a jövőben a Független Kisgazda Nemzeti Egység Pártot fogja képviselni a parlamentben.

    Lengyel Zoltán azt mondta: a párt hétfő délelőtti elnökségi ülésén úgy döntöttek, hogy nemmel szavaz a parlament feloszlatásáról szóló indítványra. Véleményük szerint nem tenne jót az országnak a 2009-es európai parlamenti választások előtt egy belpolitikai csatározás, s a magyar vidék érdekei is azt diktálják, hogy ne legyen előre hozott választás. (MTI)

  • Az MSZP-frakció támogatja, hogy az Országgyűlés délután szavazzon a saját feloszlatásáról szóló MDF-es indítványról, de nemmel fog arra szavazni, mondta Tóbiás József frakcióvezető-helyettes hétfőn a képviselőcsoport ülése után újságíróknak. A szocialista párt nem zárkózik el az indítvány napirendre tűzésétől, de nem fogja támogatni azt, mert a parlament feloszlatása nem szolgálja sem a gazdasági növekedést, sem a fejlesztéseket, sem az európai uniós források hatékonyabb lehívásához szükséges feladatok elvégzését, közölte a kormánypárti politikus.

    Tóbiás József azt mondta, a frakció álláspontja egységes volt. (MTI)

  • A Fidesz-frakció megszavazza a parlament feloszlatásáról szóló MDF-es indítványt, de ezen a héten saját javaslatot is benyújtanak, amelyben november 15-ével javasolják az Országgyűlés feloszlatását, mondta Navracsics Tibor frakcióvezető, a párt hétfői évadnyitó frakcióülése után tartott sajtótájékoztatóján. Navracsics Tibor hangsúlyozta: ugyan az előzetes hírek szerint az MSZP és az SZDSZ nemmel fog szavazni, vagyis ma nem lesz meg a többség a parlament feloszlatásához, de a Fidesz álláspontja az, hogy ebben a kérdésben nem lehet taktikai szempontokat mérlegelni. Ezért a Fidesz-frakció egyhangú szavazással úgy döntött, hogy támogatja a házszabálytól való eltérést, és a feloszlatásról szóló MDF-es javaslatot. (MTI)

  • Volt némi zavar az Országgyűlés hivatalában is, de aztán egyértelműsítették, hogy a képviselők egyszerű többségének támogatása elegendő a parlament önfeloszlatásához. Az egyszerű többség azt jelenti, hogy az ülésen hétfőn megjelenő képviselők 50 százalékának és plusz egy főnek kell igennel szavaznia az MDF által beadott indítványra. Az ülés határozatképességéhez 194 honatya jelenléte szükséges, így az önfeloszlatáshoz minimálisan 98 képviselő kell, ha teltház van, és Horn és Toller valamint a frissen lemondott szabad demokrata Gegesi Ferenc kivételével mindenki szavaz, akkor 193 támogatóra van szükség.
  • cikkünk a témában:

    Kíméletlenül és gyorsan nyírták ki Almássyt

    Csányi Sándor nemrég még nyugodtan ebédelgetett Boross Péterrel, aztán Dávid Ibolya előrukkolt egy hangfelvétellel.
  • Tóth András, volt fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselő most nem támogatja a parlament feloszlatásáról szóló MDF-es indítványt, de a képviselő hétfőn azt mondta, hogy decemberben megszavazná, ha lenne elfogadott költségvetés és adótörvény. Tóth András döntését azzal indokolta, hogy nem lenne jó az országnak, ha választási kampány kezdődne most.

    A képviselő szerint a parlamentnek el kellene fogadnia a költségvetést és az adótörvényeket, és ha ezután a decemberi utolsó ülésnapon ismét a parlament feloszlatását javasolja valaki, akkor arra igennel szavazna. (MTI)

  • Az SZDSZ parlamenti Frakciója sajnálattal értesült róla, hogy Gegesy Ferenc a mai napon kilépett a képviselőcsoportból.

    A Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja köszöni azt a magas színvonalú és kitartó munkát, amit Gegesy Ferenc az elmúlt húsz évben a pártnál végzett - 18 éve mint polgármester, két éve pedig mint parlamenti képviselő is.

  • Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtt fel fog szólalni, A Megegyezés szükségessége címmel.
  • Letette képviselői esküjét a szocialista Szabadkai Tamás hétfőn, napirend előtt, az Országgyűlésben. A 32 éves sárbogárdi jogász a Szántó János halála miatt megüresedett területi listás képviselői helyet foglalja el a parlamentben. Az Országgyűlés 312 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül igazolta Szabadkai Tamás mandátumát.

    A képviselők megemlékeztek az augusztus 19-én elhunyt Gidai Erzsébet közgazdászprofesszorról, egykori országgyűlési képviselőről. Gidai Erzsébet 1998-ban a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) országos listáján szerzett országgyűlési képviselői mandátumot. (MTI)

    Fotók: Huszti István
  • Kökény Mihály, az MSZP IX. kerületi elnöke szerint Gegesy Ferenc polgármesternek illett volna tájékoztatnia a szocialista pártot arról, hogy kilép az SZDSZ-ből és lemond képviselői mandátumáról. A szocialista politikus furcsának és váratlannak nevezte az országgyűlési képviselő hétfő reggeli bejelentését, hogy kilép az SZDSZ-ből és lemond parlamenti mandátumáról.

    Kökény Mihály emlékeztetett arra, hogy 2006-ban ő egy jobb helyzetből lépett vissza Gegesy Ferenc javára az országgyűlési választáson, és az MSZP támogatta a volt szabad demokrata politikus kampányát is. Mint mondta, Ferencvárosban az MSZP és az SZDSZ között írásbeli koalíciós szerződés van, amelyet nem befolyásol Gegesy Ferenc kilépése a pártjából. "Bízom benne, hogy a két párt továbbra is együtt dolgozik a koalíció fenntartásáért" - fogalmazott. (MTI)

  • Most jön Gyurcsány, az ellenzék kivonul. "Menjetek megnézni, mindenki kiment-e" - kiabáltak az ellenzék után az MSZP-sek.
  • A parlament 2-kor szavaz az önmaga feloszlatásáról szóló javaslatról.
  • Tavaly ősszel az Országgyűlés nyitó ülésén Gyurcsány Ferenc 48 pontba szedte a következő egy év kormányzati terveit. A reformok folytatását, Magyarország sikeres átalakítását és megújítását ígérte. "Nem engedünk a 48-ból" - mondta pontosan egy éve. Megnézzük a konkrétabb ígéreteket, mi lett belőlük!
  • "Az átlagos adóteher szintje maradjon, vagy enyhén csökkenjen, egyszerűsödjön az adórendszer, mérséklődjenek a bérek adóterhei, ne változzon se a munkavállalói, se a munkáltatói járulékok mértéke, emelkedjen néhány adómentes természetbeni juttatás értékhatára" - mondta tavalyi beszédében.

    Az adórendszer megújítása nem újkeletű program a pártok körében. Gyurcsány kivárta az utolsó pillanatot, és alig pár héttel az új parlamenti szezon előtt tárta a nagyközönség elé "Megegyezés" címet viselő költségvetési programját. Érdemi változásról egyelőre tehát nem beszélhetünk. Ami történt, az inkább a cégeket érintette, a jövedelmek adóztatásában nem történt nagy elmozdulás. Megszületett viszont az új áfa-törvény, amely megkönnyíti az áfa visszaigénylését. Megszűnt a kiegészítő adójóváírás. Ingatlanvásárlás tekintetében gyakorlatilag eltörölték a lakásvásárláshoz kapcsolódó kedvezményeket.

  • Gyurcsány azzal nyitott, hogy sikerült végre megteremteni a pénzügyi stabilitást, és ez jól kiderül majd a beterjesztendő költségvetésből. A kormányfő két másik eredményre is büszke volt: az egyik az, hogy a szegények és a gazdagok között végre valahára zárult a gazdasági olló. A másik az, hogy javult hazánkban a vállalkozás szabadságát, ebben verjük nemcsak Szlovákiát, de Luxemburgot is. Ja és átadásra kerül a Megyeri-híd is.
  • Ami pedig a jövőt illeti, azért kell megegyezni, hogy épülhessen végre egy erős polgári Magyarország, mondta Gyurcsány Ferenc. Aki felismerte, hogy a miniszterelnök fizetésében az is benne van, hogy meg kell hallgatnia, mire kellene költeni még többet és többet a költségvetésből. Ám a miniszterelnök szerint egyetlen (valójában ez három) olyan terület van, ahova többet kell átcsoportosítani, mint azt a büdzsé lehetőségei engednék, az pedig az oktatás, a tudomány, a kultúra. A miniszterelnök végső célja, hogy minden gyerek, mire kiteljesedik az Új Tudás program, addig minden gyereknek legyen hordozható számítógépe. Ja, és tette hozzá a miniszterelnök, azért védjük meg a nyugdíjasokat, és ne engedjük, hogy bárminemű praktikákkal elvegyék járandóságukat.
  • "2008. július 1-jétől Magyarországon egy órán belül társaságot lehet alapítani."

    Ez megvalósult. A bejegyzési kérelem elbírálásáról a cégbíróság a kérelem beérkezését követő egy munkaórán belül határoz. Ezzel az egyszerűsített cégeljárás bírósági ügyintézési határideje két munkanapról egy munkaórára csökkent.

  • "Folytatjuk a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztését, azt várjuk, hogy az M0-s déli szektora, az M43-as Szeged és Makó között vagy az M7-es Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti építése és befejezése meg fog történni, szakaszoktól függően. Emellett öt vasútfejlesztési program indul, a regionális fejlesztési programok részeként kilométerek ezreit újítjuk fel."

    Az M43-as építését elkezdték júniusban, az M0-s déli szektorának szélesítésére július végéig akarták kiírni a közbeszerzési eljárást, de ennek megjelenéséről semmi hír. A saját forrás egyre kevesebb, mivel ezeket és az M7-est uniós pénzből építik. Az öt vasútfejlesztési és a több mint ötven közútfejlesztési programból egy-kettő már elkezdődött, de a többsége nem. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint 100 millió forintnál nagyobb szerződésre még egyetlen fillért sem fizettek ki eddig.

  • A miniszterelnök persze nemcsak a gyermekeknek kedvezne, de a pályakezdő tanerőknek is, így arról beszélt, hogy 20-40 ezerrel feljebb kell tornászni a bérüket. Mert anyagi biztonság az kell, ahogy szociális is. És épp ezért hangsúlyozta a kormányfő, nem lehet úgy építkezni, hogy elveszünk a mából (szociális rendszer) és beteszünk a jövőbe. Ami pedig a sokat dicsért-szapult segély helyett munkát illeti, a miniszterelnök tartja magát az irányhoz, azzal a megkötéssel, hogy a munkaképeseknek mindenképp robotolniuk kell, de ha a piac nem szívja fel őket, akkor majd az állam talál számukra valami munkaalkalmat.
  • Gyurcsány tavalyi tervei között szerepelt az ingatlanadó adórendszeren belüli helyének megtalálása, igaz ezt hosszabb távon ígérte.

    Bár a jogszabályt 2007 őszén elfogadták az egységes, kötelezően értékalapú helyi építmény- és telekadóra, azt 2008-ban mégsem vezették be, az adott települések maguk dönthették el, hogy kiszabják-e ezt vagy nem. Magát az ötletet egyébként számtalan tiltakozás kísérte, tény viszont, hogy a településekhez több mint 60 milliárd forint folyt be az ingatlanokra kivetett adókból.

  • A járulék- és adócsökkentést populista módon rendezi le a miniszterelnök, aki szerint az lenne az erről folyó vita megoldása, ha a politika kiállna a nép elé, és megtárgyalná vele, hogy a járulékterhek egy százalékának csökkentéséért mekkora adóemelést hajlandó lenyelni. Aztán Gyurcsány a megegyezését védi, mondván, nem kell leszólni az abban foglalt adó- és járulékjavaslatokat, ugyanis, szerinte egy családnak havonta 5 ezer forintot spórolnak, egy vállalkozásnak pedig 70 ezer körüli summát.
  • Az adók területére is bemerészkedik a miniszterelnök, aki időközben rájött, hogy nem szabad népnevelő stílusban egzecíroztatni a népet. Ehelyett zsebre ható ösztönzőkkel akarja kifehéríteni a gazdaságot. Például azzal, hogy a különböző háztartási munkák (lásd: villanyszerelés) utáni áfát a megrendelő magánember is visszaigényelhetné. Akkor pedig, érvelt a miniszterelnök, rá fogja szorítani a vállalkozót a számlaadásra.
  • Új pártfinanszírozási törvény megalkotása.

    A törvényt nem sikerült elfogadtatni. A javaslatot ősszel ismét napirendre tűzi a Parlament. A főállású képviselőség ötlete több MSZP-s képviselőnél is kiverte a biztosítékot, gondoljunk csak Karsai József szúró mellkasi fájdalmaira. Az összeférhetetlenségi szabályokon azért szigorítottak.
  • Gyurcsány zárszavában a választókat bátorította, hogy merjenek kérdezni azoktól, akik meg szeretnék tőle kaparintani a kormányrudat. Mert nem szabad megengedni, magyarázta Gyurcsány, hogy a politika hatalomról és személyekről szóljon, minden politikus jöjjön elő a farbával, hogy pontosan mit gondol családi pótlékról és egyebekről.
  • "A 18 éven aluliakat cigarettával vagy alkohollal kiszolgálók minden eddiginél szigorúbb büntetése."

    A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság csak áprilisban 230 millió forint büntetést szabott ki. Előfordult, hogy ideiglenesen üzleteket is bezártak.

  • Navracsics Tibor gyávasággal vádolta Gyurcsányt és pártját, mert nem támogatták, hogy a parlament szavazzon a Megegyezés című programról, vagy a hogy Navracsics mondta, szösszenetről. Ahhoz ugyanis már nem lenne meg az MSZP többsége.
  • Dávid Ibolya azt mondta, legalább fél éve nincs kormányzás az országban. Azt is kifogásolta, hogy a Megegyezés program nem szólítja meg egyik parlamenti pártot sem, azzal egyikük sem ért egyet, kivéve az MSZP-t. A kormányozhatóság az ország legfontosabb problémája. Az MDF elnöke szerint a parlament feloszlatásáról szóló szavazáskor eldől, hogy Gyurcsánynak vagy a feloszlatást szorgalmazó MDF-nek van-e többsége.