Ez a poszt a következő Percről percre része:

Nem ment át Sólyom jelöltje

Fontosabb részletek
  • Nem szavazta meg a parlament a Legfelsőbb Bíróság elnökének Havasiné Orbán Máriát.
  • Sólyom László jelöltje a szükséges 257 helyett csak 203 igen szavazatot kapott.
  • Csak az MSZP nem támogatta Havasiné megválasztását, képviselőik lelkiismeretük szerint szavaztak.
  • Sólyom csalódott, és lemunkáspártozta az MSZP-t. Később korrigált.
  • Az államfő újra Havasinét jelöli a posztra.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Országgyűlés ma dönt a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről. Havasiné Orbán Mária megválasztásához a képviselők kétharmadának kell igennel szavaznia, a szavazás titkos.

    A képviselők ma szavaznak a 2009-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról is. Szintén ma döntenek az úgynevezett bankmentő csomaghoz benyújtott módosításokról, amelyek enyhítenék a szigorú jogosultsági feltételeket.

    Az Országgyűlésben ma eldől az alkotmánybíróság által az év végével törvényen kívül helyezett közigazgatási hivatalok működését rendező törvényjavaslat sorsa is. Ha a javaslatot leszavazzák, az önkormányzatok törvényes működését felügyelő hivatalok döntései jogilag támadhatóvá válnak, ami közigazgatási káoszt eredményezhet. (MTI)

    Fotók: Huszti István
  • Háromszor 9-9 (+1 tartózkodás) lett az eredmény az SZDSZ-frakcióban a vezetőválasztáson.
  • cikkünk a témában:

    Dávid Ibolya lemond a mentelmi jogáról

    Az MDF elnökét Almássy Kornél jelentette fel rágalmazásért a megfigyelési ügyben.
  • cikkünk a témában:

    Orbán a legnépszerűbb politikus

    A Fidesz elnöke ilyen előkelő pozícióban még egyszer sem szerepelt a Szonda Ipsos listáján.
  • A Magyar Demokratikus Charta azért alakult újjá, hogy fellépjen a magyar közéletben riasztóan terjedő kirekesztés, az egyre erősödő verbális és fizikai erőszak ellen. "Meggyőződésünk, hogy ezeknek a riasztó jelenségeknek történelmi, politikai és kulturális okai egyaránt vannak, és megfékezésükhöz mindenekelőtt a demokrácia mellett elkötelezett közéleti szereplők határozott fellépésére van szükség" - áll a Charta hétfői közleményében.

    Ugyanakkor nem kétséges, hogy az igazságszolgáltatás évek óta tapasztalható zavarodottsága is meghatározó szerepet játszik e jelenségek felerősödésében. Ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás újra betöltse a társadalom számára nélkülözhetetlen orientáló szerepét, hogy újra tekintélye legyen a jogkövető polgárok szemében, a Legfelsőbb Bíróságnak az elmúlt évek aggasztó folyamatait megállítani és azokkal szembefordulni kész vezetőre van szüksége.

    A Magyar Demokratikus Charta felhívja az Országgyűlés tagjait, hogy politikai rokonszenveiket félretéve, a köztársaság érdekét követve döntsenek, amikor a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről szavaznak.

  • Az összes frakció támogatja Havasiné Orbán Máriát a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, egyedül az MSZP-frakció döntött úgy: képviselőik lelkiismeretük szerint szavazhatnak, azaz nincs kötelező szavazás, és ezen múlhat a jelölt megválasztása.
  • Antall Józsefről az ülés elején megállapították, hogy európai politikus volt a szó minőségi értelmében. Persze a rendszerváltás óta eltelt 19 év Szili Katalin szerint árnyalja a képet. Például a házelnök szerint itt vannak a máig valóra nem vált ígéretek, de itt van az is, hogy szemben a jelenlegi viszonyokkal, Antall József még elismerte politikai ellenfelei kvalitásait is.
  • AZ MDF nevében Antall szellemét idéző Boross Péter sajnálattal konstatálta, hogy csak kiegészítheti Szili mondandóját. De a volt miniszterelnök azért azt megállapította, hogy Antallban megvolt a 19. századi nagy hazafiak bölcsessége, ami egy ország felemelkedéséhez szükségeltetik. Nem véletlen, hogy a III. köztársaság első miniszterelnöke elvette a doktrinerséget, és utálta a kocsmapolitikát. És nem törődött a népszerűséggel, hiszen pontosan tudta, hogy számos, a nép által nem szeretett intézkedésre kényszerül majd, de az ország java volt a fontos. Egyszóval vélekedett Boross, Antall rangszerző politikus volt (értsd: megemelte a politika presztízsét), így ma ott a helye a nemzeti pantheonban.
    01
  • Fodor Gábor is a múltról beszélt napirend előtt, de nem az ismertről, hanem a megismerhetetlenről. Ugyanis az SZDSZ elnöke szerint 18 éve görgeti maga előtt a magyar demokrácia azt, hogy a múltat nem tudja tisztába tenni a nemzet, ugyanis a Kádár-korszak szolgálatának irattárairól még mindig nem került le teljesen a lakat. Pedig, mondta Fodor, számos embernek (például Göncz Árpád, Litván György) tartozik a politika, hogy végre az érintettek megtudhassák, mit tett velük, mit tudott róluk a diktatúra. Ám hiába állt fel a Kenedi-bizottság egy éve, a helyzet nem változik. Most az SZDSZ új javaslatot tesz, miszerint az 1990-es közokiratok kerüljenek köznyilvános irattárba, legyenek megismerhetők a neten, és a kormány tegye lehetővé, hogy a szolgálatokról szóló mágnesszallagon rögzített adatokat civil kontroll mellett dolgozzák fel.
    02
  • A Fodornak válaszoló Szilvásy György szerint mindent megtesz a kormány, hogy végre lebonyolítsa az információs kárpótlást, nem véletlen, hogy a Fodor által hivatkozott Kenedi-bizottságot is a kormány hozta létre.
  • Fodor Gábor csalódottan rázta a fejét Szilvásy tömör és semmitmondó válasza után.
  • Puskás Tivadar vérrel áztatta a házat, pontosabban a véradás fontosságáról beszélt, amivel egyébként Széll Kálmán 19. századi miniszterelnök is tisztában volt. A kereszténydemokrata honatya szavaiból egyébként kiderült, hogy évente Magyarországon 500 ezer egység vért használnak fel. A vérbeszerzésben és lecsapolásban pedig oroszlánrészt vállal a Vöröskereszt. A kormány nem reagált.
  • cikkünk a témában:

    Folyik az SZDSZ jószándékú szétverése

    Török Gábor szerint semmi sem árt jobban a pártnak, mint a most kialakult helyzet.
  • Holnapután van az emberi jogok világnapja, emlékeztetett Balog Zoltán, és Magyarország ebben a témában nem húzhatja ki magát. Mert a kormányfő őszödi beszédének kiszivárogtatása után, mondta a fideszes honatya, rendőrök százai tiporták lábbal a jogszerűséget és a tüntetőket. E fölött, vélte Balog, ha a politika nem támogatta volna az akciót, és a miniszterelnök nem ír puncsoló blogbejegyzést az őt szakszerűen védő rendőrökről. És egyébként is, vont mérleget Balog, itten félteni kell az emberi méltóságot állami gyógyíntézetekben, tüntetéseken, kézigránátos merényeletekben. Az áldozatokat pedig meg kell védeni, akár romák, akár nem, akár gyerekek, akár nem, akár mentális betegek, akár nem. Aztán a képviselő könyvet is reklámozott, aminek a címe: Embervadászat utasításra.
    07
  • A kormányt nem hozta ki a sodrából a tüntetésekkel példálózó Balog, békésen üldögél a patkóban.
  • Révész Máriusz a napvilágra került hangfelvételek alapján arra jutott, hogy az MSZP-elit fele benne van a Zuschlag-ügyben. A fideszes képviselő által a sajtóban olvasott vallomások szerint szerint Gyurcsány sportminisztériumából megkapták a listát, hogy kit kell támogatni, a Képviselői Irodaházban államtitkárok tudtak a fiktív pályázatokról, csak az ügyészség akadályozta meg, hogy a rendőrség elsikálja az ügyet, stb. Ez, mondta Révész, már az egész magyar demokrácia ügye. A fideszes honatya azt firtatta, hogy a miniszterelnök elfogadja-e, hogy a titkosszolgálatok figyelmeztetik a gyanúsítottat, a belügyminiszter egyik munkatársa pedig lépéseket tesz Zuschlag érdekében.
  • Juhász Gábor szerint az bizonyítja az igazságszolgáltatás remek működését, hogy Zuschlag ül, és a bíróság tárgyal. Aztán az igazságügyi tárca államtitkára figyelmezteti Révészt, hogy akiket ő itt most felsorolt, azokat tanúként hallgatták meg, nem gyanúsítottként. Úgyhogy Juhász szerint Révész ne keverje a dolgokat, és képviselőként ne ítélkezzen, hagyja ezt a bíróságra.

    Révész nem fogadta el a választ, szerinte ha felmerül egy a belügy- és a titkosszolgálati minisztert érintő gyanú, akkor a két tárcavezetőnek kapásból le kell mondania. Az országgyűlés elfogadta a választ.

  • Az ülést vezető Szili Katalint folyamatosan elnökurazzák a felszólaló képviselők. Most Pettkó Andrást kellett figyelmeztetni, hogy Szili Katalin nő.
  • Parlamenti folyosói pletykák szerint az MSZP-frakció többsége nem fogja megszavazni Sólyom László jelöltjét. Nemsokára, kb. 4 körül kiderül.
  • Megérkezett a parlamentbe Sólyom László államfő és jelöltje a Legfelsőbb Bíróság élére. Havasiné Orbán Máriának 257 igen szavazatra van szüksége a megválasztásához. Eredmény körülbelül háromnegyed óra múlva lehet.
  • cikkünk a témában:

    Az ütemes menetrend az Országgyűlésben

    Kuncze, Gyenesei, Császár mentette meg Molnár Csaba új minisztert a leszavazástól.
  • Havasiné Orbán Mária nem kapta meg a szükséges számú (257) szavazatot, így nincs új elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak.
  • 364 képviselő elvitte a szavazólapot. 9 érvénytelen, 355 érvényes szavazatot adtak le. Ebből 203 igen, 152 pedig nem szavazat volt.

  • Havasiné felkészültsége, szakmai és vezetői gyakorlata megkérdőjelezhetetlen, kesergett Sólyom László jelöltje elbukása után. A köztársasági elnök szerint éppen ezért szégyellnivaló érveket hozott fel a Magyar Szocialista Munkáspárt (aztán az államfő korrigált a formáció mai nevére). Ugyanis Sólyom szerint a szakmai gyakorlatot senki sem kérdőjelezte meg, a szocik a tudományos munkát hiányolták, de hát, vélekedett a köztársasági elnök, nem lehet mindig olyan szempontrendszert felállítani, ami politikai érdekek alapján zár ki egy rátermett jelöltet.
    Fotók: Huszti István
  • A Fidesz álláspontját tolmácsoló Navracsics Tibor szerint felháborító, hogy a szocialisták elbuktatták a főbíró jelöltet. Az ellenzéki frakcióvezető erre egyetlen magyarázatot talált, miszerint az MSZP a zavarosban akar halászni.
  • Havasiné volt Sólyom második jelöltje a posztra. Az előző, Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bírája májusban nem kapta meg a szükséges kétharmados szavazattöbbséget. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, Lomnici Zoltán hatéves mandátuma június végén járt le. Jelenleg a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese, Kaposvári Bertalan irányítja a szervezetet, de ő tavasszal nyugdíjba megy.
  • Az államfő ismét Havasiné Orbán Máriát jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.
  • Az SZDSZ támogatta Havasinét, és ha Sólyom újra őt terjeszti be, a szabad demokraták újra rábólintanak, mondta Fodor Gábor. A liberálisok elnöke azért is sajnálja a jelölt bukását, mivel az Országgyűlés most hónapokig nem ül össze, így hosszú időre állandósodik a Legfelsőbb Bíróság körülötti bizonytalanság, ami bizony a többi bíróságra is kihat.
  • Havasiné Orbán Mária a szavazás után azt mondta: bírói tevékenységének soha nem volt politika színezete és soha nem is lesz.
    havasine1
  • cikkünk a témában:

    Nagyon súlyos a helyzet

    Fleck Zoltán értékelte így Havasiné elgáncsolását. Szerinte szétes%u0151ben van a Legfels%u0151bb Bíróság.