Ez a poszt a következő Percről percre része:

Hurrá

Mégsem szólalt fel napirend előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, de a költségvetési vitát azért elkezdték a képviselők. A pénzügyminiszternek nagyon tetszett a 2006-os büdzsé tervezete, az önkormányzatoktól a napközisekig mindenkinek jobb lesz. A kormánynak 11 ezer milliárd forintot kellett elosztania, ez polgáronként/emberekként 89 ezer 899 forint havonta, bármit is jelentsen ez. A hagyományoknak megfelelően Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke szólt hozzá a költségvetéshez. A bizottságokban - minő meglepetés - a szocialistáknak tetszett, a fideszeseknek nem a kormány tervezete, majd Áder János felszólalásának első mondatával meglepte a gyér számban megjelenő képviselőket: "Dicsérni jöttem, nem temetni", de aztán kiderült persze, hogy ironizált. A jakobinusnak öltözött Lendvai Ildikó irónia nélkül dicsérte a költségvetés tervezetét, szerinte az igazságosság, a bátorság és a biztonság kitapintható a dokumentumban, úgyhogy részéről rendben van.

Szerdai tudósításunkból megtudhatják, hogy találkozott-e Illatos Gizi a női vécében Lendvai Ildikóval, miről ír a Szürke Marha, és mire utasított Szekeres Imre egy titokzatos Tamást a parlament büféjében.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • „Ezt a futamot megnyertük, összesítésben is az élen állunk” – mondta szerdán kora reggel a parlamentben a még csipás szemű képviselőknek Kóka János. A dél-koreai Hankook gumiabroncsgyártóval kötött megállapodást a gazdasági miniszter az évtized beruházásáról szólt (gyér taps, amúgy is kevesen vannak). A 132 milliárdos forintos beruházás az eddigi második legnagyobb külföldi beruházás, 1500 munkahely jöhet létre, és egy új ágazat születhet Dunaújvárosba. „Annyit ígértünk állami támogatást, hogy az nekünk, magyaroknak, nagyon megérje” – mondta Kóka.
  • A Fidesz szónoka szerint örülnünk kell minden új munkahelynek, mert szerinte ötvenezer szűnt meg 2002 óta. Áder János emlékeztetett arra, hogy sajtóhírek szerint munkahelyenként 3 millió koronás támogatást kértek a dél-koreaiak a szlovák kormánytól. Milyen mértékű támogatást kap a Hankook a magyar kormánytól? – kérdezte Áder. Csáky András (MDF) örömét fejezte ki, egyben óvott is.
  • Meghökkentő módon a Fidesz elnöke szerdán sem fog felszólalni a parlamentben, holott az Indexnek adott interjújában a költségvetési vitát jelölte meg, mint olyan fontos témát, ahol értelmét látja a beszédnek. Az Index riporterét azért megnyugtatja Orbán Viktor: ha lesz értelme a vitának, a héten még meggondolja, hogy szólásra emelkedjék.
  • A felsőoktatás képzési rendszerének átalakításával négyszer próbálkozott a kormány, mindannyiszor az Alkotmánybíróságnál kötött ki a javaslat. A helyzet Pokorni szerint már-már tragikomikus és szerinte a negyedikes gimnazisták nem tudják, hogy mi lesz velük a továbbtanulásnál. „Nagyobb baj, hogy a tanáraik, a szüleik sem tudják” - mondta a Fidesz frakcióvezető-helyettese, aki napirend előtti felszólalása közben, tanárosan, figyelemre szólította fel a miniszterelnököt.
  • Vizenyős tekintetek, álomittas arcok a parlamentben, amit félig sem töltöttek meg még a képviselők. Élnek még a demokrata reflexek, ha nincs szavazás (ma nincs), akkor nem járnak be dolgozni. A kifacsart arcú Orbán, bár késett, még mindig ez első a pártelnökök közül, Dávid Ibolya Herényi Károly frakcióvezető beszéde alatt esett be, ahogy ezt egy jóravaló kémiatanár fogalmazná meg. Az MDF elnöke rikító pirosba öltözött, de ez sem menti meg attól, hogy ne kókadozzon Herényi beszéde alatt, de az is lehet, a mámorító éjszakák jutottak ismét eszébe. Hiller Pistát még a Nap-Keltében láttuk a parlamentbe menet, Kuncze Gáborról semmi hír.

  • Arató Gergely homályosan - klikk! (Fotók: Huszti István)
    „Bizonytalanság egyetlen helyen van, a Fidesz szövegében” – dörrentett rá Pokornira Arató Gergely államtitkár. (Érdekes, hogy a Fideszes kérdező mindvégig Arató hátsóját látta, mert mögötte ül, Arató meg nem vette a fáradtságot, hogy szebbik felével a volt oktatásügyi miniszterhez forduljon.*) Az államtitkár szerint a tanároknak, diákoknak és szülőknek a kisujjukban van a bolognai folyamat. *-Később Arató megmagyarázta a helyzetet: neki a protokoll szerint a terem közepe felé kell beszélnie. De szerinte is idegesítő 150 üvöltő fideszessel a hátában szónokolni.
  • „Az örökösödési illetékről, avagy betartja-e a koalíció az ígéreteit?” – kérdezte napirend előtti hozzászólásának címében Herényi Károly (MDF). A frakcióvezető nem a napi aktualitások megszállottja, mert, mint mondta, az év bármely napján előadhatná hozzászólását. Az örökösödési illeték szerint azokat sújtja, akik „konzervatív módon” gondoskodnak utódjaikról, és örökséget hagynak hátra. Az ellenzéki politikus Svédországot állította elénk követendő példának, mivel néhány hónapja a skandináv országban sem kell már örökösödési illetéket fizetni.
  • Veres Jánost nem hatotta meg az MDF-es felszólalás. A pénzügyminiszter három érvvel állt elő. 1. Az EU-ban két ország kivételével általános gyakorlat az örökösödési illeték, Magyarországon 1850 óta része a jogrendnek. 2. Az esetek kétharmadában amúgy is elegendő több év alatt megfizetni az illetéket. 3. A vagyon tulajdonosának elhunyta után is elérhető legyen az államnak az esetleg be nem fizetett közteher.
  • Ezúttal nem fognak a kedves tévénézők krokodilkönnyeket hullatni Gyurcsány Ferenc megindító beszéde miatt, ugyanis miniszterelnök felszólal, de kifejezetten szakmai témában, a költségvetés általános vitájához teszi majd hozzá a magáét.
  • A 2006-os költségvetés kedvező lesz a nyugdíjasoknak, kihasználja az EU-csatlakozás lehetőségeit, és megvalósulhat a 100 lépés programja, mondta a költségvetési vita nyitányaként Veres János, félórás beszédének kezdetén.

    Veres János (Fotók: Huszti István)
    A költségvetést „fegyelmezettnek” nevezte. 11 ezer milliárd forintra számíthatunk jövőre, polgáronként 89 ezer 899 forint állampolgáronként, havonta, hat százalékkal több, mint az idén, 2002-höz képes hatvan százalékos a növekedés, mondta a számok kedvelőinek a pénzügyminiszter. Folytatjuk.
  • Rohamtempóban szaporodik a független, az adófizetők érdekeit érdek nélkül szem előtt tartó lapok száma. A munkásbaloldal-luxusbaloldal ellentétet pellengérre állító Magyar Vizsla után megjelent a Tőkés Réce! A tartalomból:
    • Orbán Vikotr ellenzékben is a leggonoszabb képviselő
    • Kövér Lászlónak többször jut eszébe Hitler, mint Jicak Rabin
    • Miért fasiszta a Fidesz?
    • A Fidesz miatt nincs 4-es metró
  • A gazdasági növekedés mellett az infláció csökken, folytatta Veres, aki szerint jövőre az inflációs periódusból a stabilitás korszakába lépünk. Emiatt másként kell számolni a fizetésemeléseket is. A pénzügyminiszter fontos feladatnak jelölte meg az infrastruktúra fejlesztését. A bruttó keresetek öt százalékkal nőnek, átlagon felül javítják fizetést a rendőrségnél és a határőrségnél.
  • Gyurcsány Ferenc még KISZ-vezetőként tette meg hírös 100 lépésének első darabját, amikor Orbán Viktor akarata ellenére bevezette a demokráciát.
  • Akár örülhetnénk is annak, hogy jövőre már fejenként és havonta 89 899 forintot költ ránk az Állambácsi - ez a szám mellesleg úgy hangzik, mint egy kisvárosi hűtőgépbolt kirakatának ártáblája -, míg 2002-ben csupán nagyjából 55 000, de még idén is csak 84 794 forintot költött ránk. De nem örülünk. Ugyanis az jut eszünkbe újfent, hogy az Állambácsi mégis csak a mi adófilléreinkből jópofáskodik és jótékonykodik, márpedig ha 4 év alatt 60 százalékkal növekedik az általa kiosztott pénz mennyisége, akkor bizony az adóknak és egyéb állami elvonásoknak is növekedniük kellett (ha nem is hatvan százalékkal, hiszen közben a gazdaság egy pannonpumányi sebességgel száguld).
  • 8:59 Mézes Éva megérkezett a szabad demokrata frakcióba, és ezzel meg is duplázódott a kisebbik kormánypárt képviselőcsoportjának létszáma. Előtte Szalay Gábor képviselte magányosan a liberális frakciót. De a többiek sem restek, hanem frakcióülés volt szerda reggel, tudtuk meg.

    Kuncze Gyurcsánnyal is súgdolózott (Fotók: Huszti István)

    9:03 - kor megérkezett Kuncze Gábor és padtársaival (Katona Béla, Lendvai Ildikó MSZP) azonnal sugdolózni kezdett.

  • A költségvetésről részletesen. Egyértelműen nyertesek a többgyermekes családok és a továbbtanuló fiatalok – mondta Veres. A felsőoktatás intézmények nyolc százalékkal több pénzhez jutnak. A hallgatói ösztöndíjak például harminc százalékkal nőnek. Átalakítják a szakképzést is, mert ezen a területen egyszerre van munkanélküliség és munkaerőhiány.
  • A pénzügyminiszter folytatta. Beszéde vége felé közeledve őrült vágtába fogott, és mindenkit felsorolt a 2006-os költségvetés nyerteseként; az önkormányzatokat, a nyugdíjasokat, a rászorulókat, a rá nem szorulókat, a napköziseket. Jövőre 500 milliárd forintnyi EU-s pénzhez jutunk, a befizetés 217 milliárd forint lesz. És még nincs vége.
  • Azt gondolnánk, a világ legegyszerűbb dolga két számot egymás mellé állítani és a kivonás elnevezésű matematikai művelettel megállapítani, hogy melyik a kisebb, melyik a nagyobb. Ehhez képest gyakorlatilag az EU-csatlakozás óta megy a vita azon, hogy hazánk az Európai Unió kasszájába többet fizet-e be, mint amennyit onnan kivesz, vagy sem. Nem meglepő módon az ellenzékiek szerint mi fizetünk többet - nettó befizetők vagyunk -, a kormány szerint viszont mi kapunk többet az uniótól. Ami tény: idén 210, jövőre 217 milliárd forintot kell befizetnünk a brüsszeli kasszába. Ebből részben az államháztartásba, részben közvetlenül a gazdasági szervezetekhez érkezik támogatás; előbbi önmagában kevesebb a mi befizetésünknél, utóbbial együtt viszont több. Ha azonban figyelembe vesszük az átengedett (és így kieső) vámbevételeket is, lehetséges, hogy mégis mínuszban zártuk 2004-et, és 2005 is csak nullszaldó körül lesz.

  • Kuncze Gábor a költségvetésről (Fotók: Huszti István)

    Kuncze Gábor magára hagyta Katona Bélát és Lendvai Ildikót, és előreült Gyurcsány Ferenc mellé, akivel sugdolózni kezdett. Gyurcsány Ferenc a szája elé tett kézzel - hogy az ellenzék ne tudja leolvasni a szájáról - folytatja az eszmecserét. A kormányfő a következő percben, többször egymás után, nemlegesen megrázta a fejét. Kuncze Gábor azonban nem adja fel.

  • Veres az Állami Számvevőszék kifogásaival folyatta. Ezek jó részét figyelembe vették, és köszönetét is kifejezte. (Gyér taps, a beszéd alatt az első nyíltszíni.) A pénzügyminiszter szerint jövőre továbblépünk. (Vége.)
  • Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor beszélgetése közben Orbán Viktor - előredőlve - Pokorni Zoltánnak magyaráz. Pokorni ezalatt az ülésterem plafonját bámulja.
  • A házszabály szerint Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke következett, fél órában. Az ÁSZ véleménye a 2006-os költségvetésről itt>>>
  • Mi a furább? Gyurcsány Ferenc rikítónarancssárga csíkos nyakkendője, vagy Orbán Viktor finom csíkozású, lilás inge? Elemzésünket a költségvetés, a hatalom és az ősz hármasának aspektusából folytatjuk. De állj! Mégsem elemzünk, mert ebben a pillanatban a terembe lépett Juhos Katalin, a Fidesz frakcióigazgatója, akin bőre szabott Hawaii-ing lóg. Az ő színei, mondjuk, raszta hajjal, bizony isten egészen elviselhetővé tennék ezt a száraz szerdát.
  • Az Állami Számvevőszék szerint kockázatos a bevételek 58,3 százaléka és a tb-alapok teljes költségvetése. Az ÁSZ szerint az elmaradó államháztartási reform - elsősorban az egészségügyi átalakítás halogatása - évente egyre több pénzébe kerül az adófizetőknek. Kifogásolták több állami alap működését, nem megfelelőnek minősítették a nyugdíjkiadások várható nagyságának meghatározását, és hiányolták a középtávú gazdasági stratégiát. Az ÁSZ véleményéről részletesebben >>>
  • A bizottságok felszólalásait nem közvetítjük, de azért nyomkodják az F5-ös billentyűt, mert munkatársaink a helyszínen vannak.
  • Szekeres Imre MSZP-elnökhelyettes csak ezekben a percekben érkezett meg a költségvetési vitára. Lesütött szemmel férkőzött be a helyére, amely éppen Hiller István elnök mellett van. A szocialista párt két vezetője egymásra mosolygott, de azért Hilleren látszott, hogy ő most megbocsátó, mert egyébként le is szídhatná későn kelő helyettesét.
  • Üdvözlöm drága olvasóinkat, Illatos Gizella vagyok, az ismerőseimnek csak Gizi. Nem a költségvetés miatt vagyok ma itt Önökkel és a Tisztelt Házzal, hanem azért, hogy szórakoztassam Önöket. Mai fellépésemet kivételesen teljesen ingyen vállaltam, mert szerelmes vagyok. De a helyzet nem olyan egyszerű, mint amilyen én vagyok a nyolc általánosommal (a titkárnőképzőt a sok munka miatt még nem sikerült elvégeznem sajnos), mert az én óriási szívemben nem létezik jobb- vagy baloldal. Egyformán szerelmes vagyok Gyurcsány Ferencbe és Orbán Viktorba. Most mit csináljak?! Ez van.

    A legjobb, amit kitalálhattam, hogy eljöttem a parlamentbe, hogy eldöntsem, melyikük az igazi. Szégyenlem bevallani, de mai látogatásom során nemhogy megoldódni látszanának a dolgok, de egyre inkább bonyolódik a helyzet, mert megláttam Herényi Károlyt, és valami megmozdult odabent. Mindjárt visszajövök.

    Gizi

  • Nem akarunk feleslegesen gyanusítgatni, vaktában lövöldözni, érdek nélkül sárt dobálni, de a a parlament liftjéből kilépő kereszténydemokrata fideszes Harrach Péter után erős férfikölniillat terjengett a felvonóban. A hagyományos családmodell főpropagátorától emberszagot vártunk volna. Hát újabb generációnak kell felnőnie a vegyianyagok sűrűjében? (Lásd még: orrfacsaró dezodorszag az öltözőben.)
  • Az imént a sajtópáholyban kisebb botrányt keltett egy nőszemély, aki magát Illatos Gizellának mondta. A nő áthatolt a teremőrök szoros gyűrűjén, és mindenképpen bele akart nézni Gyurcsány Ferenc szemébe, annak a tudósítónak pedig ki akarta kaparni a szemét, aki lenarancssárgázta a kormányfő nyakkendőjének színét. A nő szerint az nem narancssárga, hanem bordós, mások szerint ciklámenszínű. De mit szólna ehhez Dobrev Klára?!
  • Alig mágneseződtek be vincseszterünkön a Tőkés Récéről beszámoló írásunk adattároló bigyói, már újabb, az adófizetők érdekeit szem előtt tartó, független, patyolattiszta szándékú bulvárlapot toltak az orrunk alá. A Magyar Vizsla és a Tőkés Réce után megjelent a Szürke Marha. A lap őszintén és nem pártérdekből MDF-es beállítottságú, amint azt a hangzatos címlapból láthatjuk. A tartalomból:
    • 70:30 - Mi jut az MDF-nek?
    • A Fidesz küszöb alá söpörné az MDF-et
    • Gémesi György - a hűtlen
    • Ki tartja szem előtt a normális magyarok igényeit?
    • Sztálinos póló nem kéne?