Az MSZP türelemre int, a Fidesz kivár, a MIÉP rokonszenvez

A választási vereségbe belenyugodni képtelen politikai erők felelősségét hangsúlyozta az Erzsébet-hídi tüntetés kapcsán Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke. Csurka István, a MIÉP elnöke, bár rokonszenvéről biztosította a demonstrálókat, kijelentette: pártja nem vett részt a tiltakozás megszervezésében. Csurka szerint egyébként Medgyessy Péter kormányfő provokálta ki a tüntetést. A Fidesz egyelőre nem kommentálta az eseményeket.
Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke szerint a választási vereségükbe belenyugodni képtelen politikai erők felelőssége, hogy felbátorított és felpaprikázott szimpatizánsaikat törvénytelen magatartásba sodorják. A politikus erről az Erzsébet híd lezárása kapcsán nyilatkozott az MTI-nek.

Kormány-teszt?

- Tesztelik az új kormányt, olyan magatartásra próbálják kényszeríteni, amely nem az európai demokratikus normáknak megfelelő, de csalatkozniuk kell, mert a jelenlegi kormány minden törvényes lehetőséget felhasznál, fel kell használnia a törvényes rend védelmére, illetve annak helyreállítására, ugyanakkor illő tisztelettel fogadja a törvényes tiltakozás minden formáját.

Juhász Ferenc hozzátette: arra kérik az autósokat, hogy türelemmel viseljék a mértéket vesztett emberek tiltakozó demonstrációját, a rendőrséget pedig arra, hogy higgadtan, nyugodtan, törvényes eszközökkel járjon el.

Csurka a miniszterelnököt teszi felelőssé

Csurka István, a MIÉP elnöke az MTI-nek nyilatkozott. A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) minden, az Erzsébet hídi spontán demonstrációhoz hasonló kezdeményezéssel rokonszenvez, de a MIÉP-nek, mint szervezőnek, semmi köze ehhez a tüntetéshez, és hangsúlyozta, hogy nem tudtak a spontán akcióról, csak a médiából, a Pannon Rádió tudósításaiból értesültek róla.

A elfogadhatatlannak tartja, hogy a Pannon Rádió tudósítóit bántalmazták, és egyikőjüket megbilincselve elvitték. "Ennek be kellett következnie a Pokorni-ügy után, törvényszerűen" - vélekedett Csurka István a szavazatok újraszámlását követelő demonstrációról.

A tüntetést "Medgyessy provokálta, húzta magára, arrogáns megjegyzésével", és azzal, hogy az egész MSZP elkezdett sajnálkozni azon, hogy nem kellett volna lemondania tisztségeiről Pokorni Zoltánnak. "Ez az erkölcsi magatartás, ez az erkölcsi alapállás, amit Pokorni most tanúsított, nagyon megnövelte szememben az ő személyiségét" - szögezte le a pártelnök, és hozzátette, hogy a MIÉP küzd a szavazatok újraszámlálásáért, többek között e célból csütörtök este értekezletet tart a párt, amelyen értékelik a délelötti tüntetést is.

SZDSZ: törvénytelen és felelőtlen demonstráció

Az SZDSZ elnöke törvénytelennek, alkotmányellenesnek, felelőtlennek és megalapozatlannak tartja az Erzsébet - hídon tartott csütörtöki, forgalomkorlátozó demonstrációt. Kuncze Gábor az MTI-nek nyilatkozva leszögezte: felelőtlennek tartják azt is, aki a demonstrációt szervezte, és - szavai szerint - felelotlenek azok a háttérben álló felbujtók is, akik az elmúlt időszakban az utcára vitték a politikát.

- Felelőtlenek azok is, akik nyíltan, vagy burkoltan rendszeresen megkérdőjelezik a választások eredményét - tette hozzá a szabad demokrata pártelnök.

Emlékeztetett, hogy a választások eredményét az előző kormány nyilvánította törvényesnek, és az Országos Választási Bizottság ugyanezt állapította meg. - A demonstrálóknak feltehetően nem volt más szándékuk, mint provokálni, és ezen keresztül zavarokat kelteni egy olyan időszakban, amikor végre az utcai politizálás helyett a fővárosiak és az ország számára békét és nyugalmat kellene teremteni - közölte Kuncze Gábor.

A Fidesz egyelőre nem kommentálta az eseményeket, mondván, mivel prominenseik az elnökségi ülésen tartózkodtak, nem rendelkeznek elegendő információval a történtekről. Arra a felvetésre, hogy a Erzsébet-hídon tüntetők között volt Philip is, aki többször részt vett a Fidesz rendezvényein, a párt képviselői úgy reagáltak: a műsorvezető nem tagja a Fidesznek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58