Az ajánló
A jelöltek névsorát Karl-Josef Rauber, apostoli nuncius állította össze. A magyarországi diplomatakar tiszteletbeli első embere jó kapcsolatokat alakított ki az előző kormányzat vezetőivel is, ám már a választások előtt találkozott Medgyessy Péterrel, sőt nagy szerepe volt a jelenlegi miniszterelnök II. János Pálnál tett látogatásának előkészítésében. Mint emlékezetes, a katolikus egyház vezetői és az MSZP közötti viszony az országgyűlési választások kampányidőszakában meglehetősen hűvössé vált, miután Horn Gyula, volt miniszterelnök a jobboldal nyílt támogatásával vádolta az egyház képviselőit. A nuncius egyébként közismerten jó viszonyt ápol Angelo Sodanoval, Vatikán "miniszterelnökével" valamint Dionigi Tettamanzi milánói bíboros-érsekkel, akinek neve már egy pápaválasztás esélyesként is felmerült.Az ajánottak
Egyházi körökben úgy vélik, hogy a 71 éves Seregély István egri érsek, a katolikus püspöki kar elnöke és a 63 éves Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áll legközelebb a kinevezéshez. A hírek szerint azonban a jelöltlistán szerepelt a Vatikánban szolgálatot teljesítő Ternyák Csaba és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, Erdő Péter neve is. Az esztergom-budapesti érsek, Paskai László bíboros májusban, 75. életévének betöltése után küldte el Vatikánba lemondólevelét. Erre a lépésre a kánonjog előírása kötelezte. A kialakult gyakorlat szerint az esztergomi érsekség vezetője, prímása a magyar katolikus egyház feje. Bíborosként azonban Paskai vezető méltósága marad a katolikus egyháznak, és kiérdemesült főpapként részt vehet egy esetleges pápaválasztó konklávén. Az egyházi vezetésben érzékelhető várakozás annak is szól, hogy az új prímás a nuncius ajánlására mikor kapja meg a Vatikánban is "jegyzett" bíborosi rangot.