Erzsébet
1 °C
4 °C

Pécs privatizálja BKV-ját

2008.08.04. 16:59
A helyijáratú autóbuszközlekedést biztosító vállalat, a Pécsi Közlekedési Zrt. 49 százalékos tulajdonrészének értékesítését tervezi ősszel a baranyai megyeszékhely önkormányzata, amely költséghatékonyabb működtetést remél a privatizációtól.

Tóth Bertalan, a város szocialista alpolgármestere elmondta: az elképzelések szerint a vásárló 1 milliárd forinttal járulna hozzá a társaság jelenleg 2,1 milliárd forintos tőkéjének emeléséhez, amellyel 32 százalékos tulajdonrészt szerezne.

Ha vállalja, hogy a céget üzemi veszteség nélkül, csökkenő önkormányzati támogatással működteti, valamint meghatározott fejlesztéseket hajt végre, 562 millió forintért további 17 százalékot és a menedzsmentjogokat is megkapja.

A politikus hozzátette: a befektető az elvárt jó színvonalon, 10 évnél fiatalabb buszokkal biztosítaná a helyi tömegközlekedést, melynek árairól azonban továbbra is a városi közgyűlés döntene. Tóth Bertalan közölte, hogy a Hungarian Bus cégével, a lehetőség iránt érdeklődő Mecsekbusz Kft.-vel szerződnének a PK Zrt. tulajdonrészének eladására.

Az értékesítéshez nincs szükség közbeszerzési eljárásra, mivel a tőkeemelést a PK Zrt. hajtja végre. Az alpolgármester a lépés szükségességét azzal indokolta, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő Pécsnek minden évben komoly összegbe, idén például 615 millió forintba kerül a Pécs Holding részét képező, egyébként veszteséges PK Zrt. támogatása.

A tömegközlekedési vállalat veszteségeiről sem Tóth Bertalan, sem Varga Péter, a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója nem kívánt nyilatkozni, a társaság éves utasforgalmáról, járműparkjáról, dolgozóik számáról pedig nem volt információjuk.

Kerényi János, a PK Zrt. vezérigazgatója korábban arról tájékoztatott, hogy a cég mintegy 170 autóbusszal évente 96 milliós utasforgalmat bonyolít le a 158 ezer lakosú városban.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?