Életveszélyben voltak a pécsi iskolások

2008.07.11. 19:33
Három vizsgált iskolaépületből kettőt rögtön életveszélyesnek nyilvánítottak és kiüríttettek Pécsett a szakértők . Az egyik épület menthetetlen. A gyerekek júniusban még ott tanultak.

A pécsi önkormányzat 2002 óta készült arra, hogy megvizsgáltassa a kertvárosi lakótelepen három iskola épületének szerkezetét - írja az MTI. Az ellenőrzés nem volt tovább halasztható, mivel az épületek falai megrepedtek és időnként furcsán mozogtak. A hírügynökség tudósításából nem derül ki, hogy miért kellett hat évet várni a vizsgálatra, miközben a gyerekek feje fölött mozgott az épület.

Hogy a gyerekek nem voltak biztonsságban, az nyilvánvaló: az Illyés Gyula Általános Iskola és Óvoda olyan rossz állapotban van, hogy a szakemberek szerint az épületet valószínűleg le kell bontani. Az Árpád Gimnázium épülete még menthetőnek tűnik, ám megerősítés nélkül nem folytatódhat benne a tanítás. A statikusok mindkét épületet máris életveszélyessé nyilvánították.

A harmadik kertvárosi oktatási intézmény, a Testvérvárosok Téri Gimnázium és Általános Iskola állapotáról a jövő hét elejére ígértek a statikusok részeredményeket. Valószínű, hogy ebben az iskolában sem kezdődhet el az oktatás szeptemberben, mivel mindhárom épület ugyanazzal a technológiával készült.

A két vizsgált épület acélbetétjei korrodálódtak, néhol el is szakadtak. Csaknem biztos, hogy a harmadik épület is átmeneti bezárásra és megerősítésre szorul. A vizsgálatokra az adott okot, hogy a feszített vasbeton épületeket úgynevezett IMS-technológiával emelték, s az házakról - például a 25 emeletes pécsi toronyházról - átadásuk után 10-20 évvel kiderült, hogy a szilárdságukat biztosító acélbetétek megrozsdásodtak.

Minderről pénteki sajtótájékoztatójukon beszéltek a város vezetői. Tasnádi Péter (MSZP) polgármester elmondta: az önkormányzatnak több, oktatási célra átalakítható, kertvárosi ingatlanja is van, azokban el tudják helyezni a három iskola 1.800 tanulóját. A város arra törekszik, hogy mindhárom iskola diákjai a megszokott kollektívában maradva folytathassák tanulmányaikat. Pécs az épületek megerősítése miatt milliárdos kiadással számol, a terhek enyhítését a polgármester az önkormányzati tárca vis maior keretéből reméli.

Az iskolaépületek állapotfelmérésének sokéves halogatása azért is érthetetlen, mert az elmúlt 18 évben az IMS szerkezetű házak döntő többsége átesett statikai vizsgálaton és mindenütt azt tapasztalták, hogy az acélbetétek megrozsdásodtak. Így minden esetben szükség volt az épületek megerősítésére.