A költségvetésre is hatással lehet
A fertőzött jogi képviselői dr. Horváth Béla ügyvéd és dr. Szabó Erzsébet szerint a fertőzött vérrel kezeltek közül egyre többen fognak kártérítési pert indítani az állammal szemben. - Amennyiben a jelenleginél is többen indítanak kártérítési pert, amelyek feltehetően hasonló eredménnyel járnak, úgy az államot több milliárd forint összegű, a költségvetésre is kiható fizetési kötelezettség fogja terhelni - figyelmeztet Szabó Erzsébet.
Csak a kisebb csoportot kártalanították
A jogi képviselő elmondása szerint a fertőzötteknek két nagy csoportja van. Az egyik, kisebb csoport, a veleszületett vérzékenység (hemofília) miatt kapott vért. A Pénzügyminisztérium a hemofíliások kárigényét elismerte, miután közülük többen pert nyertek. A másik, közel 150 ezer embert érintő csoport igényét azonban nem, ugyanis ők nem a hemofília miatt kaptak vérátömlesztést, hanem például műtét közben.
Ha kártérítést akar, perelnie kell
A kártérítés érvényesítése iránt ezért minden fertőzöttnek polgári pert kell indítania az állam ellen. Ilyen perben született szerdán az államot kártérítésre kötelező ítélet. A Horváth ügyvédi iroda álláspontját az 1972. évi egészségügyi törvény azon passzusaira alapozta, miszerint aki gyógyszerfelhasználás kapcsán egészségkárosodást szenvedett, az jogosult az állammal szembeni kártérítésre.
A tárca egyeztet A Pénzügyminisztériumban megkeresésünkre közölték, egyelőre nem tudnak érdemi választ adni arra, hogy miként fogja kezelni a tárca az igények miatt jelentkező pluszkiadásokat. A miniszter sajtóirodáján azt mondták, a tárca illetékesei jelenleg egyeztetnek a kérdésben.