Gumilövedék lehet, azonosító lesz március 15-én

Nem számítok arra, hogy március 15-én azonosító nélküli rendőrök lehetnek az utcán, jelentette ki az Index kérdésére Petrétei József. A rendészeti miniszter szerint a gumilövedékek használhatóságának kérdését nyárig áttekintik, de a jövő hétvégén még a rendőrségre van bízva, szükségesnek látja-e az eszköz használatát.

A rendőrségi törvény felülvizsgálatáról is határozott szerdai ülésén a kormány. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter bejelentette, a 13 éves jogszabályt az eltelt évek tapasztalatait összegezve a Gönczöl-bizottság szeptember-októberi eseményekről készített jelentése nyomán vizsgálják felül, és kitérnek egyebek között arra is, indokolt-e a gumilövedékek használatának engedélyezése Magyarországon. A munkát július 31-ig kell a kormányhatározat szerint befejezni.

Rövidebb határidőt szabtak az országos rendőrfőkapitánynak, akinek március 31-ig kell intézkedési tervet kidolgoznia, melyben a csapaterő alkalmazását, a rendőrök azonosíthatóságát, illetve a rendőrségi intézkedések elleni jogorvoslati eljárást kell rendeznie. Ez utóbbival kapcsolatban Petrétei József megjegyezte, egyebek között a Kossuth téri kordon ügyében született intézkedések és panaszok is felhívták a figyelmet a kérdés rendezetlenségére. (A kordon ügyében a Magyar Helsinki Bizottság tett panaszt, annak törvényellenségét kifogásolva, de azt is jelezték, hogy a téren intézkedő, az elzárt területről a járókelőket elterelő rendőrök eljárása nem "útbaigazításnak", hanem megpanaszolható rendőri intézkedésnek minősül.)

Marad a gumilövedék

Az Index azon kérdésére, hogy ezen főkapitányi intézkedési terv hiányában számít-e a rendészeti miniszter arra, hogy március 15-én lesznek azonosító jelet nem viselő rendőrök az utcán, Petrétei József nemmel felelt, és hangsúlyozta, erre vonatkozóan már korábban megszülettek a szükséges intézkedések. Ezek alapján fegyelmi vagy büntetőeljárás is indulhat az azonosítót nem viselő rendőrök, vagy az azonosító levételére jogellenesen engedélyt vagy utasítást adó parancsnokok ellen. Emlékezetes: a fideszes képviselők kordonbontásakor, illetve az azt követő kisebb esti megmozdulásokkor, azaz alig néhány héttel ezelőtt még bőven akadtak a Parlament környékén azonosítót nem viselő rendőrök.

A gumilövedék használatára viszont jogszerűen adhatnak utasítást a rendőri vezetők március 15-én: Petrétei József szerint bár a rendőrségi törvény felülvizsgálata körében e kérdést is megvizsgálják, jelenleg szükség esetén a rendőrség használhatja az eszközt.

A kormány döntött arról is: a Gönczöl-bizottság jelentése alapján szeptember 15-ig az alkotmányban rögzített szabályokat is felülvizsgálják, illetve ötpárti egyeztetést kezdeményeznek a Tölgyessy Péter fémjelezte jogászbizottság által kidolgozott gyülekezési törvénytervezetről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32