Ismét tiltaná a petárdázást az MDF

2004.12.28. 16:18
Az MDF nem szabadidős élvezetek ellen kíván fellépni, a petárdák durragtatása azonban sok embert zavar - mondta az Indexnek Szőke László, a fővárosi MDF frakcióvezetője. Szőke szerint a petárdaárusítás évente három napos liberalizációja tavaly sem vált be, ezért jobb lenne visszaállítani a közterületi árusítás és használat teljes tilalmát.

Visszavonatná a pirotechnikai eszközök használatának szabályozásáról egy évvel korábban kiadott kormányrendeletet a fővárosi MDF, mert úgy látják, nem váltotta be a reményeket - közölte Szőke László frakcióvezető.

Nem tartották be

"Mivel a kormányrendelet betartatása nem működött, ellenőrzése nem megvalósítható, ezért javasoljuk ennek a visszavonását" - mondta Szőke, és hozzátette: ezzel visszaállna az a rendszer, ami korábban tiltotta a közterületeken a pirotechnikai eszközök használatát. A kísérlet nem vált be, illegális petárdaárusok lepték el az utcákat, és ismeretlen eredetű, balesetveszélyes petárdákkal van tele a város - mondta Szőke László. A tavalyi rendelet értelmében három nappal szilveszter előtt lehet megkezdeni az árusítást, és kizárólag december 31-én este 6-tól január 1-jén reggel 6-ig lehetne felhasználni a petárdákat.

Nem élvezet

Az MDF nem a szabadidős élvezetek ellen politizál, a petárdázás több embert zavar, mint ahánynak örömet okoz, mondta az Indexnek Szőke László arra a felvetésre, hogy a párt politikusai már többször javasoltak törvényszigorítást fiatalok kisebb-nagyobb csoportjait érintő ügyekben.

A Pettkó András képviselő által áprilisban beadott törvényjavaslatában büntetőjogi tételként kivánta büntethetővé tenni a graffitizést. Lévai Zoltán, a fővárosi MDF-es képviselő pedig már akár nyolc év börtönnel is sújtaná a graffitiseket. Herényi Károly frakcióvezető korábban a gördeszkások Hősök teréről való jogszabályba foglalt kitíltását indítványozta. Az MDF és az IDF több vezetője pedig a marihuánafogyasztást büntetné börtönnel. Az egyik fővárosi fórumos pedig a melegek évenkénti demonstrációját kívánta betiltatni, majd később a szexlapok ellen is festékszóróval kívánt fellépni.