Péterfalvi: aggályos a Mécs-bizottság munkája

Személyes adatokat csak az érintett beleegyezésével hozhatnak nyilvánosságra, állapította meg a Mécs-bizottság munkájával kapcsolatos vizsgálatában Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Véleménye szerint a bizottság munkáját szabályozó határozat több pontja sem felel meg az alkotmányos követelményeknek.
Több szempontból sem felel meg a rendszerváltás után alakult kormányok tagjainak titkosszolgálati érintettségét vizsgáló bizottság munkáját szabályozó parlamenti határozat a vonatkozó alkotmányos követelményeknek - állapította meg a Mécs Imre és egy állampolgár kezdeményezésére indított vizsgálatában Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Véleménye szerint személyes adatok kezelését az érintett hozzájárulásán kívül csak törvény szabályozhatja, ezzel szemben a bizottság országgyűlési határozat alapján kezdte meg munkáját.

Büntetőjogi következmények

A vizsgált személyek köre sem felel meg az alkotmány rendelkezéseinek, mivel megkülönböztetést tesz a közhatalmat gyakorlók, illetve a politikai közéletben résztvevők csoportjai között - a vizsgált személyek köre ugyanis kizárólag a kormányok tagjaira szorítkozik. Valójában azonban még a települési önkormányzati képviselők is ebbe a körbe tartoznának.

Péterfalvi megállapítása szerint a vizsgálatra "indirekte visszaható hatály keletkezett", erre azonban még törvényi szabályozás esetén sem lenne lehetőség. Aggályosnak tartja továbbá, hogy a vizsgálat hatálya alá kerülhet olyan személy is, aki nem vett részt, sőt nem is tudott arról, hogy a hálózati nyilvántartásban szerepel - akár megfigyeltként is. Az adatvédelmi biztos ajánlásában felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogosulatlan adatkezelés büntető- és polgári jogi következményeket vonhat maga után.

Medgyessy engedélyezte

Nem lehet tehát olyan adatokat nyilvánosságra hozni, melyhez az érintett nem járult hozzá - összegezte állásfoglalását sajtótájékoztatóján Péterfalvi. Mint mondta, állásfoglalását a Medgyessy-bizottság munkájára nézve is érvényesnek tekinti. Medgyessy Péter azonban hozzájárult adatai kezeléséhez, így azok nyilvánosságra hozhatóak - hívta fel a figyelmet az ombudsman, arra a felvetésre válaszolva, hogy vajon törvényt sértett-e a Magyar Nemzet. Az adatvédelmi biztos nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy közszereplő esetén nyilvánosságra hozhatóak-e a személyes adatok.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04