Népszerű helyen
A legutóbbi ötlet szerint a "másik nyilvánosság" televíziója az ATV-n indítaná meg adását. Az Index úgy tudja, hogy az elmúlt hetekben a Napkelte műsorsávjáról folytak tárgyalások a kábeltévé vezetésével, miután felvetődött, hogy Gyárfás Tamás produkciója a közeljövőben az m1-re költözik. A megbeszélések azonban zátonyra futottak, mert egyelőre bizonytalan, hogy valóban csatornát vált-e a népszerű reggeli műsor.
Bejáratott arccal
| Rákay Kálmán |
Kevés pénzen
A jobboldali televízió végleges tervei körüli bizonytalanságot jelzi, hogy a vállalkozás kezdetben 600 milliós ajánlatot tett a Satelit vezetésének, az elmúlt hónapban azonban már 200 millió forint körüli összegből kívánták volna megoldani a stúdió felszerelését. A korábban ígértnél jóval hosszabb indulási próbálkozást követően a polgári körök Szabadság téri tüntetésén Orbán Viktor újabb megoldást vetett fel, amely szerint állami pénzből, a közszolgálati tévé ideológiai alapon történő megosztásával kellene televízióhoz juttatni a jobboldal támogatóit.