Beidézték a PICSA-t a rendőrségre

Egy ma már meglehetősen inaktív punkzenekar, a HétköznaPI CSAlódások dalszövegeit vizsgálja a rendőrség. A zenekar ellen egy kisgazda szellemiségű ifjúsági szervezet tett feljelentést, mondván, az nemzet és vallásgyalázó szövegeket adott elő.
A Független Ifjúság Egyesület szerint nyomozást indult a HétköznaPI CSAlódások nevű punkzenekar ügyében, akiknek tagjait a feljelentette, amit a BRFK Ifjúságvédelmi Alosztálya cáfolt. A Független Ifjúság meglátása szerint a "szélsőbaloldali" punkzenekar dalszövegeivel vallást és nemzetet gyaláz, ezért kimeríti a közösség elleni izgatás bűntettét. Az első kihallgatás január 31-én lesz a Gyorskocsi utcában, ahová a feljentőket, a Független Ifjúság vezetőit is beidézték a nyomozók.

Az FKGP ifjúsági platformjaként aposztrofált és a párt Belgrád rakparti központjában székelő ifjúsági szervezet ezen a napon feljentése kiegészítését tervezi, mondván "újabb körülmények, illetve bizonyítékok merültek fel az üggyel kapcsolatban".

Az egyesület feljelentése összefüggésben áll azzal, hogy a közelmúltban Demszky Gábor főpolgármester hasonló gyanúval feljelentést tett az ügyészségen több nemzeti érzelmű, szélsőjobboldali ideológiát közvetítő zenekar ellen is. Egy karácsonyi Petőfi Csarnokba meghírdetett koncertet pedig rendőrségi információkra hivatkozva betiltatott. Az egyesület szerint a főpolgármester meglehetős könnyelműséggel bánik több, a saját eszmekörébe tartozó zenekar ügyében. "A Független Ifjúságra hárult a feladat, hogy helyette megállítsa a szélsőbaloldali zenekarok randalírozását az ország közéletében".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25