Platformvezetőket zártak ki az MSZP-ből

2008.07.12. 16:28
Kizárt az MSZP-ből az Ésszerűség és Felelősség Platform (ÉFP) hajdú-bihari elnökségének négy tagja közül hármat, köztük az elnököt, a párt debreceni etikai bizottsága, közölte Sarkadi Zsolt, az ÉFP kizárt megyei elnöke.

A politikus nehezményezte, hogy a pénteken zárt ajtók mögött meghozott határozatról a sajtó munkatársaitól értesült.

A kizárás hivatalos indokairól nem adtak információt, de vélhetően hozzájárult a szervezetnek az a közleménye, amelyet először áprilisban tettek közzé. Ebben kifejtik: "meggyőződésünk, hogy a 24. órában vagyunk. Az MSZP és ezzel a magyarországi baloldal léte a tét. Senki ne ringassa ábrándokba magát, ha nem cselekszünk, a semmiért áldozzuk fel magunkat. Valódi áttörést a reformok terén nem hozott, s nem is fog már hozni a miniszterelnök-pártelnök jelenlegi politikája." Az ÉFP hajdú-bihari szervezete úgy látja, hogy az MSZP számára nincs más kiút, csak új, hiteles baloldali politika, hiteles vezető képviseletével.

Az MSZP debreceni elnöksége ezt követően levélben fordult az ÉFP hajdú-bihari szervezetéhez, amelyben kifogásolták nyilatkozatait és állásfoglalásait, és felkérte a platform tagjait, hogy tartózkodjanak attól, ami - szerintük - már túlmutat az MSZP szabad véleménynyilvánítási keretein. Ezt a levelet eljuttatták az MSZP országos elnökének is.

Sarkadi Zsolt az etikai bizottsági döntés ellenére kijelentette, hogy továbbra is az MSZP tagjainak tekintik magukat, mindaddig, amíg az utolsó jogorvoslati fórum is ki nem mondja a kizárásukat. Az etikai bizottság eljárását szabálytalannak tartja a politikus, aki levélben fordult az MSZP választmányi elnökéhez, egyben az országos etikai egyeztető bizottság vezetőjéhez az ügyben.

"Egyetértek azzal, ha valamelyik tagunk úgy érzi, hogy méltánytalanság érte, akkor jogorvoslatért forduljon a párton belüli megfelelő testületekhez" - reagált Zsíros Zsolt, az MSZP debreceni elnöke a történtekre.

A politikus ugyanakkor nyomatékosította, hogy ezt a párton belüli fórumokon kell megtenni.

A kizárással kapcsolatos kérdéseket a párt belügyének tekinti, ezért azt nem kommentálta. Ugyanakkor megjegyezte: egy közösségnek vannak szabályai, amelyeket minden egyes tagjának kötelessége betartani. "Ha azokkal nem ért egyet, akkor megfelelő fórrumokhoz fordulhat" - tette hozzá.