Testre szabott pályázatot írt ki a Pénzügyminisztérium?

Szakmai körökben felháborodást keltett, hogy a Pénzügyminisztérium az ÁNTSZ számítógépes infrastruktúrájának fejlesztésére kiírt PHARE-tendert érzékelhetően a Sun Microsystem Kft. képességeire írta ki - értesült a Magyar Hírlap.
A PM a tendert az észrevételek hatására korrigálta, de az új tenderanyag sem teremt egyenlő feltételeket a konkurens cégeknek, várhatóan a kiszemelt pályázó lesz a nyertes. A pénzt az EU adja, az EU-támogatások Hivatala szerint tiszta a verseny.

Sunra szabott feltételek?

A gyanú onnan ered, hogy a pályázók szerint a megkívánt szerverek paraméterei kizárólag a Sun rendszereire illenek, de volt olyan kikötés is, melyet a Sun Microsystem Kft. szerverén kívül semmi mással nem lehet teljesíteni. A szakemberek szerint viszont maga a feladat nem indokolta, hogy ezeket a specifikációkat alkalmazzák.

Az egyik érintett azt mondta, hogy a korrekció előtti első forduló annyira kirívóan a Sunra volt kiírva, hogy az tarthatatlan volt. Most ugyanez burkoltabban jelenik meg. Ez majd az eredményhirdetéskor kiderül - idézte a Magyar Hírlap a panaszos pályázót.

Új versenyt indítanak?

Az ügy kínos lehet, mert a pénzt az Európai Unió adja, amely befagyaszthatja a támogatásokat, ha nem tiszta a verseny. A korrupció gyanúja nem tesz jót az ország megítélésének, ezért sokan úgy vélik: új versenyt kellene indítani.

A két legnagyobb rivális, az IBM Magyarország Kft. és a Hewlett-Packard Magyarország Kft. nem kívánt nyilatkozni az ügyről. A Magyar Hírlap úgy tudja, az IBM nem pályázott, a HP a tender egyes részeire csupán. A Sun Microsystem Kft. ügyvezető igazgatója szerint mindig másnak jók a feltételek. Keresztesi János elmondta: szerinte nem nekik, hanem a Fujitsu-Siemens Kft.-nek kedvezett jobban a kiírás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04