Demszky: Kizárt a koalíció a Fidesszel

Pokorni Zoltán szerint Demszky a Fidesszel tárgyalna, a főpolgármester azonban kizárta ennek a lehetőségét. Demszky cáfolta azt is, hogy a főváros jól jött volna ki a kormányzattal. Ennek az ellenkezője az igaz - állítja Demszky, aki szerint Budapest ezért szavazott a kormányváltásra.
Kizártnak tartom a Fidesz-MDF szövetséggel kötendő koalíciót - cáfolta az Index megkeresésére Demszky Gábor Pokorni Zoltán hétfő esti kijelentéseit. A Fidesz elnöke a tv2 Jó estét, Magyarország című műsorának nyilatkozva elmondta, hogy Demszky Gábor szerint az SZDSZ-nek a Fidesszel kellene tárgyalásokat folytatnia.

Egyetlen szóval sem

Pokorni nyilatkozatával kapcsolatban a főpolgármester kedd délután sajtóközleményt adott ki. Eszerint Demszky Pokorni állításával ellentétben "egyetlen szóval sem" nyilatkozott sehol a témában. A nyilatkozat szerint "a kormányváltásra szavazó budapestiek akaratának arculcsapása lenne, ha segédkezet nyújtanánk az Orbán-kormánynak hatalma átmentéséhez".

A főpolgármester nyilatkozatában üdvözölte az MSZP és az SZDSZ koalíciós tárgyalásait, melyek véleménye szerint "elháríthatják az akadályokat az önkormányzatok - köztük Budapest - fejlődése elől is".

Nem jött ki a kormányzattal

Határozottan tiltakozott a főpolgármester az ellen a neki tulajdonított kijelentés ellen is, miszerint "a főváros nagyon jól kijött a Fidesz-kormánnyal". Demszky szerint ennek az ellenkezője igaz, Budapest polgárai azért szavaztak a Fidesz ellen, mert a kormány akadályozta a város fejlődését.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47