A kocsmai politizálás nem érdekes
Az egyesület levelében leszögezik, hogy az exminiszterelnökre vonatkozó "alpári" kijelentések kocsmai politizálás tárgykörébe tartoznak, ezért azokkal érdemben nem szükséges foglalkozni. Mint emlékezetes, egy hete épp a polgári körök internetes oldalán is közzétették Pongó és a BB-ház két női szereplőjének beszélgetését. A honlapon akkor alantas pártpropagandaként értékelték, hogy a sorozat online változatán néhány órán át letölthető volt a három résztvevő vitája.Ígéretekkel kalitkába csalva
A közlemény szerint a Big Brother "egyértelműen alkalmas a köznyugalom megzavarására, valamint arra, hogy vallásos, hívő embereket sértsen meggyőződésükben", káros lehet a kiskorúak személyiségfejlődésére, valamint a szereplőket "mindenféle ígéretekkel kalitkába csalva" csorbítja azok személyes szabadságát. A polgári médiafigyelők szerint ezért ütközik a tv2 valóságshow-ja több ponton a médiatörvénybe.Tele-cukrosbácsi magatartás
A levél írói azt állítják, hogy műsor szexuális részeivel kapcsolatban a készítők elmulasztották felhívni a közönség figyelmét a nyugalom megzavarására alkalmas képi vagy hanghatásokra, és ezzel szemben több esetben jogsértést követettek el. A levél az AGB Hungary tavalyi adataira hivatkozik, melyek szerint a késő esti műsoridőben is nagy számú 4-14 éves néz televíziót. Számukra az "egészséges személyiségfejlődése szempontjából a nemiség elmúlt két hétben tapasztalt szabados bemutatása a "Big Brother" című műsorban morális értelemben egyfajta "tele-cukrosbácsi" magatartásként (édesség helyett a szexualitással) csábít, jogilag pedig jogsértésnek minősíthető".