Balos elhajlók a polgári körök között

Az ország jó néhány településén alakult ki ellentét az önkormányzati választás előtt az Orbán Viktor kezdeményezésére aktivizálódott polgári körök és a Fidesz között. A Demokrácia Központ szerint a magyarázat az, hogy sok új szervezet irányultsága lényegesen eltér a pártétól. A csoportokat koordináló irodán azt állítják: nemcsak szélsőjobbos kilengések vannak, hanem eleve bomlasztási céllal is alapítottak balos polgári köröket, amelyek "benyomultak a jobboldal jelöltállítási folyamatába".
A Fidesz budapesti központjában működő Demokrácia Központban is elismerik: az önkormányzati választások előkészületei sok helyen hoztak felszínre ellentéteket a polgári körök és a legnagyobb ellenzéki párt között.

Jobbra, balra át!

Az Index kérdésére a Demokrácia Központ szervezési osztályán elmondták, hogy több nagyvárosban és településen eltér a frissen alakult csoportok politikai irányultsága a Fideszétől. Hozzátették azonban, hogy a zavart nem csupán a "még jobboldalibb" körök okozzák, hanem többek között az, hogy sok "balos" szervezet is létrejött. A központban úgy vélik: "politikai alapszabály, hogy ilyen helyzetekben be kell nyomulni", és belülről zavart kelteni. A polgári körök tevékenységét koordináló irodán egyébként még semmilyen adattal nem rendelkeznek arról, hogy hány településen indítanak vagy neveznek meg jelöltet a csoportok. Biztosnak látszik azonban, hogy a köröket bevonják majd az október 20-án tartandó választások szavazóköri munkáiba.

Hiánypótlás helyett párhuzamos szervezkedés

Orbán Viktor a polgári körök budapesti találkozóján felszólította az aktivistákat, hogy lehetőleg minden olyan kistelepülésen keressenek és indítsanak saját jelöltet, ahol a jobboldal egyetlen pártjának sincs működő helyi szervezete. Ám az eredeti elgondolással szemben a körök több nagyvárosban is választás-előkészítő szervezkedésbe kezdtek. Az utóbbi hetekben több településről jelezték, hogy - néhol kilépésekhez vezető - éles vita alakult ki a polgári kezdeményezések és az "anyapárt", a Fidesz között.

Szegeden egy 117 bejegyzett tagot - polgári kört, magánszemélyt és civil szervezetet - tömörítő mozgalom vette kezébe a kezdeményezést. Székesfehérváron szintén egy polgári szövetség segítségével "előzte be" Gógl Árpád, volt egészségügyi miniszter a Fidesz korábbi jelöltjét. Hasonló eset történt többek között Egerben és Gyöngyösön is.

Csak a Fideszen keresztül

A Fidesz önkormányzati választásokat előkészítő országos választmányán egyébként Kövér László elnök azt mondta, hogy csak a jelöltállítás folyamata után tudnak pontos képet alkotni arról, hogy a polgári körök hány településen állítanak jelöltet. De Orbán Viktor eredeti kezdeményezését idézve hozzátette azt is, hogy a polgári köröknek nincs formális javaslattételi joguk, csupán ajánlatot tehetnek "a Fidesz helyi szervezetein keresztül".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25