400 fölötti pontszámok is várhatók a slágerszakokon

2008.07.24. 16:35
Több népszerű szakra idén 400 fölötti pontszámmal lehet majd bekerülni. Az Index információi szerint a Budapesti Gazdasági Főiskolán a turizmus-vendéglátás szakon 427 pont, a nemzetközi gazdálkodás szakon 410 pont kell a sikeres felvételihez.

Csütörtök este teszik közzé az idei felvételi ponthatárokat. Idén mintegy 20-25 olyan szak van, ahol 452-475 pont kell a bekerüléshez, mondta Manherz Károly szakállamtitkár az idei ponthatárok nyilvánosságra hozatala előtt tartott fórumon. A 96 ezer felvételiző közül mintegy 82 ezren bekerültek valamelyik egyetemre, főiskolára.

Idén először az elérhető maximális pontszám 400+80, ami szakemberek szerint jobban alkalmas a különböző teljesítmények differenciálására, mint az eddigi 120+24 pontos rendszer.

A maximum 400 pont a középiskola utolsó két évének bizonyos érdemjegyeiből számított 200 tanulmányi pontból, és 200 érettségi pontból állhat, illetve az érettségi pontok duplázásából. Ehhez további 80 pont szerezhető nyelvvizsgával, emelt szintű érettségivel, a tanulmányi versenyeken elért első helyezéssel vagy kiemelkedő sporteredménnyel.

A slágerszakokra sokan jelentkeznek, így ezeken általában felsrófolódnak a pontszámok. Ezek közé számít a turizmus-vendéglátás szak, amelyre tavaly a legtöbben próbáltak bejutni.

Bár a teljesen végleges és hivatalos eredmények este nyolc óra után válnak ismertté, az Index információi szerint a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF) idén 427 pont kell a turizmus-vendéglátás szakra.

Népszerű a kereskedelem és marketing szak is, a BGF-en a várható ponthatár 404 pont lesz. Magas pontszám várható a BGF nemzetközi gazdálkodási szakán is, információink szerint 410 lesz a határ. Ugyancsak a keresett szakok közé számít a kommunikáció és médiatudomány, amelyhez a BGF-en 399 pontra van szükség a bekerüléshez. A BGF hagyományosan népszerű pénzügy-számvitel szakán idén várhatóan 364 pont lesz a határ.

Értesüléseink szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem legnépszerűbb szakjain is lesznek olyanok, amelyeknél a ponthatár 400 fölött lesz. Erről további részleteket nem sikerült megtudnunk.