Gusztos Péter is fehér port kapott

2008.01.12. 19:34
Kéttucatnyi szocialista politikus után most a szabaddemokrata képviselőt is levélben fenyegették meg. A fehér por ezúttal nem szóródott ki, így nem kellett fertőtleníteni a képviselő lakását.

Ismeretlenek az SZDSZ parlamenti képviselőjének, Gusztos Péternek is fehér port tartalmazó levelet küldtek.

A levélborítékot, amely pénteken érkezett a képviselő dunakeszi címére, csak szombaton bontotta ki az SZDSZ ügyvivőjének felesége.

"Miután feleségem ijedten felhívott, értesítettük a rendőrséget, de a küldeményt, amelynek tartalma nem szóródott ki, a katasztrófavédelem munkatársai vitték el tőlünk" - ismertette az ügy részleteit Gusztos Péter.

A képviselő azt is elmondta, hogy a borítékban "valamilyen levél is volt", de nem nézték meg annak tartalmát. Megjegyezte, szombat délután még az ÁNTSZ munkatársait várták, hogy tőlük megtudják, mi a további teendőjük.

Gusztos Péter szerint most már nyilvánvaló: ezeknek a leveleknek az a célja, hogy megrémisszék a kormánypárti képviselőket. "Az is egyértelmű, hogy a fenyegetések hatására semmilyen véleményünket és egyetlen szavazatunkat sem szabad megváltoztatnunk" - közölte az ügyvivő, aki "különösen aljas, gyáva és férfiatlan dolognak tartja, hogy a politikusok magánlakásaira küldenek fehér port tartalmazó leveleket, ezzel családjukat is megrémisztve".

Január eleje óta kéttucatnyi szocialista politikus kapott ismeretlen fehér port tartalmazó levelet. Szombaton Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes, országgyűlési képviselő is kapott fehér port tartalmazó borítékot szülei jászberényi otthonában.