Pannonplast-ügy: okirat-hamisítást gyanít a PSZÁF

2003.07.24. 18:58
Okirat-hamisítás miatt indított nyomozást a rendőrség Pannonplast-ügyben a PSZÁF feljelentése nyomán. A gyanú szerint másfél hónappal a valós üzletek után "papírozták le", azaz előre dátumozott szerződéssel igazolták az Állami Autópálya Kezelő és az Autó Danubia közötti transzfereket.
Okirat-hamisítás miatt tett feljelentést a Pannonplast-ügyben a PSZÁF. "A feljelentést megkaptuk és elerendeltünk a nyomozást" - nyilatkozta az MTI-nek Németh Lajos, az ORFK helyettes szóvivője.

Lepapírozták

A rendőrség keddi közlése szerint a Pannonplast-ügy és a K&H Equities-nél feltárt visszaélések között az az egyetlen kapcsolódó pont, hogy a Pannonplast-részvények felvásárlásában érintett Állami Autópálya-kezelő Rt. is a K&H Equities ügyfele volt. A Népszabadság július 12-én közölte, hogy az ÁAK és az Autó Danubia Kft. között létrejött március 13-i dátumozású szerződés, amellyel az állami tulajdonú cég 500 millió forint értékben állampapírokat vásárolt, valójában május 8-án köttetett azért, hogy legitimálja a pénz átutalását.

A cikk szerint külön dokumentum rögzíti azt is, hogy az Autó Danubia Kft. kérésére utalta más személyeknek, cégeknek, köztük a Pannonplast-ügyben érintett Britton-csoport tagjainak az 500 millió forintot az ÁAK.

A PSZÁF korábban hűtlen kezelésről tett bejelentést a rendőrségen, ezt azonban a nyomozás adatai nem támasztották alá. Bár a PSZÁF állítása szerint a brókerbotrány ügyében is tett feljelentéseket, ezek a rendőrséghez nem érkeztek meg.