Próbára bocsátás vörös csillagért

Önkényuralmi jelkép viselése miatt tárgyalás mellőzésével egy év próbára bocsátotta a Magyarországi Munkáspárt 2006. elnökét a Pécsi Városi Bíróság. Fratanolo János fellebbez és tárgyalás kér.

Tiltott önkényuralmi jelkép - vörös csillag - viseléséért tárgyalás nélkül egy év próbára bocsátotta a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökét a Pécsi Városi Bíróság - derül ki a szeptember 3-i keltezésű, az MTI-hez pénteken eljuttatott végzésből.

A tárgyalás mellőzésével meghozott döntés szerint Fratanolo János annak dacára viselte egy 2004 május elsejei felvonuláson zakója hajtókáján ezt a szimbólumot, hogy "tisztában volt azzal, hogy a törvény az ötágú vörös csillagot önkényuralmi jelképnek nyilvánította, s annak nagy nyilvánosság előtt történő viselése bűncselekmény".

A végzés kitér arra is: a vádlott úgy nyilatkozott, hogy a szimbólumot nem tekinti önkényuralmi jelképnek, s azt "szolidaritásból" viselte, mivel pártja egyik vezetője ellen ugyanilyen cselekmény miatt volt akkor folyamatban bírósági eljárás.

(Az említett politikustársat - Vajnai Attilát, a Fratanolo vezette Magyarországi Munkáspárt 2006 alelnökét - március végén ítélte tiltott önkényuralmi jelkép folytatólagos használatának vétségéért 120 ezer forint pénzbírságra első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság; a férfi vádlott-társával együtt az ítélethirdetéskor bejelentette: fellebbeznek a döntés ellen.)

Fratanolo János pénteken azt közölte az MTI-vel: bírósági tárgyalást kér ügyében, hogy ott fejthesse ki álláspontját, ha pedig ott elítélik, "akár Strasbourg-ig" elmegy.

"Európában sehol nem bűn a vörös csillag viselése" - hangoztatta, hozzátéve, hogy "minden ember joga olyan jelvényt viselni, amilyen neki tetszik"; ez alól csak a horogkereszt, az árpádsáv kivétel, valamint a nyilas jelképek, mert ezekhez "annyi csúnya dolog tapad".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32