Orbán
16 °C
26 °C

Százmilliókkal emelték a miniszterelnöki protokollkeretet

2008.04.17. 14:03
A Fideszt felháborítja, hogy csaknem félmilliárd forinttal nőtt a miniszterelnöki protokollkeret a költségvetés általános tartalékának terhére. Szijjártó Péter furcsállja, hogy miközben a kabinet szerint a vizitdíj pótlására nincs pénz, addig a kormány saját maga kiadásait könnyedén növeli. A kormányszóvivő korábban a miniszterelnök év eleji külpolitikai aktivitásával magyarázta a lépést.

"Elfogadhatatlan, arcátlan, felháborító" - így jellemezte Szijjártó Péter azt a döntést, hogy 450 millióval növelte a kormány a miniszterelnök protokollkeretét. A Fidesz szóvivője szerint ez az eset is jól mutatja, hogy ennek a kormánynak csak a saját hatalma és a saját luxusa a fontos, az emberek nem számítanak.

Az ország jelenlegi helyzetében nem engedhetné meg magának a miniszterelnök és a kormány - ha lenne még benne demokratikus elköteleződés - hogy 450 millióval megnövelje a kormányfő protokollkeretét - tette hozzá. Hangsúlyozta: "miközben a kormány azt hazudja, hogy nincs pénz az egészségügyre és az oktatásra, addig százmilliókról tud egyszerre, saját hatáskörben, könnyedén dönteni".

A politikus emlékeztetett arra, hogy a népszavazás éjszakáján Gyurcsány Ferenc azt mondta: a költségvetésnek nem áll módjában, a kormánynak pedig nem áll szándékában pótolni az oktatatásból és az egészségügyből korábban elvett forrásokat.

Emellett - folytatta Szijjártó Péter - a kormányzati kommunikáció fő irányvonala, hogy nincsen pénz, nincs pénz arra, amit a háziorvosok kérnek, nincs néhány 10 millió forint a koraszülött-mentéssel foglalkozó szervezeteknek, a kormány el akarja venni a házi gyermekorvosok vizitdíjkompenzációját, ismét a tandíj bevezetésére készül, és hónapokon keresztül nem utalta át az olimpiai csapat felkészüléséhez szükséges 432 millió forintot.

A Fidesz szóvivője felidézte, hogy a kormány a megszorító intézkedések miatt is úgy próbált megértést kérni, hogy azt mondta, az állam magán kezdi a spórolást. "A kormány erőfeszítéseit most mindössze az köti le, hogy mindenáron ragaszkodjon a hatalomhoz, még ebben az időszakban is 100 milliókat préseljen ki saját luxusára, ahelyett, hogy az ország válságára keresnék a megoldásokat" - fogalmazott.

A Határozatok Tára legfrissebb kiadása szerint a kormány saját hatáskörben 450 millió forintot csoportosított át a költségvetési tartalékból a miniszterelnök protokollköltségeire. A kormányszóvivői iroda szerdán az átcsoportosítást azzal indokolta, hogy az idei év első negyedévének külpolitikai aktvitása, a meglehetősen sűrű külpolitikai eseménynaptár szükségessé tette a protokollkeret kiegészítését.