Földrengés Heves megyében

Földrengést észleltek szerdán délután nem sokkal öt óra előtt Heves megyében, Tófalu térségében. A jelenség fél percig sem tartott, anyagi kárt nem okozott.
A kevesebb, mint 20 másodpercig tartó rengést érzékelték a település lakói, sőt mint az MTI megtudta a szomszédos községekben, Kápolnán és Aldebrőn is észlelték a helybeliek a talajmozgást. Ugyanakkor anyagi kár nem keletkezett.

A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriumának tájékoztatása szerint 16 óra 57 perckor mozdult meg a föld a település közelében; a tudományos intézet mérései azt mutatják, hogy a talajmozgás magnitudója 2-es erősségű volt, a Richter-skála szerint.

Szabó Istvánné tófalui lakos a történtekről beszámolva az MTI-nek elmondta: az ágyon fekve arra lett figyelmes, hogy megmozdul alatta a bútor, és a talajból morajlást hall.

- Nagyon megijedtem és kiszaladtam a házból, később az utcán mondták az emberek, hogy valószínűleg földrengés volt - mondta.

A szintén Tófaluban élő Korponyiné Drahos Klára észlelése szerint nem csupán a bútorok, a falak és az ajtók, ablakok remegtek meg, hanem valami megmagyarázhatatlan melegség is áradt a földből. Mint mondta: mindenki az utcára szaladt, ám az egész jelenség szerencsére nem tartott 10-15 másodpercnél tovább.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32