Rába-szennyezés: új szűrők az osztrák bőrgyárban

A Rába habzásáért felelős osztrák bőrgyár új típusú szennyvízszűrőket szerelt fel, a kísérlet eredményeit egy szentgotthárdi küldöttség biztatónak ítélte, miután csütörtökön látogatást tett a feldbachi gyárban.

A feldbachi bőrgyár a kísérleti szennyvízszűrőt a nyár elején, a magyar és osztrák környezetvédelmi miniszter megállapodása után szerelte fel 120 ezer euró (mintegy 30 millió forint) költséggel. A három hónapos próbaüzem után a bécsi és a grazi műszaki egyetem vizsgálta meg a berendezés hatékonyságát, és megállapították, hogy a homok- és aktívszén-szűrők teljes mértékben kiszűrik a szennyező anyagot a vízből.

Előbb Feldbachban, aztán Jennersdorfban

A szentgotthárdi delegációban a Pro Natura St. Gotthárd szervezet két vezetője és Labritz Béla önkormányzati képviselő vett részt, akik a látogatás után elégedettségüknek adtak hangot.

Christian Schmidt, a gyár igazgatója és Dieter Knoppek környezetvédelmi mérnök a helyszínen elmondta: október végéig szeretnék lefolytatni berendezés magyar és osztrák engedélyeztetési eljárását. Az engedélyek birtokában pályázatot írnak ki a szűrők gyártására, a tervek szerint 2008 őszén a feldbachi, 2009 nyarán pedig a jennersdorfi bőrgyárban szerelik fel a berendezést.

Egymillió euróba kerül a beruházás

A beruházás összköltsége meghaladja az 1 millió eurót, ennek harmadát uniós pályázat, illetve az osztrák központi támogatás fedezné. A szűrők karbantartása a későbbiekben évi 200 ezer euróba kerül majd.

A bőrgyár a beruházást referenciaként kívánja használni. A Rába szennyezést korábban úgynevezett ózonszűrők alkalmazásával kívánták megoldani, az elképzelés azonban lekerült a napirendről, mert felszerelésük többe kerül, alkalmazásuk pedig kisebb hatékonyságú, mint a most bemutatott berendezésnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32