'Befelé sertések!'

2000.10.29. 10:36
Tízéves fennállását ünnepelte a héten a hódmezővásárhelyi képviselőtestület, de nem árulunk el nagy titkot, ha itt az elején eláruljuk, hogy a tortaszeletelés helyett másra helyezzük a hangsúlyt a következő riportban. Egy hónap múlva ugyanis választani fog Hódmezővásárhely meggyötört népe, polgármestert, képviselőket egyaránt, de ha az utóbbi másfél év eseményeit nézzük, akkor biztosak lehetünk abban, hogy akár mi is lesz az eredmény: csupán balhé várható meg a Télapó. A polgármesteri címért hárman indulnak: Mucsi Imre, akit még a Nyugdíjas Szövetség is támogat, Halász Imre, akit eddig a vágóhídon látták a legtöbbször, valamint Rapcsák András, akit a lakossági fórumokon felállva ünnepel a lakosság. Taps vagy függöny - melyik lesz előbb?
Erre jegyezték meg többen, hogy ha Rapcsák András az ötvenes években politizál, akkor Rákosi méltán lehetett volna büszke rá, de ennek a gondolatmenetnek ott van vége, hogy kétezret írunk, és elvileg demokrácia lenne itten. Ez utóbbi fogalom elég tág határokat szab a politikai kultúrának, így nem véletlen, hogy a napokban beindult időközi önkormányzati választási hadjárat jelentős része az ellenfél verbális megsemmisítéséről szól. Ebben Rapcsákot senkisem tudja megverni, mert nyelvileg ,,nagyon tud az öreg", meg egyébként is, gondolati futamokért nem szokott átjárni Mártélyra.

Objektív pártlap


Ebben Rapcsáknak manapság a Vásárhelyi Kurír segít a legintenzívebben, amelyet pár hete alakítottak, és engedje meg az olvasó, hogy szellemként idézzük ide a lap ars poeticaját. Az újság olyan ,,hírlapírói hagyományokhoz, szakmai alapelvekhez nyúl vissza, amely a valóságot tényszerűen és nem manipuláltan, a visszáságokat pedig görbe, de nem torz tükrön át tárja a közönség elé." Ezek után felüdülés a 8 oldalas újságot végiglapozni, amelynek 9 oldala Rapcsák üldöztetéséről szól, de hogy érvekkel is éljünk: ideírunk egy kérdést, amelyet Csorba Mária, főszerkesztő tett fel Rapcsáknak egy borús alkonyon:

Poltikai ellenfelei szerint ,,Ön egy békétlenkedő ember. Bár ennek némileg ellentmond, hogy Ön az, akit folyamatosan, és igaztalanul támadnak, Ön az, aki ellen ricsajos médiahadjárat folyik immár tíz éve és Ön az, aki kénytelen eltűrni, hogy akadályozzák a törvény adta jogai gyakorlásában. Akkor most nem értem, hogy is van ez? A tolvaj kiált rendőrért?"

A választ nem idézzük, dettó mint a kérdés, ám nyugodt szívvel javasoljuk új poltikai lapok elindítóinak a Vásárhelyi Kurír példáját, amely már az első számában olvasói levelet hoz Mucsi Imre, az egyik polgármesterjelölt ellen. Rapcsák Andráshoz közel álló informátoraink szerint maga Rapcsák András is nehezményezte a lap hagyományos hírlapírói munkásságát. A lapot a Nitor Rt. adja ki, amely annak idején belekeveredett a Billa-ügybe, és amely történetesen a volt polgármester családjának tulajdona.

Vígjátékok évada


Nem lehet véletlen tehát, hogy a helyi Művelődési Központ kombinált Osváth színházbérletében csupa vígjáték szerepel az idén, mint például a Mese habbal, vagy Az Ördög. Amely, mint látszik nem alszik a városban. Pedig tulajdonképpen minden rendben van. Dr. Dubecz György, a város jegyzője az Index kérdésére elmondta, hogy az önkormányzat ugyanúgy dolgozott az elmúlt másél évben, mint azelőtt, nincsenek elvarratlan szálak, nincsenek lezáratlan ügyek.
-Biztos, hogy romlott a város renoméja, de nem a szakmai munka miatt - mondta Dubecz, majd elmondta, hogy a Hivatalban sokan félnek attól, hogy ha Rapcsák visszatér, akkor esetleges retorzíók lesznek. Vérfürdők lesznek - erősít bele az alpolgármester, és Túri József némán bólogat a mondat közben.

Persze ehhez még sok víznek le kell folyni a csatornákon. Például hivatalosan is jelezni kell az önkormányzatnál, hogy ki kíván indulni a polgármesteri címért. A határidő november 10, és eddig Mucsi Imre az egyetlen, akit lajstromba vettek. Annak ellenére, hogy Rapcsák szinte minden héten bejelenti, hogy elindul, hivatalosan még nem jelentekezett, Halász Imre pedig ezen a hétvégén egyeztet a támogatóival arról, hogy hány papiros is leledzik a batyuban, és vajon hányan támogatják

Nincs paktum, nincs hátraarc

Egy biztos: Józsi bá csak feltételekkel. -Azt mondja nekem az öreg Józsi: Imre komolyan gondolog Te ezt? Mert ha igen, akkor jó van, támogatunk, de akkor nincsen paktum, és nincsen visszafordulás sem - meséli Halász Imre, aki egyáltalán nem fél attól, hogy nagy nevekkel kell harcolnia. A mezőgazdasági vállalkozó azért indul, mert ,,ebben a városban nem a józan ész dönti el a dolgokat, hanem a nagypolitika", és erről már le kéne szokni. Szocialista párti szociológusként Halász Imrét a kisemberek jelöltjének kellene gondolnunk, de ennek markánsan ellentmond, hogy a Független Ifjúság és a Magyar Autósok Pártja úgy harangozta be jelöltjét, hogy ,,Ő az az ember, aki ékes példája annak, hogy saját erőből is mi mindent el lehet érni.

Rapcsák András
Több informátorunk szerint azonban Halász Imre indulása csupán blöff. Rapcsák András ugyanis így kívánja elérni, hogy az erősnek és stabilnak látszó ellenzék felaprózódjon, és újabb Rákosi hasonlattal élve, felszeljék őket, mint a szalámit. Többen azonban arra hivatkoznak, hogy Halásznak komoly érdekeltségei vannak a vásárhelyi kajapiacon, és Rapcsák még komolyabb megrendelésekkel halmozná el a jelöltet, ha esetlegesen betölti a nagy megosztó szerepét. Halász ezt gyerekes kitalációnak tartja, amelynek - véleménye szerint - az lehet az oka, hogy anno ő rendezte Rapcsáknak a legutóbbi születésnapi partiját. Nem voltak sokan, jó volt a buli.

Az igazi tét

Az ellenzék akárhogy is nézzük megosztott. Túri József alpolgármester szerint azonban Rapcsák politikája kiismerhető, így nem félnek attól, hogy Halász komolyan is beleszólhatna a dolgokba, mert ,,mindenki tudja mi van a háttérben". Túri egyébként utolsó hónapját tölti a hivatalában, ugyanis a választás után visszavonul. - A választások igazi tétje az, hogy megszűnik-e a tízéves Rapcsák uralkodás - mondja Túri, és elmeséli, hogy utolsó találkozása Rapcsákkal egy bírósági tárgyaláson volt, ahol Rapcsák ,,Befelé sertések!" mondattal engedte maga elé őt és ügyvédjét. Túri szerint Mucsi Imrénél nem lett volna jobb választása az egységes ellenzéknek, mert a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban helyettes államtitkárként dolgozó Mucsi szinte valamennyi komolyabb politikai erő ízlésének megfelel, és ráadásul forintra váltható kapcsolatai vannak.

Igy az SZDSZ, a MIÉP, valamint a kisgazda, szoci támogatással induló független Mucsi Imrének komoly esélye van arra, hogy végleg átadja a múltnak Rapcsák Andrást és levert lakatjait. Legfőbb erénye, hogy az elmúlt tíz évben kimaradt az önkormányzati cirkuszból, és ahogy Túri fogalmazott ,,mivel Rapcsák birodalma a durvaságra és a hazugságra épül, Mucsi felkészültsége és higgadtsága megfelelő alternatíva lesz a választóknak."

A régi-új jelölt

Túri József
Ezt Mucsi is így látja, bár elmondása szerint legjobban a tavaszi események inspirálták arra, hogy elfogadja a jelöltséget, amelyet már tíz éve folyamatosan akarnak rátukmálni a barátai. A polgármester-jelölt a múlt hét péntekén munkája szüneteltetését kérte az FVM-ben, hogy elindítsa ,, a korrekt, becsületes koncepcióra épült kampányt, amelyet mindenfajta becsmérlés nélkül" kíván levezetni. -Meg fogom nyerni a választást. Igaz, hogy óriási a tét, hiszen 50 ezer ember sorsáról van szó, de nem félek, mert nem Rapcsák ellen küzdök, hanem a vásárhelyi polgárokért.

A városnak 10 millió forintjába kerül a választás. A jegyző szerint nem lesz semmi gond, bár a város már most meg van bolondulva. A tizennégy választókörzet közül van olyan, amelyben 14-en indulnak a képviselő posztért. Az egyéni képviselőjelölteken kívül 9 képviselő kompenzációs listán is bejut, de a 10-es választókörzet azonban külön csemegével is szolgál. Itt ugyanis indul Rapcsák András is, aki a jelenlegi egyik alpolgármesterrel, Novák Imrével akar harcolni. Első vérig.
- Én kiállok bármilyen nyílt vitára azzal a polgármesterrel, aki úgy gondolta, hogy nemtelen eszközökkel félrerugdalja a polgármestert - nyilatkoztra Rapcsák egy ,,a már megszokott óriási érdeklődés mellett tartott" (VK) lakossági fórumon.

Könnyű ember nem ember

Rapcsák András egyébként maximálisan élvezi a Fidesz támogatását, mint ahogy Kövér László, a párt elnöke nyilatkozta: ,,könnyű emberek nem képesek maradandót alkotni." A Fideszen kívül az Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület, valamint a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség is kiáll a volt polgármester mellett, aki azért indul a választáson, mert ,,érzek elég erőt és elszántságot arra nézvést, hogy kihúzzuk ebből a csődközeli állapotból a várost, és ismét fejlődési pályára álltsuk."

Több szakértő szerint azonban sokkal nagyobb a tétje annak, hogy a képviselőtestület milyen poltikusokból áll össze, ugyanis, mint az elmúlt másfél év is bebizonyította, a nem megfelelő összhang teljes zűrzavarossá teheti egy város működését. Rapcsák András polgármesteri ajtaján továbbra is ott lóg egy barackmagnál nem nagyobb lakat, amely úgy tűnik biztonságban van, ugyanis az utóbbi három hónapban nem látták a hivatalban a volt polgármestert. Egy földszinti termet jelöltek ki az országgyűlési képviselői teendőire való tekintettel, de a portás szerint azt sem használja.

Zárjuk a mondandót, egy mondattal, amely találós kérdés is lehetne, hogy vajon kiről szól ez a következő megállapítás: ,,Mindig ő volt a körbe, de úgy nyomta a szövegöt, mint ahogy a rizsát szokták Kínában hinteni."

Alapvetően mindegy, a lényeg a verbalitás, amely úgy látszik paraszt Párizsban az elsőszámú értékké vált.