Rapcsák fia leütötte apja riválisát

2001.04.10. 15:05
Eltörte az orrát Túri József képviselőnek, Hódmezővásárhely volt alpolgármesterének Ijf. Rapcsák András, a jelenlegi polgármester 23 éves fia. Az eset kedd délelőtt történt a városi könyvtár épülete előtt, amikor Túri az autójába akart beszállni. Túri elmondása szerint szidalmazásra lett figyelmes, mire megfordult, és ekkor érte az ütés. Rapcsák tanácsadója szerint "férfiak között normális dolog történt", majd hozzátette: "sajnálják, de nem szakad meg a szívük Túri Józsefért". Az Index úgy tudja, ifj. Rapcsáknak nem ez volt az első bokszmeccse apja ellenfeleivel. Akkor azonban nem lett ügy.

Nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott ifj. Rapcsák András, Hódmezővásárhely decemberben újjáválasztott polgármesterének fia Túri József volt alpolgármesternek. Ifj. Rapcsák kedd délelőtt pofon ütötte a jelenleg közgyűlési képviselőként dolgozó Túrit, akinek eltört az orra. A látleletet a vásárhelyi kórházban vették fel.
Túri az autójához akart lépni, mikor szidalmazásra lett figyelmes. Megfordult, és ekkor érte az ütés. A mobiltelefonja összetört, ő pedig egyenesen a kórházba hajtott - mesélte a történetet Kecskés Ákos, Túri ügyvédje. Az ügyvéd elmondta, hogy mivel nyolc napon túl gyógyuló sérülést állapítottak meg a kórházban, a rendőrségnek hivatalból kell elrendelnie a nyomozást.

Rapcsák fia a könyvtárban volt "katona"

Szoósz Csilla, a Németh László Városi Könyvtár megbízott igazgatója az Indexnek elmondta, hogy Ifj. Rapcsák András már évek óta a könyvtárban dolgozik informatikusként. Az igazgatónő tájékoztatása szerint az esetnek nem volt szemtanúja, éppen ezért nem tudnak bővebb információkkal szolgálni. Rapcsák fia a könyvtárban töltötte le polgári szolgátosként katonai idejét is, amely 2000. május 2-án ért véget.

Férfiak között megesik az ilyen

Túri József trágár szavakkal provokálta Ifj. Rapcsák Andrást, ezért ütötte meg - helyezte más megvilágításba a történetet - Lázár János, Rapcsák András politikai tanácsadója. A tanácsadó elmondása szerint Túri már nem először került szóbeli összetűzésbe Rapcsák András fiával, és ráadásul Túri többször provokálta már Rapcsák gyermekeit. Azok a sebek, amelyeket a gyerekek szenvedtek el az utóbbi években sokkal lassabban gyógyulnak be, mint Túri orra - jegyezte meg Lázár. A tanácsadó azt is hozzátette, hogy férfiak között teljesen normális elintézési mód történt, és annak ellenére, hogy sajnálják Túrit, "nem szakad meg a szívük érte". Lázár János azonban hangsúlyozta, hogy Ifj. Rapcsák természetesen vállalja a felelősséget a tettéért, amit az is bizonyít, hogy nem rohant el a helyszínről.

Nem ez volt első verekedés

Ifj. Rapcsák Andrásnak nem ez volt az első atrocitása apja ellenfeleivel - tudta meg az Index. Még a decemberi választások előtt - október elején - Ifj. Rapcsák Kulin Jenőt, Hódmezővásárhely egykori alpolgármesterét, akkoriban azonban csak Fidesz képviselőjeként dolgozó ügyvédet is megütötte. Kulin az Indexnek nem volt hajlandó az eset körülményeit leírni. Csupán annyit árult el, hogy mintegy 20 fős társaság előtt történt az eset. Mivel sérülés nem történt, a képviselő nem jelentette fel Ifj. Rapcsákot, mert szavaival élve "a választás előtti hangulatnak" titulálta az atrocitást.

A testvérek

Rapcsák Andrásnak négy gyermeke van. Andráson kívül a 32 éves Johanna, a 26 éves Katalin, valamint a három évvel ezelőtt az "iskolai késelés" miatt a sajtó érdeklődésének kereszttüzébe került Annamária. Utóbbi 1998 szeptember 3-án egy kenyérvágó késsel megsebesített hét gyermeket és öt pedagógust a hajdúhadházi Földi János Általános Iskolában. Az ügyészség előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolta. Az elmeszakértői vizsgálat azonban Rapcsák Annamáriát kóros elmeállapotúvá nyilvánította. Mivel ez büntethetőséget kizáró ok, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság felmentette a tanítónőt, és elrendelte a kényszergyógykezelését. A Legfelsőbb Bíróság némi változtatással helybenhagyta az elsőfokú döntést.

Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az Indexnek megerősítette, hogy R. András ellen súlyos testi sértés miatt érkezett feljelentés. Az ügyben megkezdték a nyomozást, de részletekkel egyelőre nem szolgálnak.