Huszonkilenc rendőr ellen eljárás a rendzavarások miatt

A rendőrséghez alig érkezett meg valami abból a 2,2 milliárdért rendelt felszerelésből, amelyet legkorábban március 15-én szerettek volna bevetni. 29-re emelkedett a szeptemberi és októberi budapesti zavargásokban bűncselekménnyel gyanúsítható rendőrök száma.

A Fővárosi Főügyészség péntek délután egy újabb rendőrt gyanúsított meg, akit hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanúja miatt kihallgattak, emellett könnyű testi sértéssel is gyanúsítják

Nem érkeztek meg a felszerelések
Március 15-re nem érkeznek meg az új felszerelések a rendőrséghez. Az októberi események után a kormány által a rendőrségnek biztosított 2,2 milliárd forintot még alig sikerült elkölteni új felszerelésekre. Pénteki sajtótájékoztatóján a rendőrség vezetése elismerte, eddig alig valamire van konkrét szállítási határidő, s még nem érkezett sem a 158 megrendelt járműből, sem a védőfelszerelésekből, sem a könnygáz gránátokból egy sem. Hétfőn alig több mint 100 új pajzs, s közel 50 védő-testpáncél érkezhet előszállítással a rendőrséghez. Az új gránátvetők, ütésálló pajzsok, sisakok szerződés szerinti szállítási határideje csak áprilisra, májusra tehető, de a megrendelt ezer ütés- és vágásálló testvédő készlet nyújtotta biztonságot júniusnál előbb nem élvezhetik a rendőrök. (Havaria)

Morvai Attila elmondta, az ügyészséghez mintegy 171 feljelentés érkezett a szeptemberi és októberi zavargásokkal összefüggésben. A feljelentők elsősorban hivatalos eljárásban történt bántalmazás, hivatali visszaélés és személyi szabadság megsértése miatt fordultak az ügyészséghez.

Néhány feljelentés kapcsán még sértettek jelentkezésére vár az ügyészség. Van olyan a rendőrség által tett feljelentés, ahol felvételek alapján megállapítható a bűncselekmény, ugyanakkor a sértettet még nem sikerült meghallgatni.

Bene László országos rendőrfőkapitány pénteki sajtótájékoztatóján azt közölte: a március 15-i rendezvények biztosításában nem vesznek részt azok a rendőrök, akik ellen az ügyészség - még a tavaly ősszel történtek kapcsán - eljárást folytat hivatalos személy által elkövetett bántalmazás miatt.

A gyanúsítás ellen a rendőr ellenvetéssel élt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32