A reformok szerkezete és társadalmi hatásai címmel rendeztek konferenciát szombat délelőtt Budapesten. A zárszót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta el, méltatva kormányának elképzeléseit. Magabiztosan állította, hogy a parlament meg fogja szavazni az egészségügyi reformhoz kapcsolódó törvényjavaslatokat. (Az utóbbi napokban több bizottsági szavazáson is kihátráltak szocialista képviselők a kormány mögül.)
"Szakítani kell az egészségügyben azzal a működési renddel, ami az ötvenes évek nyomait is magán viseli és túlélte a rendszerváltást" - mondta Gyurcsány. Szerinte az egészségügy szerkezete a szocialista jegyrendszerre hasonlít, amikor az elosztásban érdekelt elitek összekacsintanak, vagyis "a főorvos úr segíti a professzor urat". A megoldás az lehet, ha a beteg vevőként léphet fel. Ezért nem csak pénzügyi szempontból fontos a vizitdíj, idézte a kormányfőt az Inforádió.
A 2000-2006 közötti gazdaságpolitikát hibásnak nevezte. "Nem lehet őszintén kritizálni ezt az időszakot, ugyanakkor ma amellett érvelni, hogy ne csináljunk semmit" - fogalmazott. Gyurcsány a nevezett időszakból másfél évet volt kormányfő.
Arra is utalt, hogy a jobboldal félreérti Széchenyi Istvánt. "Nem elég hivatkozni Széchenyire, észre kell venni, hogy Széchenyi mintáit Nagy-Britanniában, nem pedig a magyar ugaron keresi. Széchenyi nem kiegyezni akar a kor köznemességével, nem kívánja meghosszabbítani Werbőczy világának előjogait, hanem azt mondja, Magyarország, tessék átalakulni" - fogalmazott.
Hozzátette, Széchenyi végül beleőrült ebbe a küldetésbe. Gyurcsány Ferenc ezen szavai derültséget váltottak ki a hallgatóság soraiban.
Gyurcsány egy olyan nyitott társadalmi kultúrát szeretne itthon, mint Dániában vagy Amerikában van.