Bizottsági igen Salgó főkapitányi kinevezésére

Politika- és minden más befolyástól mentes, kizárólag normák és jogszabályok alapján működő rendőrséget irányítana Salgó László dandár-tábornok, akit országos rendőrfőkapitánynak javasol Lamperth Mónika belügyminiszter. A parlament rendészeti bizottsága alkalmasnak találta Salgót a posztra.
A főkapitányjelölt csütörtöki rendészeti bizottsági meghallgatásán közölte, Medgyessy Péter kormányfőtől és a belügyminiszter asszonytól is garanciát kapott arra, hogy esetleges megválasztása esetén munkáját politika- és minden más befolyástól mentesen végezheti majd. A testület 11 igen szavazattal és 6 tartózkodás mellett alkalmasnak találta Salgó Lászlót az országos rendőrfőkapitányi posztra.

Elbocsátásokra is sor kerülhet

Salgó László Fotó: HavariaPress
Salgó László tervei között szervezeti és szerkezeti átalakítások is szerepelnek, de hogy pontosan miből áll a javaslata, nem részletezte. A leendő rendőrfőkapitány az Országos Rendőrfő-kapitányságot viszont egy nagy vízfejhez hasonlította.

A főkapitányjelölt szerint haladéktalanul szükséges a rendőrségi költségvetés támogatása, ez ugyanis most alapvetően forráshiányos. A leendő főkapitány tarthatatlannak ítéli azt, hogy a rendőrségnek jelenleg bevételi kötelezettsége van. Véleménye szerint annak közzétételekor már előre lehetett tudni, hogy a rendőrség annak csupán csak 50-55 százalékát lesz képes teljesíteni. Salgó László úgy véli, a rendőrség működését az állami költségvetésnek kell finanszíroznia, ha pedig a szervezet mégis bevételre tenne szert, azt belső fejlesztésekre kell fordítani.

A jelölt javítaná a rendőrség hazai megítélét

Salgó fontosnak tartja, hogy az állampolgárok ne a statisztikákat deriválva érezzék, hogy milyen a közbiztonság. Azt szeretné, hogyha a rendőrség hazai megítélése és presztízse legalább olyan jó lenne, ahogyan a nyugat-európai országokban vélekednek a magyar bűnüldöző szervekről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04