Minden negyedik rendőr korrupt a közvélemény szerint

2003.06.26. 14:50
Az Országos Rendőr-főkapitányság megbízásából részletes közvéleménykutatás készült a rendőrség társadalmi megítéléséről. A most publikált Gallup-jelentés szerint jelentősen javult a rendőri munka lakossági megítélése, de a közvélemény szerint minden negyedik rendőr korrupt, és nőtt azok aránya, akik szerint a rendőrség politikai befolyás alatt áll.
Összességében a felnőtt lakosság 41%-a került valamilyen módon kapcsolatba rendőrökkel, a rendőrséggel. A legtöbben (csaknem kétharmados arányban) közúti ellenőrzés során. A rendőrséggel kapcsolatos állampolgári elégedettség nőtt tavaly őszhöz, 2002. novemberéhez képest.

A rendőrséggel kapcsolatba került polgárok körében azok aránya, akik azt mondták, hogy a rendőri bánásmód és ügykezelés meghaladta az előzetes elvárásaikat, a 2002. novemberi 25 százalékról 2003 májusára 34 százalékra nőtt.

Lassú az ügyintézés

A rendőrök munkájával kapcsolatosan a legkevésbé elégedettek az ügyintézés gyorsaságával, a várakozási idővel és a velük foglalkozó rendőrtisztviselők hatáskörével voltak az állampolgárok.

A legerőteljesebb javulást a rendőri hozzáértés megítélésében tapasztalható a jelentés szerint: kilenc százalékponttal többen értékelték hozzáértőnek a rendőrök munkáját, mint fél évvel ezelőtt.

Pozitív kép és korrupció

Fél évvel ezelőtt a lakosság 44 százaléka nyilatkozta azt, hogy benne inkább kedvező kép él a magyar rendőrségről. Most már a lakosság abszolút többsége, 51 százaléka azt mondta, hogy kedvező általános kép él benne a magyar rendőrségről.

A teljes felnőtt lakosság megítélése szerint a rendőrségi korrupció nem romlott az elmúlt időszakban. Tavaly ősszel a lakosság 9 százaléka, most pedig 8 százaléka mondta azt, hogy volt személyesen megélt korrupciós tapasztalata a rendőrök körében. Az "Ön szerint 10 rendőr közül hány kisebb-nagyobb mértékben korrupt személy van a rendőrök között?" kérdésre a válaszok átlaga 2,46, vagyis a polgárok szerint minden negyedik rendőr korrupt lehet.

Politikai befolyás

Az embereknek csak 8 százaléka véli úgy, hogy a rendőrség egyáltalán nem áll politikai befolyás alatt. További 29 százalék úgy látja, hogy a rendőrség kismértékben áll politikai befolyás alatt. Ugyanakkor az állampolgárok csaknem fele (47 százalék) úgy vélekedik, hogy a rendőrség nagyobb részt vagy teljes mértékben politikai befolyás alatt áll. (Ez az arány fél éve még csak 43% volt.)

Közbiztonság, legfontosabb feladatok

A megkérdezettek 37 százaléka szerint az elmúlt két év során javulás történt a közbiztonságban. Ugyanakkor ezzel ellentétes véleménye volt az emberek 21 százalékának, akik szerint a közbiztonság romlott az elmúlt két év során.

A magyar lakosság a rendőrség legfontosabb feladatainak a kábítószer-terjesztés elleni fellépést, a bűnmegelőzést, valamint a szervezett bűnözés elleni fellépést tartja.

Módszer
A Magyar Gallup Intézet az Országos Rendőr-főkapitányság megbízásából második alkalommal végzett országos lakossági közvélemény-kutatást személyes megkérdezéssel, kérdőív segítségével. Az első vizsgálatra 2002. október 18-tól 2002. november 7-ig került sor. A mostani vizsgálat 2003. május 9. és 21. között zajlott.

A vizsgálat mintája mindkét esetben 1501 fő volt. A minták a nemek aránya, a korcsoportok, a lakóhely településtípusa és a megyei lakosságarányok szerint reprezentálták Magyarország felnőtt népességét. A teljes országos mintára vonatkoztatva a konfidencia intervallum +/- 2,6%.